Elköltöztünk: filmdroid.hu
Moon
2009.12.12. 16:24 28 komment
A Hold az eddigi első és egyetlen égitest, melyre az ember a Földön kívül a lábát tette. A sci-fikben persze ennél már jóval nagyobb távolságokat tehettünk meg, hiszen a képzelet szinte határtalan, s még a távoli naprendszerek elérése sem tűnik lehetetlennek. Valójában a Holdra lépés óta eltelt 40 évben mindössze 12 ember látogathatott a hozzánk legközelebb eső égitestre.
A nem túl távoli jövőbe helyezett Moon film ezt a tényt nem cáfolja meg, a realitás talaján maradva, azon elképzelésen alapszik, hogy az űrutazás a jövőben is költséges mulatság lesz. Mivel azonban a Föld energiaforrásai elapadnak, szükségessé válik a Hold kiaknázása. Egy amerikai cég, a Lunar Industries szolgáltatja ezt a hatalmas energiát, a Helium3 termelésével. A munkafolyamatot a Holdon egyetlen ember végzi. Három éves ciklusban váltják egymást a „műszakok”, jelenleg Sam Bell (Sam Rockwell) végzi, akinek már csak két hete maradt hátra a küldetésből. Három éves önként vállalt remetesége során már-már az őrület határán van, hiszen embert e hosszú idő óta legfeljebb monitoron látott. Egyetlen beszélgetőpartnere a GERTY (Kevin Spacey hangja) nevű robot, vagy jobb híján önmaga. Feleségével és a társasággal videó üzeneteken keresztül tartja a kapcsolatot, de ez sohasem élő társalgást jelent, az állomás és a Föld között nincs közvetlen kommunikációs kapcsolat.
Ez az elképesztő magány, melyben Sam Bell mintegy három éve létezik, a Hold kietlenségében túltesz minden robinsoni történeten. Kalandjai a zárt téren kívül csak a bányáig terjedő, időnként holdjáróval megtett néhány méterig szólnak. Miközben napjai monoton egyhangúságban telnek, az emberiségtől is annyira távol kerül, hogy szinte megszűnik minden egykori valóság. Az idő is eltorzul, nem igazán tudjuk, mi nézők sem, hogy vajon mikor történik mindez. De még félelmetesebb az a nyugtalan érzés, hogy valami nincs rendben itt. Miért dolgoztatja ezt a férfit egymagában ezen az égitesten a vállalat? Hiszen igazán elférhetne még egy személy az állomáson, igazán finanszírozhatná a cég, ha már szolgáltatja az emberiség számára az összes energia 70%-át. Anélkül, hogy lelőném a történet további fonalát, annyit elárulok, hogy hősünk hamarosan identitását tekintve is egyensúlyát veszti.
A díszlet szinte teljesen úgy néz ki, mint A 2001 Ürodüsszeiában, nem zárom ki, hogy Kubrick kellékeit is felhasználták. Azonban nem csak emiatt vonható párhuzam a két film között. A Moon valamivel tempósabb film, de a mai léptékhez viszonyítva nem sokkal (szerencsére, a húsz perces majmos jelenethez hasonló nincs benne). Számomra nem bántó ez a lassúság, maga a téma teszi ezt szükségessé. Ha gyorsabban követték volna egymást az események, és itt-ott beszúrtak volna néhány akciójelenetet, elveszett volna a lényege, az egyén bizonytalansága és kiszolgáltatottsága ebben a világban. Ha megfigyeljük, ez a téma egyáltalán nem is új, a gonosz vállalat benne volt már az Alien filmekben is. Ugyanezt el lehet mondani a klónozás kérdéséről is. Így összességében mégis van valami ebben a filmben, talán, hogy ilyen tiszta kivonata mindazon gondolatoknak, melyek elődeiben megvoltak már, de mégsem ilyen reális formában. Talán nem volt még ennyire kézzel fogható egyetlen sci-fiben sem az egyén elszigeteltsége és egyben az emberiség jövője. A film utolsó mondata tesz igazán pontot a film végére, valahogy úgy, hogy azért még el tudnék képzelni egy folytatást Sam további történetével, de csak egy gondolat erejéig.
Címkék: iromány sci fi moon
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
asz0089 2009.12.12. 16:35:28
Hegyi 2009.12.12. 16:47:03
Szóval nagyon mély meg kifinomult akar lenni, de gyenge volt. Igazából már a trailer alapján gondoltam, hogy szárnyas fejvadász féle korlátozott idejű klónok lesz a megoldás.
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.12. 16:57:27
freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2009.12.12. 17:21:41
freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2009.12.12. 17:23:51
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.12. 17:49:07
nyuszisz 2009.12.12. 17:53:26
freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2009.12.12. 18:02:56
Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.12.12. 18:15:11
Gondolod, hogy össze lehet őket hasonlítani? A Moon színdarab is lehetne, minimáldíszletekkel. Én nem tudtam, hogy Sam Rockwell kicsoda, meg hogy ekkora színész, de lényegében ő teszi érdekessé a filmet, mert jól játszik.
A District 9-ben meg azért van minden, cgi, látvány dögivel
Shyllard 2009.12.12. 18:21:34
nyuszisz 2009.12.12. 18:24:32
Kolbász 2009.12.12. 18:25:00
D9 vs Moon vs Avatar
Két szupermeglepetés, nagyon tetszettek, érdekes lesz összehasonlítani őket a gigaprodukcióval.
Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2009.12.12. 19:28:36
nem hasonlítanám össze a D9-al, de az is nagyon tetszett.
freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2009.12.12. 20:46:05
McLane 2009.12.12. 22:55:58
Én még trailer alapján láttam, és ott a kreatív forgatókönyv, valamint Sam Rockwell alakítására helyezték a hangsúlyt.
Nos, az utóbbi tényleg rendben volt, de a film leginkább nem az alacsony költségvetés vagy a CGI hiánya miatt kerül a rossz sci-fik kategóriájába, hanem mert gyenge, fantáziátlan forgatókönyvből készítették, csavaroktól mentesern, de legalább jó lassan.
Továbbá egy rakás kérdést is nyitva hagy (de nem az elgondolkodtató morális kérdések, hanem az "ezt vajon miért...?" típusúak, amelyek felsorolásába csak a spoilerezés elkerülése végett nem kezdek, de például a robot motivációi érthetetlenek.
Logikus a párhuzam a 2001: Űrodüsszeiával, amit csak a kultusz státusza miatt nem vagyunk hajlandóak megfelelő helyén - a méltatlanul túlértékelt, lassú, unalmas, szar sci-fik helyén kezelni. De 2009-ben már nem visz el a hátán az elszigeteltség és a magány ábrázolása, így épkézláb cselekmény nélkül nem kaphatunk időtálló értéket.
asz0089 2009.12.13. 00:51:44
Mindörökké 2001 Űrodüsszeia and Kubrick!!!!!!
beyo 2009.12.13. 01:07:38
Szerintem is jó film a Moon. Valójában nem akar nagyot harapni, nem is teszi. A történet szerintem teljesen oké, a csavar is jó, talán egy picit hamar ellövik a poént, egy kicsit több nyomozás és késleltetés belefért volna. Sam Rockwell zseniális.
A D9 jobb, de a Moon valahogy emberibb. Szinté jó sci-fi volt pár éve a Napfény, az is picit ez a kategória.
Ráadásul én szeretem a lassú sci-fit. A 2001 miden idők legjobb amerikai fantasztikus filmje, nagyon jól kihasználták a kor lehetőségeit a látványban, még most is szinte elmegy. A hangulat pedig sötét, rideg és klausztrofób, és ebben a Moon is nagyon jó.
Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.12.13. 01:34:54
Ja, a 2001 annyira szar film, hogy a hatásától érezhetően kb. a mai napig nem tudnak függetlenedni a filmek. A youtube-on rajta van az egész, nézz bele nyugodtan. Annyira nem "ósdi", hogy leesett az állam, ahogy néztem, közben meg 41 éves film.
desmond wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2009.12.13. 09:08:26
disfear 2009.12.13. 10:35:58
1.) 2001: Ürodüsszeiát imádom
2.) Nagyon nem jött be a moon,
mert:
Elismerem, technikailag tényleg a legfaszábban megoldották, főként mennyi pénzből, és a hangulata sem rossz annyira, viszont:
A sztori nagyon "klisés", szerintem művészieskedős, és nagyon 2001 vagy Solaris akar lenni. Vélemény szerint a "Napfény" mondanivalóját tekintve (mert szerintem van, bár inkább egy nehezen megfogható filozófia, valahonnan a film belsejéből fakadó "szépség") sokkal jobb film, a Moon ezzel szemben próbál valamiféle üzenetet eljuttatni (mint elődei), mély akár filozófia értelmezést szerezni, de nekem, miután megtörtént a "csavar", tisztába lettek téve a dolgok, elvesztette a varázsát.
Nagyjából olyan a számomra, mintha a 2001: Ürodüsszeia végén simn találkozik az idegenekkel, és elbeszélgetnek, és minden titkot felednek. Jahogy ez a Mars Mentőakció:)
Meg amúgy is, valamiért nem szeretem az olyan sci-fiket, ahol valaki halucinálni kezd az űrhajón, az annyira "emberi" dolog:) Anno a Csillagkapunak is azt a részét utáltam leginkább.
disfear 2009.12.13. 10:38:14
Elanor_ 2009.12.13. 13:18:28
@Rorschach: soha nem is fognak függetlenedni a sci-fik a 2001 Űrodüsszeiától, mert Kubrick hihetetlen vizuális zseniével mintha sci-fi bibliát, koordinátarendszert, szótárt, archetipikus mítoszt alkotott volna. olyan, mintha belemászott volna a fejünkbe és megmutatott volna valamit, amit őelőtte még csak elképzelni sem tudtunk. a dinamizmusát és ritmikáját meg tökéletesen értelmetlen a mai filmekkel összehasonlítani. (ezt nem nyuszisznak mondom, mert ő nem hasonlít csak viszonyít.)
Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.12.14. 10:38:00
Szerintem is valami nagyon alapvetőt csinált Kubrick. Ő volt az első. Ezért a többiek már nem is tehetnek nagyon mást, legfeljebb másolhatnak.