Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Dennis Iliadis rendezi a Madarak feldolgozását

2009.12.03. 11:02 koimbra 3 komment

A Platinum Dunes eddig sikeresen szállította a horror feldolgozásokat, Alfred Hitchock egyik klasszikusát, a Madarakat is kinézték maguknak, volt rendező és főszereplő. Martin Campbell viszont a Zöld Lámpással lesz elfoglalva hamarosan, Naomi Watts pedig időközben lelépett. Michael Bay remake-gyára azonban nem adja fel, a Pajiba oldal szerint Dennis Iliadist bízták meg a rendezői feladatokkal. Tőle legutóbb Az utolsó ház balra filmet láthattuk, ami szintén remake volt.

Úgy hírlik a költségvetés 60 millió dollár lesz, ez igen soknak tűnik, csak nagyon ritkán kerül ennyibe egy horror. A stúdió PG-13-as besorolású produkciót képzelt el, Iliadis viszont R kategóriás művet szeretne letenni az asztalra.

Az eredeti film tartalma és előzetese (amiben leginkább csak Hithcock beszél) : Mitch Brenner a húgának papagájokat akar venni ajándékba. Az állatkereskedésben megismerkedik a gyönyörű, felsőbb körökből származó Melanie-val. Melanie, a véletlen találkozás hatására elhatározza, hogy megkeresi a férfit, ezért útnak indul Bodega Baybe. Amint megérkezik, megtámadja őt egy sirály. Ezután megtalálja Brenner otthonát, és megismerkedik a férfi zsarnoki természetű édesanyjával. Másnap a madarak megsebesítenek néhány gyereket. Valamilyen titokzatos oknál fogva a sirályok, verebek és hollók nagyon agresszíven kezdenek viselkedni. Elkezdődik a harc a túlélésért.
 

 

Címkék: remake madarak miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr21570761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dejdő 2009.12.03. 12:45:20

Madarak remake.....elgondolkodtató! Én személy szerint nagyon bírom az eredetit,a zenék a feszült helyzet,a hangulat, nem hiába Hithcock tudta mit csinál! Viszont ma valahogy olyan furának tűnne egy varjús rigós sirályos horror! de majd meglessük,kíváncsian várom! és ha nem cseszik el úgy mint a Psycho remeket annál csak jobb lehet!!!

Francis W. Scott 2009.12.03. 14:40:43

@Dejdő: Tényleg ne vedd kötekedésnek, majdnem minden egyes szavaddal egyetértek, de a Madarak egyik legnagyobb dobása, hogy egyáltalán nincs benne zene, szóval azt nehezen szeretheted. :)

A hírhez annyit fűznék hozzá, hogy Hitchcockot remake-elni maga a faszság. Ott veszíti el minden értékét az egész. Amúgy nem vagyok annyira ellene a feldolgozásoknak, rengeteg film van, ami tényleg rászorul az ilyesmire, viszont vannak olyan alkotások, amikhez egyszerűen nem lenne szabad hozzányúlni. Tőből levágnám a májkölbéj kezét is, kár, hogy nem tehetem.

Rolee83 2009.12.03. 14:50:52

Itt se az lesz a baj, hogy feldolgozzák, hanem hogy a hülye studio pg 13-ban gondolkodik. Horror film lenne, de pg13, nem normális dolog. Neki se álljanak!
süti beállítások módosítása