Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Gamer - Játék a végsőkig

2009.12.28. 16:47 nyuszisz 6 komment

Mi kell a népnek? Szex és vér. Legalábbis így gondolták a Gamer alkotói, akik megálmodtak egy világot, valahol a közeljövőben, ahol egy Ken Castle (Michael C. Hall) nevű srác létrehozza a Society, majd a Slayers számítógépes játékokat, melyek nem is annyira csak számítógépesek, hiszen a technológia lényege éppen az, hogy hús-vér emberekre lehet "rácsatlakozni" azoknak, akik  ezt anyagilag megtehetik. Tehát lehet játékosnak és szereplőnek is jelentkezni, az előbbi az utóbbi agyára csatlakozik és kezdődhet is a móka. Természetesen a szereplőket ezért megfizetik a játékosok, közvetve. Az egyik játék pornó, a másik meg valami háborús, mert erre van kereslet. A háborúsban halálraítéltek küzdenek meg a nagyon is valóságos csatamezőn, és aki eljut a harmincadik szintig az kegyelmet kap. De úgyse jut el senki. Kivéve talán Kable-t (Gerard Butler), mert ő az első 10-es szinten túljutott elítélt.

Így felvázolva, talán bonyolultnak tűnik a történet, de nem az. Sőt, az alkotók gondoskodtak a kellő, gyakran túl sok magyarázatról is. Tulajdonképpen maga a film is hasonló értékekkel bír, mint egy számítógépes játék. Bár lehet, hogy egy hangyányival többnek szánták, de kevés valószínűséggel; vagy ha igen, nagyon elszúrták. Az elképzelés szerint ugyanis nagyon el kell szúrnunk a jövőnket, ahhoz, hogy így nézzen ki. Egy ilyen világ ugyanis megfeledkezik szinte valamennyi emberi értékről és a történelem során elért írott, íratlan szabályainkról egyaránt. A gépekkel játszó igen kövér emberek, az általuk mozgatott félmeztelen nők és partyarcok is csupán elcsépelt sztereotípiáknak tűnnek. Kevés benne az eredeti elem, mely kiemelné az akciófilmek tömegéből.

Fejtegethetném még a színészi játékokat, de nem nagyon van miről beszélni e téren sem. Gerard Butler feladata szinte csak annyi, hogy szigorú arccal előre tekintve gyilkolja az ellenséget. Az akciójelenetek sablonosak, nagyon erős késztetés volt bennem minden alkalommal továbbtekerni. Michael C. Hall próbál némi humort vinni a moziba, de valljuk be egyedül nem tudja elvinni a hátán a produkciót. Ráadásul volt egy musicales, táncolós jelenete, amit sehogyan se tudtam hová tenni. Amúgy se értem sose, miért fakadnak hirtelen dalra a szereplők a zenés filmekben, de egy nem zenés filmben meg végképp furcsa. Egy gyilkolós akciófilmben pedig meghökkentő. Önmagában viszont lehet, hogy ez a film legjobb jelenete. Egyszóval olyan, mintha Butler nagyon komolyan venné a zúzást, Hall meg poénra és a kettő valahogy nem működik együtt.

Számomra a Gamer nem nagyon jelent többet egy 1 pontos filmnél. Végszóra egyetlen pozitívum jut eszembe: mindössze 95 percig tart a "szórakozás".

Címkék: akció iromány sci fi 10 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr211628616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.28. 17:41:26

Nekem sem tetszett, az akciójelenetek nullák voltak, a körítés dettó rossz volt. A rendezőpáros nagyon el lehetett szállva, mikor a filmet készítette.

Spawn85 2009.12.28. 20:17:47

Szerintem nem volt ez olyan vészes.

madárijesztő 2009.12.29. 16:49:12

Most tényleg ennyire nem lehet látni semmit az akciókból?
Butler jobban játszik, mint Hall?:)

nyuszisz 2009.12.29. 20:00:55

@madárijesztő: Most mit mondjak? :D Egyiket végig távvezérlik, a másik meg ripacskodik.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.30. 11:54:04

@madárijesztő: Tényleg nem, nagy nulla volt a kivitelezés, bár olvastam olyat is, hogy mennyire király volt a lövöldözés. Hall pedig ripacskodik.

vancrow 2010.01.04. 16:32:05

-internetszoba
-tvképernyő ami ajtóbejáratnak tűnik olyan élethű
-egyszer vett páncélt is a karakternek a srác kreditből meg vmi ammót
-a 20 másodperc TPS-lövöldözés

ennyi a pozitív mérleg

Számomra leghihetetlenebb az volt hogy van egy játék ami annyira népszerű, hogy a világ pontján ezt nézik meg minden házon ezt reklámozzák. Hangulatos, de inkább képregénybe illő. Utcán sétálva nem látok két egyforma addot, nem hiszem hogy ez változna...hátmég bejrutban meg kínában...
süti beállítások módosítása