Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Színészek, akik haláluk után még feltűntek a vásznakon

2009.11.03. 20:34 koimbra 15 komment

Michael Jackson elhunyt ugyan, de gyorsan összedobtak róla egy dokumentum-koncertfilmet, halála után még egyszer újra látható a vásznakon. Heath Ledger majd' két évvel a halála után ismét beköszön a mozikba, az Imaginarium of Doctor Parnassus produkcióban varázsolhatja el a nagyérdeműt alakításávall. Nem ők az egyetlenek, akikért hirtelen jött el a Halál és ezek után még feltűntek a filmszínházakban. Alább néhány ilyen színészről írok, ez csak egy válogatás, nem mindenki kerül szóba. Az összeállításhoz igénybe vettem az imdb-t és a wikipediát, minden egyes aktor után betettem egy-két olyan film előzetesét, amiben látható volt az illető még halála után.

 

Heath Ledger:

2008. január 22-én hunyt el, halálát a szervezetében található gyógyszerek okozták. Először öngyilkosságnak tűnt, de később kizárták ezt a lehetőséget, mivel egyikből sem találtak a megengedettnél nagyobb mennyiséget a szervezetében. Joker megformálása eléggé megviselte, ezért szedte a szereket. A Sötét lovaggal már végeztek halálakor, a film honlapjára tévedőket fehér háttér  fogadta néhány szó és Heath Ledger képe volt látható csak az oldalon. Az Oscaron Ledger kapta a legjobb mellékszereplő díját. A színész halálakor már a The Imganiuraium of Doctor Parnassus produkcióban szerepelt, mivel az alkotásban sok varázslatos dolog történik, így megoldották, hogy más színészek, Jude Law, Johnny Depp és Colin Farrell, vegyék át szerepét. Terry Gilliam nem egy szerencsés rendező, a Don Quijto filmjét is abba kellett hagyni pénzhiány miatt pár éve, majd a Grimm forgatása is megszakadt egy időre, mert összekülönbözött a producerekkel.

  

River Phoenix

1993 október 30-án Phoenix barátnőjével, öccsével (Joaquin) és húgával (Rain) bedrogozva állított be Viper Room szórakozóhelyre, aminek Johnny Depp volt a tulaja. Miután megérkeztek ismét vásároltak némi drogot, amit elfogyasztottak, majd megint vettek egy újabb adagot. A színész ezek után rosszul lett, kivitték a friss levegőre, ahol többször görcsbe rándult a teste. Öccse még hívta a mentőket, de mire azok megérkeztek River már halott volt. Egy riporter később betört a ravatalozóba, hogy képet készítsen az elhunytról, amit egy millió dollárért adott el.
A klubbot Depp minden évben ezen a napon bezárta, 2004-ben pedig túladott rajta.
Ekkoriban kezdődtek Phoenix következő filmjének a munkálatai, ezt soha nem fejezték be, azóta se láthatottunk belőle részleteket. Halála után négy héttel mutatták be a Dark Blood filmet, utoljára a Silent Tongue westernben volt látható.
Phoenix lett volna a főszereplő az Egy kosaras naplója drámában és a Teljes napfogyatkozásban Arthur Rimbaud-ot játszotta volna el, mindkét szerepet végül Leonardo DiCaprio kapta meg. Anna Rice őt akarta látni Lestatként az Inerjú a vámpírral filmben.
Az első 10 perc a Silent Tongue westernből:

 

 

 

Brandon Lee:

A Holló forgatásán az egyik fegyverbe éles lőszer került, ez okozta a színész vesztét.

A produkció már nagyjából kész volt, de még hiányzott néhány jelenet. Alex Proyas azt kérte Lee mennyasszonyáttól és édesanyjától, Linda Lee-től, hogy egyezzenek bele, hogy befejezhesse a filmet. Chad Stahelski, Lee kaszkadőre segítségével vették fel a még hátralévő jeleneteket és végül még kozmetikáztak az arcán az effektekkel kicsit.
A Holló sikeres lett, több folytatása is követte.

 


Oliver Reed
A színész rettenetesen szerette az alkoholt, ezen kívül kedvelte a botrányokat is, kocsmákat vert szét, részegen érkezett egy televíziós műsorba, egy másikban pedig megfogdosta Susan George mellét. Ridley Scott nagy kockázatot vállalt, hogy a Gladiátor egyik szerepét neki adja. Reed iszonyatosan örült, hogy ismét egy nagyobb filmben játszhat, úgy érezte itt az idő a visszatérésre, de az üveget ettől függetlenül sokszor a szájához emelte.. Aztán egy átmulatott éjszaka után szívrohamban elhunyt. Ekkor még nem vettél fel Reed összes jelenetét, Scott úgy döntött, hogy CGI segítségével oldják meg a maradék 2 percet, ahol a színész feltűnt volna. 3 millió dollárt költöttek erre.

 


Tupac Shakur
A rapper 1996 szeptember 7-én a Mike Tyson-Bruce Shelon bokszmeccsen vett részt, majd a Luxor hotelbe ment, majd ezek után a Club 662-be igyekezett, mivel fellépése volt ott. Egy piros lámpánál egy Cadillac érkezett melléjük, amiből tüzet nyitottak a kocsira. Tupacet a kórházban megoperálták, hét napig feküdt kómában,majd szeptember 13-án elhunyt.

3 filmje is bemutatásra várt ekkor, a Bullet akciófilmben Mickey Rourke-kal játszhatott együtt, a produkció dvd-n jön ki a legtöbb országban. Az utolsó belövésben Tim Roth oldalán láthattuk, majd később a Bűnös szándék krimiben volt még látható.

 

 

James Dean:
Dean mindössze három nagyobb filmben játszott, a neve azonban nem merült feledésbe. 1955. szeptember 30-án egy autóversenyre utazott volna. Ezen nap reggelén még nem döntötte el Dean, hogy melyik kocsival fog indulni. Először az volt a terv, hogy a Fordban fog utazni a színész, Rolf Wutherich, Sanford Roth és Bill Hickman. Ám mivel az idő teljesen jó volt Dean úgy döntött, hogy a Porsche-val megy, a Ford zsúfolt volt így is szerinte.. Dean túl gyorsan hajtott, a másik kocsiban ülők mikor beérték a színészt mondták, hogy csökkenteni kéne a sebességen. Egy rendőr pedig később meg is bírságolta. A büntetőcédula ellenére Dean továbbra is gyorsan hajtott, mikor alkonyodni kezdett még nem kapcsolta fel Dean a kocsi lámpáját. Szembe jött éppen egy Ford Sedan és mikor bevette a kanyart összeütközött a két autó. A Sedan vezetője szinte meg sem sérült, azonban James Dean elhunyt. Az Ok nélkül lázadó a színész halála után néhány nappal került a mozikba.

1955 decemberében az Akadémia James Deant nevezte, aki esélyes lesz a jövő évi Oscar-díjátadáson a legjobb színész díjára. Dean az Édentől Keletre című filmben nyújtott alakítésááért érdemelte ki a jelölést. Ez volt az első alkalom, hogy egy halottat jelöltek Oscarra. Egy évvel később pedig az Óriásért jelölték az Óriásért.

 

 

 

Bruce Lee

Miután a Sárkány útjában legyűrte Chuck Norrist a Sárkány közbelép filmbe vágott bele Lee. 1973 áprilisában fejezték be az alkotást, amelyet néhány helyen a legnépszerűbb kung fu filmként emlegetnek. A felvételek után majd még a szinkronokat rögzítették a stúdióban, ahol Lee kétszer is elájult, majd kórházba szállították. Júniusban azt mondta a nővérének, hogy már nem fog sokáig élni.

Július 20-án este George Lazenbyvel vacsorázott, majd fejfájásra panaszkodva tablettát vett be, majd lefeküdt aludni és soha többé nem ébredt fel. Hálának körülményei a mai napig tisztázatlanok, többen úgy vélik, hogy a maffia, a triád állt rajta bosszút, de lehetett olvasni átokról is.

A Sárkány közbelép premierjét négy hónappal elhalasztották Lee halála miatt. 1978-ban még feltűnt a Halálos játszámban, amiben csak 11 percet tettek bele a Lee által készített anyagból és a film további részében dublőröket alkalmaztak, no meg régebbi filmekből vágtak bele részleteket.

 

 

 

Natalie Wood:

A színésznő Hálaadáskor férjével Robert Wagnerrrel és Christopher Walkennel a Cataline szigetre mentek, Isthmus Cove-nál horgonyoztak le, itt esett bele a vízbe Wood. A boncolás során kiderült, hogy a színésznő ittas állapotban volt, hét vagy nyolc üveg bort ihatott meg. Ráadásul a színésznőn gyapjú pulóver volt, ami sok vizet szívott magába és lehúzta a víz alá. De ezen kívül néhány horzsolást is lelt rajta, amit akár esés közben is szerezhetett. A feltételezések szerint Wood el akartja hagyni a hajót vagy pedig egy folyton hajónak ütköző gumicsónakot akart átvinni a másik oldalra, amikor a vízbe esett. Egy nő egy közeli hajón hallotta a segítségért kiáltó hangokat, majd egy másik hangot is hallott, amit ezt mondta: „Csak nyugi, mindjárt kiszedünk.” Meg kell említeni, hogy Wagner eléggé féltékeny volt Walkenre, úgy vélte, hogy Wood megcsalja őt.

Wood halálakor már forgott az Agyhalál sci-fi thriller és úgy volt, hogy a színésznő a színpadon is látható lesz az Anasztázia darabban. Az Anasztáziát elhalaszották, az Agyhalál munkálatai is leáltak egy időre és újraírták a forgatókönyvet.

 

 

 

Orson Welles
Welles 1985 okbóer 10-én még feltűnt a The Merv Griffin Show-ban, két órával később pedig otthonában szívroham végzett vele, 70 éves volt. Mielőtt elhunyt két animációs filmhez is hangját adta, az egyik a The Encahnted Journey és a Transformershez. Szintén halála után mutatták be a Someone to Love-ot, a produkciót már azelőtt befejezték, hogy Welles a Transformers kapcsán stúdióba vonult. Az 1950-es években Welles dolgozni kezdett a Don Quijote forgatókönyvén, a produkció történetet áthelyezte volna a modern korba. A hatvanas évek végén látott hozzá a forgatáshoz, ám a főszereplő, Francisco Reiguera elhunyt a forgatás alatt, így a munkálatokkal leálltak. A 70-es évek elején hozzálátott Welles a film vágásához, de nem lett belőlse semmit. 1992 hoztak össze belőle egy bemutatható változatot, amiben Orson Welles hallható narrátorként, de a kritikák eléggé lehúzták.

 

 

Bernie Mac:

Mac 2008 augusztus 9-én éppen kórházban kezelték tüdőgyulladással, de komplikációk léptek fel, aminek következtében a humorista-színész elhunyt. Három produkció is bemutatásra várt tőle ekkor, a Madagaszkár 2-ben a hangját hallhattuk. A Soul Mant újravágták, hogy a karaktere jobban kedvelhető legyen a filmben. Az Old Dogs vígjátékban lesz még látható idén, ebben Robin Williams és John Travolta játsszák a főbb szerepeket.

 

 

 

Jean Harlow

Harlow a 30-as években a legnépszerűbb, legismertebb sztár volt Amerikában. 1937-ben tavasszal láttak hozzá a Saratoga filmhez, a forgatás közben azonban összeesett, majd gyorsan kórházba szállították. Veseelégtelenség okozta a rosszullétét, később otthon ápolták, állapota rosszabbodott majd visszavitték a kórházba. A rá következő napon a színésznő elhunyt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr901495869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BeniMan 2009.11.03. 22:51:45

Kevesen tudják de a Magnum című sorozatban Robin Mastersnek (a gazdag pasi akinek a birtokán Magnum lakik) a hangját Welles kölcsnözte. Masterst soha nem lehetett látni a sorozatban csak a hangját lehetett hallani. Ez pedig Welles volt. A halála után már egyszer sem jelent meg a figura..

ergerberger 2009.11.04. 06:47:32

Mery Griffin Show --> Merv Griffin Show

ElPadre 2009.11.04. 06:53:05

azt ugye tudjátok, hogy IE7-ben sokminden megjelenik, csak a poszt törzse nem? azért így elég keményen szűrtök ki sok felhasználót... (a kommentet épp firefoxban írom, de csakazértsem az a primer browserem.)

ergerberger 2009.11.04. 06:57:54

@BeniMan:

- Orson Welles ... Robin Masters (2 episodes, 1981-1983)
- Bruce Atkinson ... Robin Masters / ... (2 episodes, 1981-1984)
- Red Crandall ... Voice of Robin Masters (2 episodes, 1985)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.11.04. 10:20:53

@ElPadre: Köszi Padre, hogy szóltál, én Firefoxban netezek, majd utánakérdezek, hogy miért van ez.
@ergerberger: kösz neked is

gébence · http://soraim.blog.hu 2009.11.04. 17:54:15

Nagyon jól összeszedted, érdekes volt. Csak az a gladiátoros fingós videó valahogy nem illik a képbe.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.11.04. 18:37:17

@mi ez a zaj?: A youtube-on kerestem a Gladiátorból olyan videót, amiben Reed benne van, csak az elejét néztem meg:)

nyuszisz 2009.11.04. 19:33:28

Brad Renfro utolsó alakítását is nemrég láthattuk.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.11.04. 19:39:10

@nyuszisz: Jaja, rajta volt a listán, majd talán egy második felvonásban az ő neve is benne lesz.

Elanor_ 2009.11.08. 19:09:19

azt de gyűlöltem, h a sok hülye kitalálta, h csak azért kapott Ledger Oscart, mert meghalt.
Woodról pedig nem is tudtam, és így arról sem, h van Walkennek egy setét folt a múltjában... mindenesetre 8 üveg bor az nemsemmi.

idiotapocs 2010.10.26. 14:33:08

@koimbra: hogy tudom megtalálni ezt a gladiátoros fingós videót? érdekelne :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.10.26. 15:08:04

@idiotapocs: A youtube-on. Én csak egy gladiátoros jelenetet kerestem Oliver Reeddel és nem néztem végig sajnos.

Krumplicukor1987 2011.02.09. 19:37:59

Peter Sellers is "játszott" halála után, ha jól tudom valamelyik Rózsaszín párducban.

oOMoHiOo (törölt) 2011.08.25. 13:20:02

Ööö... ezt hogyan kell érteni?

"Egy évvel később pedig az Óriásért jelölték az Óriásért."

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.08.25. 14:18:28

@oOMoHiOo: Oscarra jelölték. Nem tudom javítani, mert egy nagy üres mező van a szerkesztésnél. Tehát elvileg nincs poszt, de mégis van:)
süti beállítások módosítása