Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az izraeli filmek kedvelőinek

2009.11.09. 22:12 koimbra 11 komment

Úgy tűnik Izrael Állam Nagykövetségén is olvassák a Filmdroidot, mivel a sajtóosztályuktól kaptam egy e-mailt, megosztom veletek, hátha van még olyan olvasó, akit érdekelnek az izraeli filmek, esetleg rajong ezekért a művekért.

Izrael Állam Nagykövetsége 2009. november 20-25-e között rendezi meg a 13. Izraeli Filmhetet Budapesten.

A filmhét során bepillantást nyerhetünk a kis közel-keleti ország sokszínű kultúrájába, vallási életébe, megismerhetjük továbbá valós társadalmát és tudományos fejlődését. Az Odeon-Lloyd moziban több fesztiváldíjas alkotást lehet majd látni – lesz köztük dráma, vígjáték, akció- és romantikus film egyaránt.

Az izraeli filmgyártás évről évre egyre nagyobb elismerésnek örvend világszerte. Idén izraeli film nyerte el a Golden Globe legjobb külföldi film kategóriájának járó díját, valamint a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán díját is.

A tavalyi Izraeli Filmhét annyira sikeres volt, hogy éjszakai pótvetítéseket kellett rendezni a hatalmas érdeklődésre való tekintettel.

A hét nyitófilmje, a Szerelmem, Aviva, csodálatos képi világával emberi vágyakról, álmokról beszél. Ronit Elkabetz rendező – tavaly A zenekar látogatása című filmjével aratott világszerte és filmhetünk keretében Budapesten is hatalmas sikert, míg idén – a Siva című új filmjében a nézők egy marokkói zsidó család életébe tekinthetnek be. Az izraeli filmhetek megszokott alkotóeleme a hadseregről és annak történeteiről szóló filmek. Idén az 1976-os Halfon domb nem válaszol című, Izraelben kultuszfilmmé vált alkotást láthatjuk, amely az izraeli hadsereg tartalékos katonáinak kalandjait és problémáit parodizálja. A Miami Nemzetközi Filmfesztivál győztese, a Fuss velem! egy akciódús film, amely a felnőttéválásról szól és a jelenkori jeruzsálemi életbe kalauzolja el a nézőt. A világszerte sikeres Nudli megható és rendkívül komikus dráma: a negyvenes éveiben járó légiutaskísérő életének kalandos történetét mutatja be.

Izraeli filmek budapesti vetítésekor a kínálatból elengedhetetlen egy-egy film Efrájim Kishontól, a kitűnő szatíráiról ismert magyar származású humoristától. Idén a Golden Globe nyertes és az Oscar-jelölt Azuláj, a rendőr és a Golden Globe-jelölt Blaumilch-csatorna című alkotásokkal ismerkedhetnek meg a nézők. A két film az izraeli társadalom érdekes képtelenségeit és furcsa ellentmondásait figurázza ki.

Az idei filmhétre ellátogat a Szerelmem, Aviva film készítője Shemi Zarhin.

Shemi Zarhin, a Tel Aviv-i Egyetem Film és Televízió Szakán végzett forgatókönyvíró, rendező és tanár, a jeruzsálemi Sam Spiegel Film és Televíziós Főiskolán tanít. Egyetemi tanulmányai idején számos rövidfil­met írt és rendezett. A magyar közönség által már ismert filmje, a Bonjour Monsieur Slomi világszerte több díjat is nyert. Az 2009-es Izraeli Filmhét nyitóalkotása, a Szerelmem, Aviva, amely Zarhin szülővárosában, Tibériás-ban játszódik, szintén számos díjat hozott a rendezőnek. A filmhét egyik kiemelkedő művének, a Nudlinak a forgatókönyvét a film rendezőjével, Ayelet Menahemivel közösen írta. Alkotásai többek között az izraeli társa­dalom etnikai és vallási feszültségeit mutat­ják be.

Idén első alkalommal nemcsak a moziban, de az interneten is lehet szavazni a filmhét legjobb alkotására. Az előadásokat követően a helyszínen, a Facebook-on pedig gyakorlatilag bármikor lehet szavazni. A filmhét végén közzétesszük, hogy melyik film nyerte el leginkább a magyar közönség tetszését.

Bemutató előzetesek:

Noodle/Nudli

Aviva my love / Szerelmem Aviva előzetese

It all begins at the sea / MInden a tengeren kezdődött előzetese:

Időpont: 2009. november 20-tól és 25-ig
Helyszín: ODEON-LLOYD MOZI, 1136 Budapest, Hollán Ernő u. 7. 
Program:  24 vetítés, részletek:   http://budapest.mfa.gov.il és http://www.facebook.com/pages/Budapest-Hungary/Izrael-Allam-Nagykovetsege-Budapest/36244405775?ref=mf

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr371514028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balukaaaa teh master · http://gothic-risen.blog.hu/ 2009.11.10. 10:03:08

fúj, a sok tetű és a szemeteik, amiket hoznak ide. akiben van tartás, ne menjen...

klesitz 2009.11.10. 15:24:01

@balukaaaa teh master:

Pf, ez kicsit szánalmas volt. Tuti, hogy jó filmeket csinálnak ott. Miért ne tennék? Ott nincs ember, akinek van érzéke a széphez? Biztos vagyok benne, hogy nagyon szép dolgokra képesek ott is. És nagyon szép dolog más nemzetek filmjeivel is ismerkedni. Mitől lennének rosszabbak mint bárki más? Én mennék, ha ott laknák pesten.

Spielberg 2009.11.10. 16:59:56

ha tehetném, megnézném a filmeket.

Unabomber 2009.11.10. 17:53:54

Van egy régi vicc erre:

-Mi a két legnagyobb zsidó ünnep a világon?
-Hanuka és az Oscar-díj átadás

Talán így érhető ez a mondat is:
"Az izraeli filmgyártás évről évre egyre nagyobb elismerésnek örvend világszerte."
:)

ninarose · http://adultfilmatrium.freeblog.hu/ 2009.11.10. 19:31:20

@balukaaaa teh master: Én értem, hogy mit szeretnél mondani, de ezt nem így kellene. :)

Több komolyságot ebben a kérdésben!

(Ott is csinálnak jó filmeket)

balukaaaa teh master · http://gothic-risen.blog.hu/ 2009.11.10. 20:31:40

@ninarose:
az lehet, de az már más kérdés, hogy propaganda céllal hozzák ide őket, hogy megszerettessék velünk izraelt és a "kultúrájukat", így elfeledtettve romlottságukat. ha maguk a filmek nem is törekednek erre (mittudom én, nem láttam őket), de maga az egész rendezvény ezt erőlteti, már ennyiből kivehető egyértelműen. kifejteni meg nincs kedvem és időm...

ninarose · http://adultfilmatrium.freeblog.hu/ 2009.11.11. 09:21:53

@balukaaaa teh master: Ez innentől már sajnos politika. Ez meg egy kiváló filmes blog. Szóval itten' nem illik.

De majd megyünk szavazni jövőre és döntünk a filmfesztiválok ügyében is... :)

balukaaaa teh master · http://gothic-risen.blog.hu/ 2009.11.11. 13:30:36

@ninarose:
oké oké, ezért is hagytam abba ennyinél ;-)
süti beállítások módosítása