Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az Avatar nem elég...meleg.

2010.01.08. 12:00 koimbra 129 komment

A cinematrixon futottam bele abba a hírbe, miszerint a Stop Avatar Movie aktivistái úgy érzik, hogy James Cameron sci-fije, az Avatar túlságosan is diszkriminatív. A filmben nincsenek meleg katonák és a természettel harmóniában élő na'viknál sem látni olyan figurákat, akik az azonos nemet kedvelik. Úgy gondolják, hogy Neytiriből ideális leszbikus karakter lehetett volna.

Az aktivisták az elmúlt időszakban többször is tiltakoztak, jövőbeli terveik között pedig az is szerepel, hogy bojkottálni fogják az Oscar-díjátadót és az Avatar DVD premierrel kapcsolatos sajtóeseményeket is.

Teljesen hiábavaló minden próbálkozás, a film a kasszáknál örületesen jól termeli a dollármilliókat, jelenleg a második legtöbbet hozó produkció, három héttel a bemutatója után 1,13 milliárd dollárt tud felmutatni és ez még korántsem a végösszeg.

Lezártam a további kommentelési lehetőséget ennél a posztnál, kitöröltem a legutóbbi hozzászólásokat, ne essenek egymásnak az emberek.

Címkék: avatar miújság scifihír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr221656486

assasin 2010.01.08. 15:00:15

Egy kérdés csak: A homosexualitás emberi tulajdonság..mért kéne gy idegen fajnál is hogy jelen legyen???? a Nav'k nem emberek!!! Alienek:) legközelebb a Predatorok közt is legyen egy-két buzi???

Ekkora f@szságot!!!

Publius Decius Mus 2010.01.08. 15:00:51

Szerintem Cameron azért nem tett bele ratyikat, mert látens buzi.

Most már nincs mit csinálni, kell egy egész estés buzi-sci-fi megaprodukciót csinálnia, ez van.

Amúgy meg a filmnek a lényege csak annyi, hogy sok pénzt akartak csinyálni, ezt pedig nem homokozóábrázolással lehet, hanem digitális csihipuhi-deinkábbszeressükegymástgyerekek produkcióval.

mojszipupi 2010.01.08. 15:05:08

Az ember a legnagyobb állat a Földön. Minél sikeresebb valami annál jobban támadják. Ez annyira szánalmas...

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.01.08. 15:05:23

@Bergeroth: Az igaz, de 3 hete másról se hallani filmes körökben. Lehet itt az ideje, hogy megnézzem?:)

Publius Decius Mus 2010.01.08. 15:05:35

És ha a főgonosz lenne buzi? Mondjuk meg is b@..na valakit? Itt a megoldás.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.01.08. 15:08:53

"...jövőbeli terveik között pedig az is szerepel, hogy bojkottálni fogják az Oscar-díjátadót és az Avatar DVD premierrel kapcsolatos sajtóeseményeket is."

Hála annak a jó istennek! Végre egyszer ezek nélkül is történhet valami. Bevallom, baromira fognak hiányozni.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.01.08. 15:10:48

@Sün! balázs:, mindkét megjegyzésed telitalálat, elismerésem.

2010.01.08. 15:16:09

1. Büdös buzik.
2. Star Wars összes, 2001, Szárnyas fejvadász, E.T., Solaris, Alien/s stb, vagy épp District 9, Serenity, Moon - egyikben sincs buzi, ott miért nem reklamáltak fartúróék? Egyébként ne is legyen semmiben se, van nekik elég meleg filmjük.

Haloperidol 2010.01.08. 15:17:44

@nemvállalom:

Ha úgy érzed, nehéz a melegeknek, akkor beszélj a haverokkal, hogy hagyják a f@szba a hasonló provokációkat, mint a melegfelvonulás. Sokat segítene a dolgon...

:{) MIKI (}: · http://machinimak.wordpress.com/ 2010.01.08. 15:18:25

hát ez nevetséges.

Ha van benne meleg az a baj, ha nincs benne meleg akkor meg az a baj

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.01.08. 15:19:04

Na vazzeg, ha a Titanicban a DiCaprio mégsem jön össze Kate Winslettel, mert pl. az utolsó pillanatban csónakba száll a Billy Zane-nel, akkor most jó lenne?

Doktor Kotász 2010.01.08. 15:22:25

Volt egy karácsonyi South Park epizód, amiben bethlehemes előadást tartottak a gyerekek, és kiderült, hogy a történet minden eleme sért valamilyen kisebbséget, és sorban kihuzigálták a darabból. A végére semmi nem maradt az eéőadásból csak valami modern performansz.

Alex Mahone 2010.01.08. 15:23:36

Hát ezek hülyék -.- Nagy az isten állatkertje...

thinker_ 2010.01.08. 15:23:36

az aktivisták honnan tudják, hogy a navik között nem voltak melegek?

zolika78 2010.01.08. 15:24:15

Végigolvastam a kommenteket, és kicsit kikérem magamnak. Én balliberális meggyőződésű vagyok. Nincs semmi bajom a melegekkel.
Ezt az egészet viszont szánalmasnak tartom.
Ha leforgatnak egy filmet, amiben csak homoszexuális vanak, a heteroszexuálisok nem tiltakoznak. Ha leforgatnak egy filmet, amiben csak heteroszexuálisok vannak. akkor a homoszexuálisok tiltakoznak.
Ha leforgatnak egy filmet, amiben csak "afro-amerikaiak" szerepelnek, a fehérek nem vonulnak ki tiltakozni, hogy fajgyűlölő a film. Ha leforgatnak egy filmet, amiben csak fehér szereplők vannak, az "afro-amerikaiak" fajgyűlölőnek kiáltják ki.
Ez nem liberalizmus, hanem szánalmas dilettáns viselkedés...

Közöd?? (törölt) 2010.01.08. 15:26:20

Szerintem a nyomorék zsoldos az avatarban éppen elég meleg volt, egy tökös heteró nem dönt a kék nyálas banda mellett!

chdstr · http://mozigekko.blog.hu/ 2010.01.08. 15:31:12

a filmben le akarnak igázni egy egész népet, mert van valami lebegő anyaguk, erre nekik az a bajuk h nincs elég meleg a filmben? Azért ez elég vicces:D

Afi 2010.01.08. 15:33:39

Van ennek egy tök egyszerű megoldás!
Csinálják az amit régen a négerekkel minden film elején ők haltak meg előszőr.

Croma Soma 2010.01.08. 15:36:39

@Közöd??:

Lehet, hogy pont azért döntött úgy ahogy döntött, mert épp hogy elege volt a sok buzi földiből.:)

Egyébként a manager karakter épp eléggé buzernyák volt, nemde?

is 2010.01.08. 15:37:54

elmentem megnézni, mi ez a Stop Avatar Movie. ez nem egy mozgalom, ennek nincsenek aktivistái. ez egy fiatal lányka San Fransisco környékéről. egyedül.

lőjétek le, tapossátok el, belezzétek ki. meg úgy általában utáljatok mindenkit, és szitkozódjatok a nicketek névtelensége mögül.

Lord_M_ 2010.01.08. 15:47:25

hülye vicc tudom, de most egész stílusos a "Szeretnék avatart a hozzászólásaim mellé!" felirat...

Vajon hogy nézne ki a film a reklamálók esetében ideálisan ?

A film elején a megérkező tolószékes főhőst boldogan szájoncsókolja a két éve ott állomásozó régi haverja... negyed órát beszélgetnek egymás karjaiban, és elmeséli a régebben itt lévő hogy mennyire kemény a helyzet, és hogy a karmoltarcú hetente b*szogatja őket...

aztán átvedlik kék ruhába, az erdőbe keveredve, NEM a lány ered a nyomába, hanem a leendő trónörökös... aki ugye meleg... a húga leszbi, aki titkon anyjába is szerelmes... Ő röhögi ki amikor leesik a lóról a srác, amikor a trónörökös riadtan ugrik oda, és felsegíti a srácot... egymás szemébe merednek, majd "lányosan" elmosolyodnak.. már mindketten tudják hogy a másik is ... ezután másfajta lovaglás következik... ezt kilesi a kishúg... aki most már megbékél a sráccal...

valahogy megtudja a főkatona hogy itt biza szex van a zember és a navik között.. féltékeny lesz, EZÉRT rájuk támad...

a film végén, a kék bőrben rohangáló srác, odalép a fickóhoz, fél pecig smárolnak, majd testközelből szúrja szíven a fickót... eztután a trónörökös meg a zsoldos kéz a kézben átugrálják az erdőt, kacarásznak és virágszirmot szórnak... közben feminista tudósnő pedig összejön a kék lánnyal...

eredmény : a rossz katona halott, két boldog pár, melegek, a katonák (akik nem melegek) visszamennek a földre, ásványkincs marad érintetlenül...

és ilyen kis tüncibünci rózaszínesz végefőcímeckével lehetne örvendeszni...

broááf

Szeptim 2010.01.08. 15:48:22

Egyértelmű, hogy FAKE a blog. Az is mutatja, hogy főleg magyar kommentelők vannak a két index poszt hatására.

Ennyi szellemi fogyatékost keresve sem találni. Másrészt, még ha igazi is lenne, hogy a faszba lehet 300 millió meleget elítélni valamiért, amit 2-3 idióta csinál?

avus · http://avus.blog.hu 2010.01.08. 15:49:47

Ez a stopavatarmovie mozgalom valami idióták gyülekezete, de..

Ráböktem itt a filmdroidon az avatar címkére, keresve azt a cikket, ami megírja, hogy a filmet nem csak valami noname melegaktivisták piszkálják, hanem neves amerikai konzervatív újságok, republikánus politikusok. Milyen meglepő, nem találtam. Pedig szívesen olvasgattam volna, ahogy abban a cikkben meg a mindenbe belepofázó szentfazekakat osztják ki a kommentelők.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.01.08. 15:55:52

@Szeptim: Úgy, hogy az a 2-3 idióta a melegségével kérkedik, ezzel az átlagos heteró jónép agyában "már megint ezek a hülye buzik" összefüggést erősítik meg. Mert az embernek ez a baromság az utolsó, ráadásul feltűnően marha megszólalás a jogaikért nem is tudom, miért tüntető melegektől. Ha a melegek többsége nyilvánosan elmondaná, hogy ez a pár reklamáló ökör náluk is kivágta a biztosítékot, akkor javítanák a meggyengült elfogadottságukat.

Egyébként miért is kell a melegek jogaiért ennyit tüntetni? Éri őket egyáltalán valami sérelem a melegségükért, ha nem tollboában csókolóznak a főutcán?

Zsuuli (törölt) 2010.01.08. 15:59:24

A macskatartók nevében mostantól minden olyan filmet diszkriminatívnak fogok tartani, amiben nem szerepelnek macskák...

...

jaaaj...

Simon Perverz 2010.01.08. 16:01:01

Basszák meg az aktivisták! Azért ez már tényleg túlzás! Még jó, hogy képtelenek szaporodni! Abba bele se gondolnak, hogy a heterók miatt marad fel ez a nyomorult korcs emberiség, így ők is egy hetero kapcsolat eredményei. A jóléti társadalom tagjai már azt sem tudják jódolgukban, hogy mivel töltsék az időt. Amúgy is aki az ilyesmit hirdeti lépten-nyomon, meg promotálja, az flúgos. Én se hirdetem mindenütt, hogy hetero vagyok, mert nekem ez a természetes. Ahogyan ez a természetes már úgy általában.

Szeptim 2010.01.08. 16:10:22

index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2010/01/08/kiakadtak_a_melegek_a_hetero_na_vikon

Az itt linkelt videón a csávó azért került vitába Cameronnal, mert erőszakosan kért autogrammot.
Vagyis, aki a magyar felirattal feltöltötte, az szándékosan ferdítette el.

Szeptim 2010.01.08. 16:11:20

@is: Jaja a blogot egy lány írja

Nebameg 2010.01.08. 16:13:56

Ez valami hülye buzi vicc, amit a heterók nem értenek???

asz0089 2010.01.08. 16:14:42

Végigolvastam a kommenteket. Elkeserítő. Ez itt az utolsó kommentem, nem kívánok homofób filmrajongókkal még egy blog levegőt sem szívni. Ezért tart itt ez az ország, mert más sincs benne, csak gyűlölet. Minden jót!

Ouaid (törölt) 2010.01.08. 16:14:58

Az aktivistáknak komoly problémáik lehetnek.

Úgy értem, mire fel a bojkott? Eddig sem volt KÖTELEZŐ elmenni olyan filmek díjátadójára, amik nem tetszettek neked...

balazsman 2010.01.08. 16:23:12

Gratulálok ehhez az értelmetlen, viszont tökéletesen gyűlöletkeltő poszthoz.

Az Avatarról szóló újabb és újabb műhírek már eleve unalmasak, igen sokba került és sokan nézték meg. A beszámolók a tiltakozókról meg éppúgy a reklám célját szolgálják, mint a Harrypotter meg a Passió idején a hasonló hírek, és már azoknak se volt igaz a nagy része, csak hírgenerátorral készített PR-fogás.

És a sok birka, meg aki komolyan vette a "hírt" meg most itt tombol a buzik ellen.

birka nép

avus · http://avus.blog.hu 2010.01.08. 16:23:41

@Szeptim: Nem igazán érthető, de 1:00 környékén egyértelműen kivehető az autograph szó.

Mind1, arra jó volt, hogy párszáz elmebeteg ilyen-olyan blogokon ma is kibuzizhatta magát.

Netuddki. 2010.01.08. 16:24:13

Az oszkárdíjátadót én is bojkottálni fogom. Ugyanúgy mint eddig, most se megyek el. XD

Bergeroth 2010.01.08. 16:30:30

@F.Lackó:
Január végéig sajnos nem nagyon van rá hely. :(

Szeptim 2010.01.08. 16:34:11

@avus:

stopavatarmovie.blogspot.com/2009/12/under-pressure-james-cameron-snaps-at.html

Még a csaj által írt lüke blogon is kiderül, hogy egy rajongóval veszekedik.
Hamlet nagyon mellényúlt, ha ő tette fel a magyar feliratos videót az indavideóra.
Bár nem feltételezem, hogy szándékosan csinálta.

Lord_M_ 2010.01.08. 16:35:12

az egyszemélyes stopavatrmovie blogról bejegyzés.

bár a szavazások az oldalon rendre a hagyományos beállítottságú emberek véleményét tükrözik (nem fog szabotálni, el fog menni a vetítésre stb)

Ez a (filmdroid) nem csinál semmi rosszat, csupán a magyar közönséggel is megosztja, hogy vannak akik máskép gondolkodnak. Ráadásul a blog (ez) nem foglal állást a kérdésben (legalábbis nyíltan semmiképpen)

Szóval a stopavatarmovie bejegyzés :

Avatar and its makers continue to insult and alienate movie goers:

"Avatar fans promised alien sex scene on DVD

Fans of Avatar, the record-breaking blockbuster film, are being promised a "blue" alien sex scene when the film comes out on DVD. The sex scene was cut from the cinema version of James Cameron's 3D sci-fi adventure which is close to taking $1 billion (£621m) at the worldwide box office. It features the giant blue avatar of paraplegic US Marine Jake Sully locking hair with his love interest, Neytiri" LINK TO ARTICLE

<b>And we're supposed to just accept that? I don't think so and neither do the millions of gays, bisexuals and transgenders who watch films and buy DVD's. Why not a sex scene that represents us?</b>

burian 2010.01.08. 16:35:31

@avus: Valamint arra is, hogy te leelmebetegezhettél párszáz embert.
Van, aki a buzikat utálja és van aki azokat gyűlöli, akik utálják a buzikat.

burian 2010.01.08. 16:37:39

@Szeptim: transgender. Az mióta lány?

Lord_M_ 2010.01.08. 16:38:54

ennek ellenére persze az hogy egy csoport lázad, azt nehéz levonni az oldal alapján

ámbátor 800 felett van azok száma (szavazás szerint) akiknek nem tetszik hogy hetero a szexjelenet a filmben,
és 1000-1200 körül van azok száma akik valamilyen módon "büntetni" fognak...
" megveszem a jegyet de nem megyek el..." 252 ... mondjuk az ilyen is hülye...

fontos megjegyezni azonban : 10000 körül szavaztak ellenük...

Szeptim 2010.01.08. 16:41:54

Az eredeti oldalon a videó információjában: "James Cameron -- the guy who directed Avatar -- directed a few choice words at an autograph seeking fan last night -- calling the guy a "f**king a**hole" during an argument over a signature."

Magyarul:
"James cameron - az Avatar rendezője - nénány keresettlen szót intézett egy autogramm kérő rajongóhoz előző este [...]"

redriot77 2010.01.08. 16:42:23

"a Stop Avatar Movie aktivistái úgy érzik, hogy James Cameron sci-fije, az Avatar túlságosan is diszkriminatív. A filmben nincsenek meleg katonák és a természettel harmóniában élő na'viknál sem látni olyan figurákat, akik az azonos nemet kedvelik."

BMAJQA. Ott van a kurva net, tele van buzipornóval, szedjékék le az egészet és nézzék amíg az orruk vérezni nem kezd tőle. Tüntetni a buzibb filmekért, beszarok komolyan...

Kezd elegem lenni a nagy filmes jogegyenlőségből. Ma már egy átlagos film 10 főszereplőjéből legalább egynek kötelezően négernek kell lenni, egy ázsiainak, egy muzulmánnak egy testi fogyatékosnak, egy homoszexuálisnak, egy jehova tanújának, és persze nem dohányzik senki sem. Mintha valami múlna is rajta.

Aki nem csípi ezeket a rétegeket, azokat úgysem fogják megtéríteni. Akkor meg minek erőlködnek?

Lord_M_ 2010.01.08. 16:44:11

nyahh abbahagyom már :
As a gay 20 year old man in the bay area. i think ur completely crazy. this movie was amazing. did u want the aliens to be buttfucing or something? get over ur activist bullshit and enjoy life. im sure youll have more fun in life. not every movie has to be gay. if u want to see a gay movie go rent one. seriously enjoy movies for what they are, not some secret underlying meaning of heterosexual power and the demise of homosexuality. its people like you that other people who are not educated on our lifestyles reluctant to learn. thats all. btw AVATAR WAS AMAZING GO SEE IT!

és a másik :
I'm bisexual and of all the reasons to protest I have heard so far, this is the most stupid one, if you want to think that a movie is anti-homo just because the leading characters are not homo then I pity you since your brain seems to be so small that you aren't able to reason out that it's just a movie, something made to entertain people and not to promote hate, go see the movie and enjoy it for what it is, a movie

ezek mindent elmondanak...

asz0089 2010.01.08. 16:47:14

@Lord_M_: Baszd meg én is meleg vagyok, nekem is tetszett a film. Nekem nem Cameronnal vagy a bajom, meg a filmmel, hanem a kommentelőkkel!!!!!!!!!!

redriot77 2010.01.08. 16:52:46

@Lord_M_: ennyi meg egy bambi. A jogvédőket általában azok is utálják akiknek a jogait védeni akarják. :) Értéktelen egy állatfajta.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.01.08. 16:54:10

Én töltöttem fel a videót is, és valóban benéztem a dolgot, ott már szó sincs melegekről, csak seggfejezésről.

kelta 2010.01.08. 16:54:40

@avus: ne mosd ösze a kettőt "neves amerikai konzervatív újságok, republikánus politikusok" kicsit komolyabb érvekkel támadják.

Lord_M_ 2010.01.08. 16:56:25

@asz0089: várjá mester, én nem mondtam hogy bajom van bárkivel is aki meleg. Azt mondtam, hogy az oldal aktivista szervezője szerint úgy nézne ki a film jól ahogy, majd láthatod meleg és bi kommentelők hozzászólását másoltam ide, akik a stopavatarmovie főszervezőjét hülyézik le.

Tehát : éppen arra akartam rávilágítani, hogy a melegek, bi-k ... stb, gondolkodása NEM feltétlenül egyezik az említett blog értelmi szerzőjével...

szóval mielőtt átvágnád a torkomat csak jelzem én egy szót sem szóltam és nem minősítettem ... (maximum a stopavatarmovie kiötlőjét tartom kissé fogyatékosnak) - de ez meg a fogyatékosokra - elnézést : fogyatékkal élők - nézve sértő...

ha úgyérzed hogy megbántottalak : elnézésed kérem.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.01.08. 16:56:49

A pontosításért kösz mindenkinek! (a többi komment viszont elszomorító...)

Szeptim 2010.01.08. 16:57:57

@Hamlet: Jóvanna, megbocsájtható. De cserébe fel kell vennetek még 2 meleget az indexhez. Hallottam a zsidókvóta már úgyis betelt.

Lord_M_ 2010.01.08. 16:58:38

@redriot77: pont ezt akartam mondani. a hülye hangoskodók miatt keletkezik az ellentét...

asz0089 2010.01.08. 17:00:03

@Lord_M_: Nem szóltál egy szót sem, ez igaz. De már azonnal azt gondoltad, hogy a melegek most kórusban bojkottálják majd az Avatart. Bojkottálja akinek két anyja van, én már kétszer láttam és elmegyek még szerintem harmadjára is. Nekem a kommentekkel van a bajom, ami ellen senki vagy csak nagyon kevés ember emeli fel a szavát. Ne haragudj, nem akartalak megbántani, de igen frusztrált lettem így jogvizsga és a kommentek elolvasását követően.

Llew 2010.01.08. 17:00:56

Most akkor, ha valahol felbukkan egy meleg szereplő, akkor neki muszáj kötelezően mutatott aktusba keverednie? Ha lett szappan dobálós jelent akkor meg az volna a baj, hogy lealacsonyító. Tipikus van sapkája, nincs sapkája, miért nem csíkos helyzet.

Ilyen alapon nem voltak keresztények, muszlimok, budhisták, stb. sem, mert egyiknek a vallási épületei sem jelentek meg a bánya körül.
Tovább megyek, sehol nem volt egy magyar! Pedig magyarok mindig, mindenhol vannak. Tiltakozzunk mi is. Vagy mindenki magyar volt mert úgy beszéltek?

Llew 2010.01.08. 17:02:13

kimarad szó:
...lett volna...

Lord_M_ 2010.01.08. 17:02:43

A film'átirattal' és más hozzászólásommal ha bárkit megbántottam : elnézést.

kizárlóag a stopavatarmovie főszervezőjét szerettem volna karikírozni... illetve értetlenkedésemet kifejezni...

aki szerint(csakhogy pontos legyek)
"The future is transgender NOT straight"

mivel a melegek és biszexuálisok többsége nem ért egyet eme blog szerkesztőjével így reméltem nem veszik magukra írásomat.

Lord_M_ 2010.01.08. 17:05:31

@asz0089: ebben igazad van.

;) én retkes matekvizsgára készülök :D

asz0089 2010.01.08. 17:06:32

@Lord_M_: Sok sikert kívánok hozzá!

váév építők (törölt) 2010.01.08. 17:21:32

@KolomparVinetu: inkább a szélsőjobbnak kell köszönni, mert az ő arroganciájuk nélkül a melegeknek sem lenne ekkora szájuk, ergo mindenki csöndben lenne...

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.01.08. 17:24:17

@Sün! balázs: LOL!!

Olvasom a kommenteket, és ezen beszartam!!

"Egyébként én is tiltakozom, mint egy meghatározott kisebbség tagja, és én jogosan: egy darab bringás nem szerepelt a Titanicban,"

:DDD

Közöd?? (törölt) 2010.01.08. 17:24:52

@Croma Soma: franc tudja nem láttam a filmet, nem vagyok meleg.

karit 2010.01.08. 17:25:33

Amiről nem szól a cikk: Cameron marketingeseinek BTL fogását szépen bepuszilja a fél világ, közvetve még azok is védik, beszélnek a filmről, akik utálják. Kell a hájp, csörög a kasszagép. : ))

Amúgy meg a filmbeli homo katonák és na'vik csendben elvoltak (a heterók is), nem vonultak fel pávatollal a seggükben a pandorai Andrássy úton. Tessék a Föld bolygón is követni a példájukat.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2010.01.08. 17:28:44

És csodálkoznak a buzik, hogy sokan utálják őket. Vajon miért.

asz0089 2010.01.08. 17:30:19

@Imiface: Én inkább azon csodálkozom, hogy valaki ennyiről általánosít.

szaroskenyer 2010.01.08. 17:49:39

Tessék tiltakozni rituális öngyilkossággal!

geomayler 2010.01.08. 18:05:59

A hírre röviden: mú balhé.

Hosszabban: ugyanolyan bigottság a melegektől minden filmbe meleg karaktert követelni, mint amilyen kirekesztésben néha részük van, magyarán ugyanazt a hibát követik el, mint a redneckek.

Orson 2010.01.08. 18:15:31

Remek, a következő filmben muszáj benne lenni egy darab hetero keretyén fehér embernek majd randomba a parafilia minden formájából egyek egynek.

Például a Reszkessetek betörők reloaded verzió:
-szülők+gyerek+betörők
-tehát normál fehér emberek+szadista gerontofil gyerek+pedofil betörő1 ,hübrisztofiliás betörő 2.

Mikor lesznek toleránsak az én masszív hetero és konzervatív beállítottságomra?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.01.08. 18:17:34

@ingenium rusticus: Szerintem amikor indult a Titanic, akkor volt ott bringás is.

asz0089 2010.01.08. 18:22:55

@Orson: A napok 90%-ban csak arra vannak -.-

kpityu2 2010.01.08. 18:32:00

A kecskéket már meg sem akarja erőszakolni senki ?

Senkifia 2010.01.08. 18:50:36

@Orson: ...és milyen igazad van.illetve mennyire jogos a kérdésed....sajnos ez nem így működik...itt csak neked kell toleránsnak lenned a rózsaszín tangabugis paprruhás fiukával az andrássy úton. heteró normális kussoljon,és örüljön,hogy még nem kötelező a deviancia...ennyi.... :)

Dinsdale Piranha 2010.01.08. 18:53:45

Dübörög a marketinggépezet, ti pedig kedves fórumozók többnyire bedőltetek. Valamilyen ismeretlen meleg szervezet tiltakozik...ennyi a hír, Cameron meg köszönetet mond a reklámért. Nekünkk meg lehet buzizni, anyázni, meg úgy általában gyűlölködni, ahogy megszoktuk.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.08. 18:53:53

en tolerans vagyok a melegekkel. meg a vakokkal, meg a kutyakkal es ugy alt mindenkivel. csak mert mas nem szoktam utalni. nade ha valaki hulye?
melegek csinaljanak maguknak meleg avatart ha akarnak. de nehogymar beleszoljanak egy kesz mualkotasba...
siman csak media flame az egesz :F

desmond wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2010.01.08. 19:09:05

@Dinsdale Piranha: Minek kéne még Cameron-nak ingyen reklám? Már így is 1 milliárd felett jár a bevétel. Nem erről szól a történet.

A nép fia 2010.01.08. 19:09:19

Szerintem Jake karaktere meglehetősen homi volt, ugyanis a na'vik nem nemiszervekkel szaporodnak, hanem a hajuk végét fonják össze (mint mikor pl. az állatokat is megülik). Állítólag Jake és a csajszi "szexjelenete" benne lesz a dvd extrákban, de lényegében nem hímvessző és hüvely útján párosodnak.

Szóval Jake tuti, hogy meleg, ugyanis ha az ember nőket szerette volna, akkor ember marad... :-P SPOILER... Ehehe...

Picsasereghajtó 2010.01.08. 19:12:48

@asz0089: A kommentelőknek meg nem veled van bajuk, pláne nem a melegekkel, én is biszex vagyok viszont utálom az ilyen, kérésünk nélkül a jogainkért küzdő díszbuzeránsokat, meg az utcán egymást öklöző Emmácskákat, akik azt sem tudják milyen neműek épp, de azt büszkén hirdetik.

I. P. S. 2010.01.08. 19:17:50

@Senkifia: Édes apafejem, azért minden civilizált embertől elvárható, hogy ne verje össze a rózsaszín tangabugyisokat, ugye?

Dejdő 2010.01.08. 19:20:55

Ez most mi??? Komoly? Ilyen idióta hülyeséget nem mostanában hallottam/olvastam! Mostantól minden filmbe legyenek melegek:) Transformers 3-ban meleg robotok! Pókemberbe haljon meg Mary Jane és Peter döntsön a fiúk mellett! Vasemberben is Tony Stark ha már akkora playboy akkor vállalja be azt is hogy meleg! És hoyg ne csak a "blockbustereket" emlegessem,a sorozatokba is legyenek! Derüljön már ki az Odaátban hogy Sam és Dean nem tesók hanem homók:) és így tovább...nem ragozom! Mostantól minden filmbe melegeket,mert Én mint hideg esküszöm fellázadok:) Remélem senki sem gondolja komolyan ezt az egészet,mert vicc! Ahogy Én is csak viccelek! Nehogy leoltson valaki,és vegye a poént!

Dejdő 2010.01.08. 19:44:39

Valamit elfelejtettem! Esetleg a melegeket nem zavarja hoyg egy csomó filmben (általában vígjátékokban és romantikus vígjátékokban) idiótának ábrázolnak?! felsorolok párat ami hirtelen eszembe jut! Szakíts ha bírsz, Jennifer Anistonnak volt egy meleg asszisztense és egy meleg bátya pl.! Brüno totál megalázta a melegeket! Sex és New york-ban Stanford tök béna! És még számtalan példa van....a lényeg,hogy ezeken a karaktereken nem akadnak fenn? Biztos nem örülnek a melegek hogy ilyennek ábrázolják őket!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.01.08. 19:48:22

Fu, el se merem olvasni a sok hozzászólást

Shyllard 2010.01.08. 19:54:01

Hát ez.... Mégis miért kéne a melegeknek benne lennie egy filmben? Már alapból természet (és Isten) elleni vétek a létformájuk, most mégis miért kéne reklámozni? És, hogy ne dobálják meg őket tojásokkal!!! Pedig az ilyen akciók után meg is érdemlik!!! (egyáltalán nem vagyok Avatar rajongó, sőt sztem egy átlagos film, de akkor is. Mit képzelnek magukról?!) Ez elég nagy pofátlanság. Mi lesz a következő? Az ellen fognak tüntetni, hogy a sulikban miért nem tanítják az azonos neműek közösülését?! Azért mindennek van határa... Amíg csak vannak, addig Ok, de az ilyen akciók után nagyon ki tudok akadni...

Ouaid (törölt) 2010.01.08. 19:57:51

@Shyllard: A keresztényi szeretet beszélt belőled?

Shyllard 2010.01.08. 20:08:23

@Ouaid: Nem vagyok keresztény :) Sőt vallástalan vagyok, de ez azért is sok. Azt már elfogadtam, hogy ők vannak, nincs is velük semmi bajom, de nehogy már reklámozzák a melegeket! Már csak az kéne, hogy egy utcai plakátról, egy hatalams arc vigyorogna rám és ez a felirat lenne mellette: "Legyél meleg, mert az jó!" Aki, akar az belezbülhet/bebuzulhat, de azért ne próbálják befolyásolni az embereket.

sjbee 2010.01.08. 20:35:39

XXI. század - meleg büszkeség
XXII. század - kecskebaszó büszkeség
XXIII. század - pedofil büszkeség

és így tovább...

Hiába na, fejlődik a világ!

Ouaid (törölt) 2010.01.08. 20:37:25

@Shyllard: Úgy első olvasásra egyetértettem, de aztán leesett, hogy ez a szólásszabadság alapelvét sérti...

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.01.08. 20:56:25

Ekkora baromságot még nem hallottam. Még hány filmnél lehetne jelentkezni hogy nincs benne x típusú karakter és amiatt diszkriminatív. Nonszensz az egész.

Shyllard 2010.01.08. 21:20:56

@Ouaid: Szólásszabadság?! Mégis miért kéne hirdetnie egy filmnek a homoszexualitást?!

Shyllard 2010.01.08. 21:21:55

@Shyllard: Jaés, ha a szólásszabadságnál tartunk. Az Avtar készítő úgy döntöttek, hogy ők nem szólnak a melegekért. Ez az ő szólásszabadságuk.

Bobzen 2010.01.08. 21:33:41

@Shyllard: Valahol vicces, hogy minden homofóbnak az a fixa ideája, hogy a melegjogi szervezetek minden áron arra törekednek, hogy az ártatlan, tisztességes heterókat a saját ligájukba csábítsák.

"Már alapból természet (és Isten) elleni vétek a létformájuk, most mégis miért kéne reklámozni?"

Én is hülyeségnek tartom eme szerencsétlen aktivista-kislány akcióját, de ez volt idáig a legbigottabb komment a hír alatt. Fejtsd már ki légyszíves, hogy ezt pontosan hogyan is értetted, baromi kíváncsi vagyok.

Bobzen 2010.01.08. 21:39:19

@Bobzen: Hogy konkretizáljam a kérdést:

Hogy lehet valami természet elleni vétek, ha maga a jelenség a természetben adott? A természet mióta határoz meg önmagában bármilyen értékrendet?

Mégis melyik Isten elleni vétek a homoszexiális létforma? Ha az általad felvetett isten az a típus, amelyik a az univerzum teremtéséért is felelős a mesék alapján, mi a picsának teremtette úgy az embert, hogy egyáltalán fennálljon annak a lehetősége, hogy némelyekben feltámadhat a homoszexuális haljam, mi több, nagy részük már veleszületett módon homoszexuális?

Ouaid (törölt) 2010.01.08. 22:19:26

@Shyllard: Nem kell. De ha például a Magyar Meleg Párt vagy mittudoménmi készít egy ízléses óriásplakátot, és ezt ki akarják rakni úton-útfélen, mert van rá százmilliójuk, akkor azt nem lehet megtiltani.

sjbee 2010.01.08. 22:41:00

@Bobzen:
Valaki állatokkal szexel, akkor a te okfejtésed szerint az sem természetellenes, hiszen a természetben adott ugyebár.

Shyllard 2010.01.08. 22:41:07

@Bobzen: Miért? Nem tudom. De nekem nincs arra igényem, hogy egy filmben bambulhassam a melegeket.
@Ouaid: Nem lehet megtiltani, nem is mondom, hogy meg kéne, csak nem tudom, számomra ez ízléstelen dolog.

Mindenesetre, hogy ne bélyegezzetek meg, hogy homofób vagyok: NPH az egyik kedvenc színészem, az abszolút favoritomnak meg van egy ilyen filmje, amire nem tudom rámondani, hogy szar, merthogy jó.

Csak annyit akartam mondani, hogy kicsit hevesen reagáltam, csak nagyon kiakasztott, hogy valakik felrójják ezt egy filmnek. Ugyanígy kiakadtam volna, ha mondjuk valaki azért szervez tüntetést, mert az Avatar-ban mondjuk nincs egy politikus sem. Szóval csak az emberi hülyeség akasztott ki ennyire. (tényleg, nincs egy politikai nagykövet, vagy hasonló sem a filmben! Vajon miért? :D)

Bobzen 2010.01.08. 22:56:01

@sjbee: angol-magyar.freeblog.hu/archives/2007/09/05/straw_man_argument/

Muszáj részleteznem két felnőtt, ámbár azonos nemű ember (esetenként szexuális jellegű) párkapcsolata, illetve egy tudatos ember és egy állat közti szexuális viszony közti különbséget, vagy magadtól is rájösz, hogy mennyire gyenge lábakon áll ez a fajta bigott érvelés?

Bobzen 2010.01.08. 23:00:25

@sjbee: angol-magyar.freeblog.hu/archives/2007/09/05/straw_man_argument/

Muszáj részleteznem két felnőtt, ám azonos nemű ember (esetenként szexuális jellegű) kapcsolata, illetve egy tudatos ember és egy állat szexuális viszonya közti különbséget, vagy magadtól is rájösz, hogy elég gyenge lábakon áll ez a fajta bigott érvelés?

asz0089 2010.01.09. 09:58:18

Fú vazze, sötétség uralkodik meleg témában. Ez a magyar társadalom. Valahol olvastam anno, hogy azon ismerszik meg egy társadalom, hogyan bánik a kisebbségeivel. Megláthattuk milyen a mi társadalmunk. Köszönöm bobzen és a többiek bátor kiállását, a tudatlansággal szemben.

monday 2010.01.09. 11:54:50

Nem igazán értem ezt a kirohanást a melegek ellen. A cikkben szó nincs arról, hogy a melegek tiltakoznának az Avatar ellen. A cikkben arról van szó, hogy a Stop Avatar Movie aktivistái lázonganak. Akik nyilvánvalóan melegek, de mégis: mennyien lehetnek? Van valakinek tudomása arról, hogy a világ összes homoszexuálisa és leszbikusa tagja a szervezetnek? Szerintem ha valaki meleg, attól még nem ment el a józan esze.

monday 2010.01.09. 11:57:11

A Stop Avatar Aktivistái hülyék. És lényegtelen, hogy melegek-e vagy sem.
süti beállítások módosítása