Elköltöztünk: filmdroid.hu
Átadták az életmű Oscarokat
2009.11.16. 17:49 1 komment
Az eddig megszokottakhoz képest az Oscar szervezői néhány változtatást iktattak be a díjak tekintetében, ezek egyike, hogy az életműdíjakat és az Irving G. Thalberg emlékdíjat nem a nagy show keretein belülnyújtják át, hanem hónapokkal előtte, egy kisebb rendezvényen adják át a szobrokat, ezt az eseményt pedig ezen a hétvégén tartották meg.
Lauren Bacall több évtizedes pályafutása során csupán csak egyszer izgulhatott az Oscaron, de nem ő vihette haza a szobrocskát, ám most 85 évesen csak adtak neki egy életműdíjat. Rajta kívül Roger Corman illetve Gordon Willis operatőrt vehette át az életmű Oscart. Corman számos B filmet tett le az asztalra, Oscarra soha nem jelölték, Willis viszont két esetben (Keresztapa 3, Zelig) is izgulhatott, hogy az ő neve kerüljön elő a borítékből.
John Calley-nak nyújtották volna át a Thalberg-díjat, azonban a producer betegsége miatt nem tudott jelen lenni, nevében Steven Spielberg vette át az elismerést.
Címkék: díjak
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
garylewis 2009.11.16. 18:54:49
www.nemvagyokluzer.hu/tour-de-luzer
Ez egyébként nem az a "prodidzsájos" szigetes csávó?