Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Egek ura (Up in the Air)

2010.01.24. 11:37 nyuszisz 33 komment

Ha létezik vállalkozás, mely virágozni képes a gazdasági válság idején, az valószínűleg egy olyan cég, mely az alkalmazottak elbocsátására szakosodott. A kissé suta magyar címet kapott Egek urában van egy ilyen üzlet, igen nagy területre kiterjedően (valószínűleg az egész Államokat lefedően) dolgozik, s érzelmileg megkeményedett embereket kíván meg, akinek nincs semmilyen helyi kötődésük, mert óriási távolságokat kell megtenni a rossz hír szakszerű és kíméletes közléséért.

Ryan Bingham (George Clooney), ennél a cégnél dolgozik, megrögzött agglegény, akihez senki sem tartozik, testvérétől, családjától elidegenedett ember. Mérhetetlen cinizmussal figyeli a társadalom bevett útjait, mint a házasság és a hagyományosnak mondott életutak, míg ő egyre gyűjti az égben szerzett mérföldeket és különböző plasztikkártyákat, és melyek, úgy tűnik, jó alapot biztosítanak a saját világában. Még előadásokat is tart, arról, milyen nagy terhet jelentenek általában a tárgyak, az emlékek, az autó és a ház.

Számunkra azonban nem nyújt olyan érdekfeszítő alapot a film első, idegenebbik fele. Úgy a negyvenedik percben történik meg az áttörés, amikor Clooney vagyis Ryan fiatal kolléganője, Natalie (Anna Kendrick) telefonbeszélgetéséből kihallja, hogy barátjával éppen róla beszélnek. "Öreg" -kapja el a szót, és hirtelen meg kell néznie magát az üveg tükröződésében. Innentől nagyon személyessé válik a férfi története és közben rá kell jönnünk, hogy mennyire szükséges volt a bevezető. Rés keletkezik a pajzson és mi is kezdjük felfedezni vele együtt, milyen különbségek mutatkoznak meg az egyedül töltött életének szürkesége és az egyik útja alkalmával megismert, vele egykorú hölgy, Alex (Vera Farmiga) társaságában eltöltött idő között. Mellesleg, nemigen volt még szerep, ami ennyire illik a negyvenes éveiben járó, gyerekesen csillogó szemű és őszülő hajú George Clooney-hoz.

A legjobb a filmben az, hogy közben, vagy inkább utána mindenki el tud egy kicsit merengeni a saját életén. Mert nagyon sokan vagyunk, akik így-vagy úgy valamit másképp akarunk csinálni, vagy mert efelé tart a mai társadalom, letértünk a bejárt útról. Nemcsak Ryan ilyen szereplő, de a kezdő kolléganő, Natalie is. Az a félelmetes ezekben a szituációkban, hogy mennyire benne lehet ragadni. Amikor Ryan életében sor kerülne arra, hogy hangos szóval kimondja tévedését, inkább hallgat, mert könnyebb elfogadni Alex szavait, de önmagába nézve azért ki nem mondottan ott van, hogy közel fél évszázadosan, mennyire szánalmas, hogy benne ragadt az örök gyerek szerepében. De mi azért tudjuk, hála a nagyszerű színészi játéknak, ezt az érzést ott látjuk Clooney szemében. Aztán, hogy ez végső soron egy társadalmi probléma is, külön jól sikerültnek tartom a befejezést. Nem biztos, hogy az egyes ember megnyugtató megoldást tud találni, talán már az felfedezés is nagy előrelépés, hogy felsejlik mindaz, amink lehetne.

imdb: 8,1/10

szerintem 10/10

Címkék: iromány dráma up in the air 100 % egek ura

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr911697492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asz0089 2010.01.24. 11:47:48

Én ha a 10/10-et nem is tolnám rá, a 9-est megkapja.
Imádom az ilyen filmeket és most nincs kedvem lelőni belőle semmit.
Aki olyan típus, mint én, annak feltűnnek azok a dolgok, amelyekkel a film foglalkozik. Vagy ami a film maga. A poén, hogy sok film akarja megragadni az élet értelmét stb., amire vágyunk már nem is kell annyira... Sajnos az ember érzése, hogy túlságosan is sok és lehet ezek miatt nem tud egy ilyen filmet értékelni.
A film azonban mégsem fut át totál drámába, Clooney ha netán megkapná az Oscart, akkor se lehetne egy szavunk sem. De én Coen fanként és véleményem szerint is bízom Stuhlbarg jelölésében és akár sikerében is. Esély 0%, de ez van.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.01.24. 13:03:59

Még nem láttam, de Jason Reitman filmjeiben még nem csalódtam. A Köszönjük, hogy rágyújtott nagyon jó volt, a Juno pedig még jobb.
George Clooney-t mindenki dicséri, de az előzetesekből leszűrve láttuk őt már így játszani, sőt, egy-két interjú alatt is nézett, beszélt így.

Shyllard 2010.01.24. 13:13:46

Rám nem volt ilyen nagy benyomással az a rész, amikor tükörbe nézett, viszont én az első háromnegyed órát élveztem a legjobban :) Valamennyire meg is nyugodott a lelkem, hogy ez a film halászta el a BB elől a legjobb forgatókönyv GG-t :) Nekem sincs 10/10, de azért 10/8-9 mindenképpen megvan. Inkább ez lenne a legjobb film, mint az Avatar... :S És Clooney nagyon jó volt benne, akárcsak a többiek.

jimbo1000 2010.01.24. 13:31:41

@Shyllard: hihi, tudtam, hogy ezt benyögöd :)

Én nem merem megnézni a filmet, mert amit írtatók róla, félek, hogy magamra ismernék, és még jobban elkezdeném magamat ostorozni, hogy mennyire másként csináltam volna mindent.

warcry83 2010.01.24. 16:08:16

Szerintem elég annyit mondanom hogy ha az Avatar nyeri meg ez elől az Oscart akkor nagyon morcos leszek.
Tökéletes látványvilág vagy a sztori, ezek között dől el a verseny...

sajtosrolo · http://sajtosrolo.blogspot.com/ 2010.01.24. 19:16:21

Nagyon tetszett, érdemes megnézni.
Nem hiszem, hogy Clooney Oscart kap ezért, meg addig még lesznek más filmek is.

steflac 2010.01.24. 22:00:46

Kétségtelenül jó film, de egy csöppet túlságosan kiszámítható.

Frizer 2010.01.24. 23:13:49

Az a helyzet, hogy Clooney mellett Vera Farmiga is akkorát alakít, hogy azóta minden fellelhető filmjét megkerestem, és nézem. Lehet-e ennél többet elérni egy szereppel? Nagyon meg lennék lepve, ha legalább a nominálásig ne jutna el a film vmi ilyesfajta (férfi/női főszereplő, epizódszereplő) kategóriában az Oscaron.

A 10/10 azért jár (tőlem), mert arra mutast rá, hogy milyen elképesztő dolgokban is motivációt meg "az életem értelme"-t vagyunk képesek látni.

McLane 2010.01.24. 23:14:30

Szerintem sem rossz a film, és az alapötlet is eredeti, de igazából nem találtuk meg benne (4 főből egy sem) az igazán megragadó komponenst.
Vígjátéki elemeket (mondhatni humort) minimálisan tartalmaz (még ha az IMDB szerint vígjáték is az elsődleges műfaja), a drámai szálat sem találták el szerintem, a romantikáról meg jobb nem is beszélni.

Persze az még nem durva kritika, hogy a film nehezen sorolható be akármelyik zsánerbe; de nem csak ez a baj, hanem hogy épp a vígjátéki, drámai és romantikus hiányérzet miatt számunkra a film erőtlen volt. Felszínes. Jópofa monológokat mond Clooney training címén, de ha jobban belegondolunk, semmi ok nincs arra, hogy ő akárkit is oktasson ebben a témában. Nem módszertani szakember, hanem egy jól menő cég középvezetője, de nem is szakmai előadást tart, hanem ismerteti ars poeticáját, ami érdemes ugyan, de előadás formájában kilóg a filmből.

A Vera Farmiga szál is sovány; s a váratlan fordulat bennünk nem a meglepetés jóleső érzését váltotta ki, pusztán csak bosszúságot, mert ez a csavar nem volt benne az előzményekben.

Igazán izgalmasnak a Ryan és Natalie közötti mentor-tanítvány kapcsolat indult, s ezt a vonalat végig igényesen szövögették; kár hogy visszatekintve mellékszálnak bizonyult a nagyjából azonos súlyú családi, párkeresési, szakmai és filozófiai szálak sűrűjében.

Mindent összevetve egyszer nézve kellemes filmélményt nyújtott számunkra az Egek ura, de én nem említeném egy napon a Junóval. 6/10
Ettől persze még jobb volt, mint az Avatár, de az nem a Clooney-filmet minősíti. :-)

simonp1 2010.01.24. 23:55:50

@Frizer: ha Vera Farmigára vágysz, akkor a Joshua című filmet mindenképp ajánlom!
www.imdb.com/title/tt0808331/

penna 2010.01.25. 00:25:49

Kicsit többet vártam, bár tényleg jó a film. Viszont Vera Farmiga és Clooney egyaránt remek volt. A film legjobb, legerősebb szála kettőjük kapcsolatának alakulása volt + nagy piros pont a tükörbe nézős ötletért! Zseniális volt az ötlet is, és az is, ahogy Clooney megcsinálta:D.

Ami viszont borzasztóan nem tetszett:

Próbálom spoiler nélkül megfogalmazni. A nővel való kapcsolatában beállt fordulat előtti előadáson történtek. Aki látta, tudja mire gondolok. Millió amerikai filmben szinte jelenetről jelenetre ugyanilyen émelygős a megoldás, nagyot csalódtam. És ezt még a váratlan fordulat tényleges váratlansága, meglepetése sem tudta velem feledtetni.
8/10

Marvelous 2010.01.25. 00:51:15

Ti mit néztetek? Mert az én verziómban a színész nem játszott hitelesen. Csak a szokásos begyakorolt vészhelyzet pofákat mutatatta. - Hogy más vélemény is egyen.

citrompótló 2010.01.25. 06:39:47

De tudom irigyelni azokat, akiknek szinte minden film 10/10-es. Hogy csináljátok?

Ez talán még nagyobb kliséhalmaz, mint az Avatar, pedig annál nagyobbat el sem tudtam volna képzelni.

2010 gondolom még szarabb lesz.

gesternmann · http://www.saller.blog.hu/ 2010.01.25. 08:01:19

Elfogult vagyok George Clooney-val kapcsolatban, ezért nagyon nem is minősíteném sem a játékát, sem a filmet.

Ellenben ajánlanám mindenkinek a The men who stare at goats című darabot, ami újabb jutalomjáték az "öregnek". És egymás mellé állítva, esetleg a Michael Claytont, a Good night and good luck-ot, meg, mondjuk, a Syriana-t mellécsapva azért már így is egy vállalható életművet kapunk.

És van még ott, ahonnan ezek jöttek...

Bögrecast · http://www.bogrecast.hu 2010.01.25. 09:10:53

nekem nagyon bejött, kellemesen gondolkozós, lassabb film, és ezzel a kirugás támával úgy is sokan tudnak most azonosulni, szóval jó az időzítés is.

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2010.01.25. 09:42:56

nekem is tetszett, az első fél órában nem értettem miért dráma, de aztán belehúztak:)
@gesternmann: egyetértek, Clooney jóval több, mint Ross doki a Vészhelyzetből

érdektelen 2010.01.25. 09:47:50

Vera Farmiga nem vele egykorú, csak 36 éves.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.25. 09:58:22

ez legalább szól valamiről, ellentétben azzal a bárgyú, ostoba avatarral..

ladislaus 2010.01.25. 10:10:56

@gesternmann: Nah az egy joszar film volt a kecske bamulos... - mar elnezesd. Leszamitva azt hogy mindenki betep es vigyorog a bazison nem sok poen van benne.

Ez a film viszont tetszett es ugyan vartam benne valami igazi halivudi veget, de a szalak elvarratlanok maradtak szerintem, ugyanakkor megis valoban magarol szol Ryanrol, foleg mikor megkerdezik tole a repulon hogy honnan valosi: "Innen" :)

Shyllard 2010.01.25. 15:02:16

@ladislaus: Egyszerűen fekete humora van annak a filmnek :) Én főleg a "halálos csapáson" tudtam iszonyat röhögni :D :D

nyuszisz 2010.01.25. 21:06:24

@leila iron: köszi a korrekciót, nem tudtam, hány éves, a filmben úgy egykorúnak tűnnek, de elég rossz megfigyelő vagyok.
@citrompótló: mert ki vagy égve, savanyú vagy, mint a citrompótló (csak viccelek) :P

gesternmann · http://www.saller.blog.hu/ 2010.01.25. 21:12:01

@ladislaus: Élveztem a kecskés film humorát, és, azt hiszem, a poénok jó része le is jött. Csak ízelítőül: Lao Ce Tung; Az intuíciós jelenet a sivatagban, és amit Shyllard is említett, azon én is meghaltam picit.

Nem harsány film, de van benne valami nagyon emberi és szerethető - és ami a legszebb, hogy látszik a színészeken, hogy élvezték a bolondozást, miközben nagyon is komolyak maradtak.

Nem lesz nagy siker, de én évek múlva, ha látom valahol, ugyanúgy szeretni fogom.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2010.01.26. 00:12:41

Nekem idén a legjobb! Eddig. 90%

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.01.28. 20:46:19

Nos, megnéztem, tetszett:) De nem nyűgözött le annyira. Clooney szerintem nem nyújtott Oscar-díjas alakítást, talán Farmiga jobb volt nála, Kendrick pedig nekem valamiért olyan fura volt, de nem tudnám megmondani miért:) Néha leült a film, de egyébként lekötött, 75 %. (Reitman előző filmje a Juno 90 %, a Köszönjük, hogy rágyújtott pedig 85).

Frizer 2010.02.02. 13:05:49

@simonp1: igen, megvolt azóta. levadásztam mindent, amit lehetett tőle. azt hittem, hogy nagyjából rajta tartom a szemem a jó színészeken, hogy mindent megnézzek tőlük, de ezek szerint nem. de a pótlás megvót'! thx

Frizer 2010.02.02. 13:07:39

@citrompótló: butaság. avatar volt a legsémább. ez meg nem csapdosta le a magas labdákat, és nem volt happyend se. ezért tetszett.

Thresher 2010.02.21. 02:21:12

@citrompótló: Ritkán hallok ekkora baromságot... ez most nem szubjektívitás kérdése, ezt a filmet kiszámíthatóbbnak nevezni mint a Ravatalt... Nem lehetsz sikeres ember.

Nekem konkrétan jól esett a film, nem akarta megváltani a világot, és a konkluzió(?) sem lett a pofánba tolva. Ugyanaz mint a Juno-nál, Reitman-ra ezentúl nagyon odafigyelek.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.02.21. 10:11:13

Zseniális film. Akárcsak az Elveszett jelentés. Az ilyet érdemes megnézni, nem a 200 csillió dollárból készült, kizárólag az érzékszervekre ható Avatart.

nikodémus 2010.02.24. 14:25:35

Láttam, jó, bár azt hiszem, sokat nyom a latban az aktualitása, s emiatt talán kissé túlértékelt. Visszafogott, mesélős, kicsit fanyar, kicsit tán cinikus is, de életigenlő film. Az alakítások tetszettek, a humoros forgatókönyv is, bár volt néhány "message", amit nem kellett volna direktben kimondani.
Ami megdöbbentett, az a globalizáció kiteljesültségének ábrázolása: az ún. "exkluzív szolgáltatások" (amelyekre az átlagember amúgy vágyna) mögött az egész világon ugyanaz a reptér, hotel, berendezés, kaja, kávé, törölköző, sivárság. Just like McDonald's.

monday 2010.02.24. 20:33:39

Nagyon szerettem ezt a filmet, bár, mondjuk, eleve tudtam, hogy szeretni fogom.
George Clooney végre eljátszhatta élete legjobb szerepét.

A zeneválasztás kiváló - az erős Simon & Garfunkel-hatást mutató Sad Brad Smith "Help Yourself" című száma tökéletes választás volt.

Sokoldalú film, amely több ponton is átfordulhatott volna giccsbe, mégse tette.

nikodémus 2010.02.27. 20:12:39

@monday: George Clooney végre eljátszhatta élete legjobb szerepét.

Bizony, így van, bár nekem már a Michael Claytonban is nagyon tetszett, a Good Night & Good Luck pedig szintén nagyon hangulatosra sikerült (ott rendezett is).