Miecs filmklubja

2010.01.01. 22:58 Miecs 1 komment

Három szín: kék / Trois couleurs: bleu

 

Év: 1993

rendező: Krzysztof Kieslowski
író: Agnieszka Holland, Krzysztof Kieslowski, Slavomir Idziak, Krzysztof Piesiewicz, Edward Zebrowski
forgatókönyvíró: Krzysztof Kieslowski, Krzysztof Piesiewicz
zeneszerző: Zbigniew Preisner
operatőr: Slavomir Idziak
vágó: Jacques Witta

szereplő(k): 
  Juliette Binoche (Julie Vignon)
  Benoît Régent (Olivier)
  Florence Pernel (Sandrine)
  Charlotte Véry (Lucille)
  Emmanuelle Riva (anya) 

 

Krzysztof Kieslowski Három szín trilógiájának első darabja a Kék. Az egyes színekhez a Nagy Francia Forradalom hármas jelszavából - szabadság, egyenlőség, testvériség - egyet-egyet illesztett a rendező.

A Kék főszereplője egy fiatalasszony, aki autóbalesetben elveszíti gyermekét és férjét, a híres zeneszerzőt. Elveszít mindent, ami az élethez köti. Elveszíti az Egyesült Európa Himnuszán munkálkodó művészt, akinek halálával mintha maga a zene pusztult volna el és az emberiség testvéri egyesülése hiúsulna meg. A folytatás terhe az asszonyra marad, s ő fájdalma elől a magány szabadságába, a szeretetlenségbe menekül.

(forrás: port.hu)

A következő poszt egy régebbi munkám gyümölcse. Ha elolvassátok, feltűnik, hogy nem a mű filmművészetben elfoglalt helyét elemzem, hanem a pszichológiai alapjait, vagyis a gyászmunka egy fajtáját mutatja be. Nem hiba, hiszen pszichológia órára készült házidolgozatomban szerepelt ez a pici részlet:

"A Három szín: Kék című film egy fiatal nőről szól, aki a családjával együtt autó balesetet szenved. Egyedül ő éli túl a karambolt, de mindene, ami jelentett neki valamit, a férje és a kislánya, életüket vesztik. Teljesen normális reakciókat vált ki belőle szerettei elvesztése, de nem ’sirathatja’ őket sokáig. Egyetlen dolog, ami összefogja ezután az életét a kék szín, ez a szín nem csak a jelenét köti össze láncba, hanem a múlthoz is kapcsolja szorosan.

 

Julie egy fiatal nő, akinek férje zeneszerző. Számtalan darabot írt már, eléggé híres és elismert. Tragikus halála ezért is fontos mások számára is, rengetegen siratják őt és kislányát. Julie a balesete után kórházban fekszik sokáig, és még családja temetését is csak a televízión keresztül nézi végig. Hiába tűnik először gyenge asszonynak, kiderül hogy annyi erő lakozik benne, hogy még talán ő sem gondolta volna.

 

Mikor megtudja, hogy meghaltak szerettei, egy hirtelen gondolattól vezérelve egy doboz gyógyszert bevesz, de mint ő is kimondja: „Nem tudom lenyelni!”, nem képes rá, hogy öngyilkos legyen. Nem csak maga előtt és az ismerősei előtt kell kitartónak tűnnie, hanem megboldogult férje hírneve miatt a riporterek tüzét is állnia kell. Mivel egyszer sem sír mások előtt, ezért keménynek tűnik a külső szemlélők számára, sőt még fel is hívja rá a szakácsnő a figyelmét, hogy „Maga helyett is sírok!”. A gyásznak azon fázisában történik ez, mikor még szinte fel sem fogta igazi értelmét, az igazi veszteséget.

 

Mindent felszámol maga körül, ami az elhunyt családjára emlékezteti, még a birtokot, rajta a kúriával is kipakoltatja és eladja. A kék szín itt is megjelenik, nyilvánvaló, hogy a kék szoba a kúria gyerekszobája, mivel egyből arra kérdez rá, hogy azt vajon kipakolták-e már és a kék csillárt magával viszi a szobából, mint emlék. Kipróbálja magát a gyász ezen szakaszában, mint egyedülálló, nyitott nő szexuális viszonyt kezdeményez egyik közeli barátjukkal, de nagyon is érzi, hogy attól, hogy ő egy vonzó nő, attól ő még szívében még mindig hűséges feleség és édesanya.

 

A kúriából való távozáskor a kúria kőfalán erővel végighúzza kezének bütykeit ezzel megsebezve magát. Ennek több jelentése lehet: talán a gyász okozta fájdalom, ami lelkében van, azt próbálja fizikaivá tenni, vagy akár Isten felé egy gesztus, hogy megérdemeltem, akkor ezt is megérdemlem, valamint, hogy ezzel már a ’ház’ is okozott neki fájdalmat, még egy ok amiért el kell adni.

 

Új életet kezd, új helyre költözik, egyetlen régi emléke a kék csillár, de a kék szín mindenhol végigkíséri. Szívet szorító kép, amikor mutatják, hogy talál egy kék nyalókát a táskájában, éppen olyat, amilyet a kislánya evett a balesetkor, és azt a nyalókát úgy kebelezi magába, mintha azzal a kislányát ölelhetné ismét magához. Abban a bekebelezésben benne van minden fájdalma és hiány érzete, valamint szeretete, amit még továbbra is szeretne átadni a kislányának.

 

A kék szín nagyon fontos szerepet játszik még az uszodai jelenetekkor. A szín mint kék a kislányát idézi, az uszodai csend pedig még jobban sulykolja belénk, hogy nem tudunk megszökni a gondolataink elől, sem magunk, sem a sorsunk elől. Ez az egyetlen hely, ahol sírni tud, mer, de még itt is letagadja. Itt lehet egyedül, itt kapcsolhat ki és közben gondolataiban mégis a kislányával és a férjével lehet. Annál rosszabb érzés nem is lehet, mint amikor a kislánya miatt sírva feljön a víz alól és egy csapat kislány ugrik bele mellé a vízbe.

 

Julie rengeteget változik és mivel újra egyedülálló nő, próbál úgyis viselkedni és öltözködni, talán tudat alatt. Ruházata egyre fiatalosabb lesz, ránézésre egy fiatal húszas évei elején járó nő, egy élet kezdő fiatal, aki előtt még minden nyitva áll. Tudattalanul próbálja elfojtani magában a tényt, hogy neki már volt egy családja.

 

Nem csak külsőre változik Julie, hanem az emberekhez való viszonyában is. Eleinte úgy fogja fel, hogy mások szenvedése az nem az ő problémája. Majd enyhül és megsajnálja az egereket is, segít másokon tudta kívül, végül foglalkozik mások életével, majd teljesen megenyhül a szíve és segít másokon. Ez a segítőkészség tapasztalható férje szeretőjével kapcsolatban is, mivel először nem is jut eszébe,hogy segítségére legyen a terhesen egyedül maradt lánynak, majd elkezd foglalkozni a lánnyal és a babával, végül pedig a még el nem kelt házukat is a lánynak adja.

 

A film folyamán két olyan mondat van, amely a gyászt még jobban mélyíti. Egyiket már említettem, mikor a szakácsnő sír Julie helyett is. A másik a riporter kérdése: „ Maga írta férje helyett a darabokat?”. Erre kérdésre nincs meg a helyes válasz, nincs meg, hogy mi is az igazság. Egy biztos, Julie is műértő, be tudja fejezni férje elkezdett zeneművét, de minden nagy ember mögött ott áll egy asszony, egy támasz, akivel együttműködhetnek nem csak családilag, de szakmailag is.

 

Julie gyászának feldolgozása, sikeres megélése az emberekhez való viszonyában mérhető le főleg, de megfigyelhető még a zenéhez való viszonyulásában is. Eleinte még a kész művet is eltünteti, de mivel készült róla másolat, később mégis be tudják fejezni.

 

A film azt bizonyítja, hogy a helyes gyász feldolgozás nagyon fontos, nem szabad elakadni benne, mivel csak akkor normális a gyászmunka, ha már annyira nem fáj és nem jut annyit az eszünkbe, hogy elvesztettünk valakit, csak hiányzik, de elviselhető mértékben."

 

Most ti jöttök!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.