Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Give 'em Hell, Malone

2010.01.22. 21:07 koimbra 3 komment

 

Rideg fegyverek garmadája köpködi magából a halálos ólmot, a kemény falba is jut bőven, ám egy részük megtalálja a célját és becsapódik a testbe, hullanak is szép számmal az emberek. Véres pisztolypárbajba csöppenünk rögtön a film elején, acélos főhősünk tör előre egy épületben, konkrétan egy táskát szeretne megkaparintani, de ehhez egy kisebb hadseregen kell keresztülverekednie magát...azaz bocsánat, keresztül kell lőnie magát pár tucat figurán. Közben bemutatkozik (csak, hogy tudjuk kivel van dolgunk) és a nem éppen nyugodt munkája egyetlen alapszabályát is közli: „A nevem Malone. Ha valaki olyan melót végez, mint én, annak előbb kell előkapnod a kést, mint ahogy valaki felemelné az öklét és előbb tüzelned, mint ahogy megkéselnének. Itt csak egyetlen szabály van: Ha meghaltál, akkor úgy is maradsz.”

 

A történet egy bizonyos táska, illetve annak tartalma körül forog. A helyi gengszter rá is állítja a legjobb embereit az ügyre, kettő ezek közül pszicho, a maradék egy pedig olyan, mint a buldózer, megállíthatatlanul tör előre. Feltűnik még egy csini csaj is, akiről csak egy a biztos, nem az, akinek mondja magát.

 

 

Thomas Jane kiválóan alakítja Malone-t, jól áll neki a szerep, fel nem foghatom, ha képes volt ilyen kemény legényt megformálni, akkor a Megorlóban miért volt annyira puhapöcs!? Malone nevét több gengszter is félelemmel ejti ki városszerte, a legendák szerint mikor lemészárolták a családját, ő felkutatta a tetteseket, puszta kézzel tépte ki belőlük a szívüket, aztán pedig jóízűen elfalatozta. Jane alakítása a klasszikus noir karaktereket idézi, a kalapját pedig még véletlenül sem hagyja ott sehol. Elsa Pataky gyönyörűen fest, bár jobb lett volna, ha kevesebb festéket kennek az arcára, mindenesetre csodásan sziszegte a szavakat az összeszorított fogsora mögül. Rajta kívül két nő van még a filmben, az egyik a főhős anyja akivel csak akkor találkozik, ha ki kell szednie némi testbe került ólmot vagy be kell foltozni egy sebet. A harmadik pedig egy lányos kinézetű, brutális bérgyilkos. Ving Rhames a fő maffiózó kedvenc „ügyintézője”, aki csak azért vállalja el az ügyeket, hogy legyen pénze a felesége kórházi számláira, mellesleg végig olyan elgyötört hangon beszélt, mint aki a következő másodpercben elbőgi magát.

 

 

Russell Mulcahyt nem tudom igazán hova tenni, egyszer képes bámulatos, hangulatos produkciót letenni az asztalra (állítom Christopher Lambert az ő keze alatt tudta karrierje két legjobbját produkálni a Hegylakó és a Feltámadás „személyében”), máskor meg olyan nézhetetlen vackokat készít, mint a Tuti balhé vagy a Skorpiókirály folytatása. Ezúttal Mulcahy a noirt vette elő és teljesen jól áll számára ez a műfaj. Videoklipes múltja még jól is jön ehhez, mikor a különféle megvilágításokkal, fényekkel kell játszadoznia, illetve egy-két jelenetben kiemel egy színt néhány tizedmásodpercre (pl. Evelyn szeme színe zöldesen csillan meg Malone veszélyes autókázása után).

 

A rendező tehát ezúttal tehát jól teljesít, bár túl sok volt a nappali jelenet, inkább többségében éjszaka kellett volna játszódnia a történések többségének (a noir filmek egyébként sem nappali időszakban játszódnak). Ha hőseink már egy mocskos és bűnös városban rohangálnak akkor az éj csak dob a hangulaton. Apropó mocskos város, utólag azt kell mondanom, nem volt ez a hely olyan gyalázatos és hitvány hely, volt ugyan néhány kattant figura, de hiába mondta az egyik szereplő, hogy „Úgy fest, mintha az Úr miközben erre járt felhajtotta volna köntösét és összerondította a belváros közepét”. Szóval nem érezni a városon a romlottságot, ám ez végeredmény terén nem okoz hiányérzetet. Amiből nincs hiány, azok az oltári jó egysorosok, klassz dumák, a szereplők beszédstílusa nagyon jól el van találva. 75 %-ot megérdemel a film, a szkriptre ráfért volna némi csiszolgatás.

 

imdb: 6,4

 

Címkék: iromány film noir 75 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr841693035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shiver23 2010.01.23. 19:26:23

Hejj Mr. Koimbra, mostanában az ízlésünk egyre jobban eltér, pedig nem mindig volt így :). Ez a film elég vontatott és unalmas volt, max. 5/10.
Volt pár jó részlet a film elején amikor szétlőtték egymást de aztán az egész leült és maradt az unalom.
Pedig ha egy film ilyen lendülettel kezdődik, akkor tartani is kellett volna az iramot.

jaq 2010.01.26. 12:53:56

nekem tetszett a film, malone igazi kemény forma lett, jól állt jane-nek a figura

annyi kiegészítés, hogy, ha jól emlékszem ving rhames nem az anyja hanem a felesége kórházi számlái miatt dolgozik :)

szalesz123 2010.02.12. 22:00:03

nekem tetszett a film, jó volt, egy kicsit erős volt benne a képregény hatás, de egyébként jó kis kikapcsolódás volt, megérte ráfordítani azt a kis időt
süti beállítások módosítása