Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Heti néznivaló

2010.01.07. 17:45 koimbra 4 komment

Négy film került ma a magar mozikba, egy magyar sci-fi, két Arany Pálmára jelölt film és a nagy sikerű Sherlock Holmes Guy Ritchie tolmácsolásában.

Sherlock Holmes: A világ egyik legismertebb detektívjét csöppet felturbózták, Sir Arthur Conan Doyle figurája bokszolni és vívni is mesterien tud. Nem a megszokott nyomozást végzi ezúttal Holmes, hanem akciódúsabbra vették a történetet. Holmesnak meg kell akadályoznia egy összeesküvést, ha Lord Blackwood tervét sikerrel hajtja végre, akkor az Anglia végét jelentené.
Guy Ritchie rendezésében készült a produkció, Joel Silver volt az alkotás egyik producere, korábban már dolgoztak együtt a Spíler esetében.
A film eddig több, mint 230 millió dollárt gyűjtött a mozikban, a nézők kedvelik, imdb-n 7,7-en áll. A kritikusok egy része megemlítette, hogy a két főhős úgy viselkedik, mint a melegek. Doyle jogainak az örököse, Andrea Plunket közölte, ha az alkotók a folytatásban valóban a homoszexuális irányban vinnék el a figurákat, akkor megtiltja, hogy a második részt leforgassák.
A Sunday Times írója azt mondja, a film elég pofásan fest, a színészek jól játszanak, különösképpen Mark Strong. Az Observer a sok erőszakos akciójelenetet és az üldözéseket nem kedvelte, a kritikus nem találta szórakoztatónak a művet.


 

Barátom, Eric (Looking for Eric): Ken Loach filmjét Cannes-ban Arany Pálmára jelölték. Az angol dráma-vígjáték Eric Bishopról szól, aki már egy ideje elvált, csak a lányával tartja a kapcsolatot, a volt asszonyával nem. Egy nap a lánya megkéri, hogy vigyázzon néhány napig unokájára, az 50 éves férfi elvállalja, ezzel pedig a nyugodt napjainak lőttek. Eric Cantona látja el tanácsival a férfit.
Az imdb-n 7,4 az átlaga, a Rotten Tomatoes-on 88 %-on áll,
A Sydney Morning Herald írója azt mondja, hogy Ken Loach filmje vicces, tapintatos és megérinti a nézőt, ügyesen felépített mű. A Sun Online pedig azt mondja, hogy az alkotás nagyszerű darab a brit feel-good filmek között.



Woodstock a kertemben (Taking Woodstock): Arany Pálmára jelölték a filmet Cannes-ban, a nézők nem voltak annyira oda ért, csak 6,9-en áll, a Rotten Tomatoes-on pedig 48 %-on áll. A történet 1969-ben játszódik, Elliot visszaköltözik Catskillbe, hogy szüleinek segítsen a moteljük működtetésében. A szomszéd város elutasítja, hogy náluk legyen egy bizonyos fesztivál. Ezért Elliot elhívja a szervezőket a motelbe, a közeli területen pedig megrendezik a fesztivált, Woodstockba másfél millió ember zarándokolt el.
Demetri Martin játssza a főszerepet, Emile Hirsch, Jeffrey Dean Morgan, Eugene Levy, Liev Schreiber tűnik még fel Ang Lee rendezésében.
A Digital Spy szerint nem egy szörnyű film, de egy olyan rendezőtől, mint Ang Lee, kiábrándító.



Adás: Képzeljünk el egy világot, ahonnan eltűnt a kép képernyőkről. Nem működnek a monitorok és a televíziók. Hatalmas űr keletkezik, a képernyők előtt eltöltött idő helyén, az embereken az elvonás tünetei jelentkeznek. A megmagyarázatlan képhiánnyal szembesülve pánik és a félelem uralkodik el rajtuk. Az "Adás" ennek a világnak tárja fel kapuit, a furcsa jelenség utáni hónapokban. A kezdeti rémület lassan elcsendesült, a társadalom feleszmélt az első sokkból és alternatívákat keres az élet működtetésére. A kezdetben megbénult városok infrastruktúrája lassan új keretek között éled újjá.
Egy ilyen a városban élnek főszereplőink, három fiútestvér (Terhes Sándor, Rátóti Zoltán, Hajduk Károly). Együtt vagy magányosan, de mindhárom testvér saját sorsát próbálja túlélni, miközben a képnélküli világ nehezedik rájuk.
Vranik Roland legutóbb a Magyar filmhéten 3 díjat szerzett Fekete kefét rendezte.

 


Címkék: néznivaló

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr631654627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolee83 2010.01.08. 06:14:55

Ma délután nézzük a Holmes-t! :)

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.01.08. 09:22:43

Szégyeldd magad, naponta Index címlapra kerülsz, erre a HD minőségű indavideós trailerek helyett videásokat raksz be!
:)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.01.08. 09:51:42

@Hamlet: Arról nem tehetek, hogy kinn vagyok az indexen:) Az indavideón pedig elsőre nem leltem feliratos előzeteseket.

DEW3yl · http://dew3yl.wordpress.com 2010.01.08. 14:57:08

A Holmes nagyon ötős. Guy becsempészet egy pár Snatch féle részt, ami nagyon tetszett, meg a záró zene is ismerős volt, talán a Lock, ... miatt.
süti beállítások módosítása