Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Pegg és Serkis holttestekkel üzletel

2010.01.22. 11:35 koimbra 1 komment

John Landis régen olyan filmeket tett le az asztalra, mint a zseniális Oscar, a mulatságos Három amigó vagy az Amerikába jöttem vígjáték Eddie Murphy-vel. Sajnos a direktor ebben az évtizedben hanyagolta a mozikat, csak a tévé számára készített ezt-azt, ám Landis neve újra olvasható lesz a vásznakon, rövid időn belül három produkcióval is jelentkezni fog. Az egyik a Burke & Hare fekete komédia, amely igaz történet alapján készül és a sztori alapján a többség inkább horrorban gondolkodna. Az 1820-as években két ír bevándorló, Burke és Hare Edinburghben holttesteket ásott ki, majd ezeket eladták az egyetemnek. Később embereket itattak le, meggyilkolták őket, majd ezeket a testeket szintén eladták. A rendőrség elkapta őket, de nem tudták rájuk bizonyítani a tettet, végül Hare bevallott mindent annak fejében, ha ő szabadon távozhat és nem emelnek vádat ellene. Burke-öt felakasztották és testét az egyetemnek adták át.

 

Simon Pegg korábban már érdekelt volt a filmben, akárcsak David Tennant, ám ő inkább más vizekre evezett, helyére Andy Serkis került, Isla Fisher és Tom Wilkinson nemrég írt alá a produkcióhoz. Pegg lesz Burke, Serkis pedig Hare, Fisher Burke barátnőjét alakítja, Wilkinson Dr. Robert Knox-ot játssza, aki friss holttesteket vesz az egyetem számára.

Címkék: igaz történet miújság vígjátékhír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr141692358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2010.01.22. 22:12:20

Nem mellesleg róluk mintázták a HP Borgin and Burkes-ét :)
süti beállítások módosítása