Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Quinto lesz Gershwin

2010.02.01. 11:07 koimbra Szólj hozzá!

Steven Spielberg a Harveyt szerette volna megcsinálni, ám a terv kútba esett, így a rendező más produkció után nézett. A direktor George Gershwin (a képen) életét fogja filmre vinni, a híres a híres zeneszerzőt és zongoristát Zachary Quinto fogja játszani, fel is béreltek már egy szakembert, aki segít a színésznek az akcentus elsajátításához.

Gershwin 1898-ban született Brooklynban (a szülők 1891-ben emigráltak Oroszországból Amerikába).  1910-ben bátyja kapott egy zongorát, ami előtt leginkább Gershwin ült, később zongoratanárt is fogadtak fel mellé. 1919-ben írta meg a Swanee dalt, szintén ebben az évben tette le az asztalra a Bölcsődalt, amely az első jelentős szimfónikus zenei műve volt. 1915-től Kilényi Edétől tanult, 1917-ben pedig korrepetítorként dolgozott, 1919-ben különféle zenés műsorokhoz írt dalokat. Hollywood azonban nem hozta meg a boldogságot számára. 1937-ben egy fogadáson rosszul lett, fejfájásra panaszkodott, másnap kórházba szálíltották, ahol gerinccsapolást akartak végrehajtani rajta, azonban ezt a zenész elutasította. Három hét múlva elhunyt. (Bővebben a sulineten olvashatsz róla)

A forgatókönyvet Doug Wright írta, Marc Platt és az énekes-zongorista Michael Feinstein lesznek a producerei a filmnek.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr851719080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása