Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

AVATAR

2009.12.27. 20:17 vadoc/csillagmoha 31 komment

Egy kis élménybeszámoló egy hobbimozis, fotelos filmnéző tagtól.

Nem akarok túldícsérni senkit és semmit. De valóban megérte várni 10 évet az AVATAR film elkészítésével. Mint azt sokan tudjuk, a rendező fejében már 1990 környékén megvolt a film ötlete. Az elkészítés még váratott magára, technológia és a közönség érdekeltsége híján. Amit meg is értek. Egyrészt az effektek, képi ábrázolások terén még volt mit fejlesztgetni, de ha meg is történt volt az elkészítés, szerintem nem csattant volna akkorát ez a film. Jó értelemben. A rendező-ötletgazda (James Cameron) még azzal is jól járt, hogy hagyta lehűlni a Titanicot.. Vár egy picit és ismét nagyobbat alkotott. Ezt szeretem én. Mikor nem gyártják halomra a semmitmondó, mindenfélve animálással teletűzdelt filmeket.

Fogyasztóként, ez a film nálam az évi toplistában aranyérmes. Meg is mondom, miért:

- Maga a film, a Pandora bolygó, a Navik helye nem volt olyan mesterkélt, nem volt túl kontúrosan megrajzolt, teljesen hihető volt a látvány. Az első óra után már elhittem, hogy ilyen hely létezthet.

- A színek. A jól kidolgozott, megrajzolt helyszínek, élőlények, természet.

-Az apró részletek. A navik bőrén a sötétben foszforeszkáló vonalak. Mindenkinek másféle.

- Párhuzamba hozott gépek vs. természet világa. Nagyon izgalmas volt egy-két "forró" helyzet: a végefelé a betört ablak - gázmérgezéssel és az ezredes vakmerősége..

- S ne felejtsem el - a legjobban az tetszett, amikor Dr. Grace (Sigourney Weaver) "kimutatta" és hitt abban, hogy a növény- és az állatvilág között különleges kapocs (energia) van - ezt be is bizonyítja az, mikor sajnos már nem tudják megmenteni, vagy mikor Neytiri hallgatja Ejva egyik lelógó ágán az imákat, és a vizet is mély áhitattal issza... 

- A Halott bolygó jelzője a Földre már manapság is érvényes, nem csak 2152-ben...

Igazából, olyan vagyok - hogy hasonló filmeknél a részletekben veszem el. 2 és félórás film volt, de egyáltalán nem volt olyan unalmas, hogy már a felénél elkezdjek mocorogni. Sőt, mikor vége lett, hiányérzetem is támadt, hogy miért nincs tovább? Aztán belegondoltam abba, milyen lenne ha folytatása lenne. Egyik szemem sírna, a másik mosolyognak. Sírna: mert egy ilyen szuper filmről ne húzzuk már le az összes bőrt, elcsépelt lenne. (Gondoljunk csak a Fűrész-sorozatra, a 6. rész már olyan erőltetettnek hat, pedig még nem láttam.. - na de hát ilyen ez a filmes-szakma). Mosolyogna: mert a hiányérzetem egy kicsit pótolva lenne. De inkább hagyjuk meg így 1 részes filmnek.

Mint minden, ez sem tetszhet mindenkinek - ezért a cikk persze az én véleményemet tükrözi - de senki ne gondolja, hogy agyondícsőítem és nincs benne hiba. Csak ez a film olyan, ami jó. Kíváncsi leszek, hány díjat fog jövőre bezsebelni és a büdzsé vajon hány dollárkát számlál majd.

Köszönjök James Cameron! :D

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr471626907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadoc/csillagmoha 2009.12.27. 20:30:59

@0gre: Persze, és fel is teszem a cikkembe. Természetesen védjegyezve és tőled származtatva. :) Emailemre írhatod. Mepróbálom elküldeni privátba.

Nem zárkózom el a lehúzásoktól sem. Szeretem meghallgatni mások véleményét is.

Moso 2009.12.27. 21:02:21

azért érdekes, hogy a történet eredetiségét, fordulatosságát(karakterek mélységét), még egy 100%-os kritika sem dícséri...

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2009.12.27. 21:28:34

Azért nem lenne érdemes az Avatart folytatni, mivel ismerve az emberiséget a második rész nagyjából úgy kezdődne, hogy még orbitális pályáról felperzselik/ideggázzal megölik/egyéb fondorlatos módon kiírtják az őslakosokat.

A navik csak a csatát nyerték meg, a háború csak elkezdődött...:)

Amúgy a kritikákkal egyet lehet érteni, látvány, hangok, zene rendben van, de azért egy Pocahontas/Utolsó szamuráj történetnél lehetett volna eredetibbel is előrukkolni, bár így is eladható a termék és sokak számára emészthetőbb is.

tmichel · http://filmdzsungel.tumblr.com 2009.12.27. 22:01:20

a látvány lenyűgöző, de itt ki is fúj a film. a történet lehet, hogy szerethető, de akkor is láttuk már párszor és akkor is szerettük. moziélménynek tökéletes, de ennél nem több.

@Moso: nem lehet dicsérni, azt ami nincs :)

Spawn85 2009.12.27. 22:41:19

@Moso: Nincs ebben semmi rendkívüli. Arról van szó, hogy ennek a filmnek sokkal inkább a látvány, mint a sztori és a karakterek az erőssége.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2009.12.27. 22:43:01

Nálam is 100%! Megyek megnézem még1x csak most többen, mert mindenkit rábeszéltem, hogy IMAX nézzük! Persze, ha végre tudnék újra jegyet foglalni!
A film hatalmas szórakozás volt számomra! Ámultam és bámultam.
Ezért van a mozi, hogy rángasson ki a kis világunkból,kis időre. Felejtsünk el minden egyéb problémát és kapcsolódjunk ki.
Igaz csak 3 órára vesztem a való világtól, de minden egyes perc megérte.
Kár, hogy kevés ilyen film van.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2009.12.27. 23:05:31

Azért egy kép jól állna a vélemény elejére. :)

Shyllard 2009.12.27. 23:16:38

Nem vagyok az az akciópárti, de én az utolsó fél óráig iszonyat untam az egészet. Nagy harc aztán csak a végén volt, dehát én nem ezt vártam! Ennek ellenére biztos vagyok, hogyha lesz folytatás aztis moziban fogom megnézni. Mert a látvány az legalább rendbe volt.. :) De szívesen látnám a Pandora szétatombombázását..... :)

Mindegyis, mint minden Avatar-os fórumnál, itt is megemlítem: Nem ez az év filmje, hanem a Becstelen Brigantyk!!! :D (persze ez csak saját szerény véleményem)

Moso 2009.12.28. 08:05:44

a következő részben nem atomoznak.
bevetik a Weyland yutani társaság dédelgetett fegyverét(ezért van ott sigourney weaver is).
Alien avatar crossover.
kikelnek az idegekenek a szamáremberekből.
Erre találták ki a 3-D-t:)

Azért jelentekezzen már aki szerint nem gáz, ha egy film csak 3D-ben nézhető, mert 2D-n, vagy majd otthon TV-n unalmassá válik.

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2009.12.28. 08:44:25

@Moso: miért válna unalmassá? :)

azért mert ugyanaz a története, mint a Farkasokkal táncolónak vagy a Pocahontasnak? ezek a filmek második nézésre unalmasak? nem hinném. ergo mért lenne unalmasabb az Avatar, mint bármilyen film, amit másodjára látsz?

az a világ, amit Cameron megteremtett, az a látvány, az a brutális CGI ugyanúgy meglesz, 3D ide vagy oda.

Shyllard 2009.12.28. 10:21:34

@freakin': Az egészet a 3D közönség részére készítették, süt róla ezerrel. Énis csak sima 2D-ben néztem meg és közel sem nyűgözött le annyira, mint az IMAX-osokat...

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2009.12.28. 11:09:08

@Shyllard: ez szerintem nem így van. egy véres valentint vagy egy karácsonyi éneket, ahol az arcodba kapod a dolgokat, ahol a 3D helyettesít minden mást, ott tényleg élvezhetetlen a film 2D-ben, de az Avatarnál csak támogatta a 3D a filmet, nem kaptál minden percben valami szart az arcodba, ergo sima 2D-ben is ugyanazt adja, mint 3D-ben. legalább is számomra. persze attól még van, aki ezt a filmet csak egy egyszerű látványfilmnek gondolja, nekem annál lényegesen többet adott, mert bármilyen elcsépeltnek tűnik is a mondanivalója, attól még nagyon igaz.

vadoc/csillagmoha 2009.12.28. 13:11:34

@NY124: Gondoltam rá, de még úgyis fogok ezzel a bejegyzéssel foglalkozni, mert jön egy ellenvélemény is. ;)

@Shyllard: A Becstelen Brigantyk nálam a 2. helyezett, de azért toporog az első hely felé. Ebben inkább az akció és az a jellegzetes Quentines-humor a megnyerő. Mindent másért szeretjük. :D

sertésmájkrém 2009.12.28. 17:55:39

"Ezt szeretem én. Mikor nem gyártják halomra a semmitmondó, mindenfélve animálással teletűzdelt filmeket."

Biztos nem ugyanazt a filmet láttuk.
Látványnak ok, filmnek kevés, történetnek unalmas.

Moso 2009.12.28. 18:41:05

szép ez a 3D, de ha majd rendes filmet tesznek alá, akkor fog ütni igazán.
a végére elfogyott a 3D is.
egy jó vágó azért növelte volna a film minőségét.
ugyanez 1,5 órában elmesélve(más már régen elmesélte ugyanezt a sztorit ennyi időben)

esküszöm a film közepén tekertem volna 30 percet.

ettumifilii 2009.12.28. 19:00:28

@Moso: teljes mértékben egyetértek...egy ideig lehetett gyönyörködni a képekben és a texhnikában, de a sablonos, kiszámítható történet miatt, a film unalmas lett a végére, és összességében jó esetben közepes értékelést lehet rá adni...mégha a látvány tényleg szemkáprásztató is volt

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2009.12.29. 09:08:29

Koimbra, már te is huszinéves, film szakos gyakornokcsajokat dolgoztatsz?
:)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.29. 14:18:22

@Hamlet: Te azokkal dolgoztatsz?:) Vadóc régi ismerős, anno meghívtam a blogra és néha ír.

vadoc/csillagmoha 2009.12.29. 18:23:35

@sertésmájkrém: Régen láttam már olyan filmet, ami szépen volt kidolgozva, és nem éreztem úgy magam a film alatt, pff ez is el lett kapkodva. Az utóbbi HP is odatett az effekteknél, mégis éreztem ez bizony kutyafuttában lett elkészítve (bár lehet h nem csak emiatt érezhettem így, hanem az események és a kihagyott, de ordítóan fontos részletek miatt is - ez leginkább annak fájhat aki olvasta a könyvet, aki meg nem - annak végülis mindegy, csak majd a 7. részben lesznek fekete foltok, mert az előzőleg kihagyott részekre a könyvekben van utalás - bár, ha a 7. filmből ezeket is kihagyják akkor lényegtelen). -> juj bocsi az eszmefuttatásért. :D
De abban egyetértünk, h a látvány az tényleg lenyűgöző volt.

Kiskoromban a Pocahontas-t nem néztem meg. Arra emlékszem, hogy vmi szülinapi bulin voltunk és ezt kellett nézni, de valahogy nem kötött le, ezért nekem a film romantikus fonala is tetszett, mert aránylag új volt.

Jelentem nem vagyok filmszakos, gyakornok - csak huszonéves. :) Megfordult a fejemben így pályaválasztás kezdetén, de meghagyom az okosabbaknak. Nekem csak fantáziám van, lerajzolni, létrehozni már nem tudnám. :D

2009.12.29. 18:34:29

Tudna valaki tanácsot adni, hogy melyik budapesti moziban a legjobb (látvány és hang szempontjából) megnézni az Avatar-t?
Gondolom 3D IMAX a minimum, de hol találok ilyet? Egy éve nem voltam moziban BP-en, nem tudom, mik a jó mozik manapság.
Előre is köszönöm.

matthew01 2009.12.29. 18:59:01

@the Static: ha Avatar akkor irány az Aréna Pláza. ott van az IMAX is meg a leghangulatosabb cinema city is. hang szempontjából is az IMAX mert az aránylag friss mozi.még nem zörögnek a hangfalak.csak ne az utolsó sorba mer akkor a center messze van a hátsók meg fölötted és nem mögötted.(ezt sokan nem tudják de meg lehet nézni általában ez mindenhol így van).nem az utolsó sor a legjobb hanem középen.egyébként a premiereken a rendezők is kb középen szoktak üldögélni.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2009.12.30. 21:16:12

"végre megtanul helyesírási hibák nélkül írni" - na ez mekkora öngól volt már, mondatonként van egy elgépelés a hozzászólásomban. :) hogy a "blog mok" mit jelent, ne kérdezzétek!
blogmak! :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.30. 21:23:48

@Hamlet: Vadóc már régen tag:)

Nekem nem célom, hogy első legyek bárhol is, hobbiból csinálom, soha nem voltam nagy törekvéseim a bloggal, egyszerűen csak próbálok friss lenni a hírekkel.
A Geekzen két tucat kritikus és újságíró ténykedik, a Filmvilágon pedig dettó szakmát tanult emberek dolgoznak. Ráadásul egyik sem tolja úgy a híreket, mint én, de mindenképp elismerés jár nekik. Akiknek nem tetszik a fogalmazási stílusom az nem jön ide.

Nyuszisz is filmrajongó, ő is szintén blogol, nemrég csatlakozott.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.30. 21:29:04

@Hamlet: A helyesírásom mindig jó volt, elgépelésben jó vagyok. De ezeket mailben is meg tudjuk vitatni:)

Simson 2010.01.02. 00:02:44

Nem tudom, hogy előttem írta-e már valaki, de elképzelhető, hogy Cameron életében nem hallott az evolúcióról? Persze lehet azzal jönni, h ez egy sci-fi, meg mese... meg hogy a lények egymásra csatlakoznak, akár egy usb-porton... ez kész... A lebegő hegységet még el is nézném, úgy is h nincs rá normális magyarázat. Meg azt is, hogy "Happy End" a vége. De eeeezzzz kiakasztott. Botrányos egy filmnek tartom.

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2010.01.02. 12:43:51

@Simson: miért kéne mindenhol ugyanúgy lefolynia az ebolúciónak, mint nálunk a Földön?

Shyllard 2010.01.02. 13:10:37

@Simson: Ha neked ez a legnagyobb problémád a filmmel, egyszerűen nem kéne sci-fiket és fantasy-kat nézned. Maradj inkább csak a hiperreális alkotásoknál, inkább ne is próbálkozz a minimális képzelőerőt igénylő művekkel...

Spawn85 2010.01.02. 15:31:24

@Simson: freakin' már jól megfogalmazta, de én is úgy tudom, hogy nincs olyan szabály, hogy az evolúciónak minden bolygón ugyanúgy kellett lezajlania, mint a Földön.

Természetesen ettől még nincs azzal semmi gond, hogy neked nem jött be az Avatar.

Simson 2010.07.26. 15:07:27

@Spawn85: Jajj ne már, gyerekek nem az evolúció irányával van gond. Sőt, poén, hogy a lovak majdnem ugyanúgy néznek ki, csak két lábbal meg vannak toldva. Az a gáz, hogy az összes állat a mellkasán veszi a levegőt, meg 6 végtaggal rendelkezik, cask a Na'vik vagy kik olyanok, mint a mi Földünkön. Na de mindegy is, nem akarok ide tudományt vinni, mert itt a "képzelőerőre" nagyobb szükség van!
süti beállítások módosítása