Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Erőszakos jelenetsorok (18+)

2010.02.04. 16:18 koimbra 61 komment

Egy-egy durvább film nézése közben mindig eszembe jut anyukám mondata: „Kisfiam már megint ilyen ocsmány filmet nézel? Remélem nem lesz valami bajod tőle!!!” Édesanyámmal ellentétben én jól tudom, hogy csupán fikcióról van szó és a film készítői mindenféle technikát bevetettek annak érdekében, hogy az adott jelenet elég hatásosan sikerüljön, ennek ellenére a legtöbb filmen mégis látszik, hogy csupán „játék” az egész. Vannak azonban olyan alkotások is, amelyek nálam is kiverték a biztosítékot (és ez alatt nem a Fűrész sorozatot értem). A következő összeállításban ezekből a filmekből gyűjtöttem össze egy kisebb kosárra valót. A filmek megtekintése szigorúan csak 18 év felett ajánlott. Higgyétek ezt el nekem! Az összeállítás spoilereket tartalmazhat.


Psycho (Psycho)
Alfred Hitchcock legismertebb alkotása a kora ellenére még mindig bővelkedik cidrizős jelenetekben, és a mai napig számos thriller alapkövének tekinthető. A mester a mostanság népszerű trancsírozós, vértengerben úszó filmekkel ellentétben a kifinomultabb, sejtelmesebb megközelítést alkalmazta. Mivel a film igen érdekes fordulatokban bővelkedik, ezért többet nem is mondanék róla (nehogy azok filmélményét elrontsam, akik valamilyen érthetetlen oknál fogva nem látták az alkotást). Elég legyen annyit tudnunk, hogy az ominózus zuhanyzós jelenetet hét napig vették és hetven kamera beállítást használtak fel hozzá.
Mennyire félelmetes/erőszakos: 7/10


Videodrome (Videodrome)

David Cronenberg filmje, mely pontosan azt mutatja be, hogy a tv-ben látott erőszak milyen hatással lehet az emberi viselkedésre. A film egy kis kábeltévé vezetőjéről szól, aki egyszer elkap egy kalózadást, amelyben valóságosnak tűnő perverz, szadista gyilkosságokat lát. A főszereplő hamar a „filmek” rabjává válik, és lassan nem tud különbséget tenni a valóság és fikció között. Itt jegyezném meg, hogy az emberek mindig elszörnyülködnek, ha a tv-ben meglátnak egy brutális gyilkosságról szóló hírt, mégsem kapcsolnak el róla. Ha érdekel a téma, és ha vállalod a felelősséget, nézd meg Alejandro Amenábar Tesis c. alkotását is.
Mennyire félelmetes/erőszakos: 8/10


Reservoir Dogs (Kutyaszorítóban)

Quentin Tarantino első filmje magukat színeken szólító gyémánt tolvajokról. Az egyik főgengszter, Mr Blonde nem igazán kedveli a rendőröket, valószínűleg azért sem mert már eleget ült börtönben, és mikor sikerül elkapnia egy zsarut, nem mulasztja el az alkalmat és egy kicsit bejáratja a borotváját a rendőrtiszt fülcimpájával. Mr Blonde így gondolja: „Én alapból leszarom, hogy mit tudsz és mit nem. Megkínozlak és kész. Akkor is, ha nem leszek okosabb. Pusztán mert élvezem, ha megkínozhatok egy zsarut. És mondom, kurvára nem érdekel, hogy mit beszélsz. De inkább imádkozz a gyors halálért. Ami ma nem jön el.”
Mennyire félelmetes/erőszakos: 8/10


A Clockwork Orange (Mechanikus narancs)

Stanley Kubrick kultfilmje Antonhy Burges regénye alapján, amely olyan lázadozó fiatalokról szól, akik szabadidejét a szex és az erőszak tölti ki. A film sokáig több országban, köztük Angliában is be volt tíltva. Láthatunk benne lelassított verekedős jeleneteket és felgyorsított szex jeleneteket is. Hogy próbálják leszoktatni a főszereplőt az erőszakról? Hányingert keltő agresszív filmek nézésével.
Mennyire félelmetes/erőszakos: 8/10


Un chien andalou (Andalúzia kutya)

Luis Bunuel és Salvador Dali szürrealista némafilmje, mely olyan „ínyencségeket” tartalmaz, mint a tenyérből kimászó hangyák, vagy egy női szem átvágása borotvával, melyek jelentésének megmagyarázására most nem vállalkoznék. A nő szemét szerencsénkre egy tehén szemével helyettesítették, de még ennek ellenére is igen sokkoló.
Mennyire félelmetes/erőszakos: 9/10


Ôdishon (Meghallgatás)

Miike Takeshi filmje egy férfiról, aki, azért hogy megtalálja a tökéletes nőt, egy meghallgatást szervez. A tervbe azonban hiba csúszik, mert a lány mégsem az, akinek mutatta magát, ugyanis egyik kedvenc időtöltése zongorahúrral levagdosni barátja végtagjait, ami nem igazán szép látvány. Az ázsiaiakról köztudott, hogy ha horrort kell készíteni, akkor mindent bevetnek a cél érdekében, és elég jól megforgatják az ember gyomrát. A Meghallgatás ebből a szempontból mindenképp ott van az elsők között, de ha valami értelmet is szeretnél találni egy ilyen filmben, akkor inkább nézd meg a Park Chan-wook Bosszú-trilógiáját.
Mennyire félelmetes/erőszakos: 9/10


Scarface (A sebhelyesarcú 1983)

Brian de Palma legjobb filmje, amiben nincs hiány az erőszakos jelenetekből. Gondoljunk csak a fürdőszobás jelenetre, amelyben egy láncfűrésszel próbálják a gengszterek meggyőzni Tonyt és a haverját az igazukról.
Mennyire félelmetes/erőszakos: 9/10


Natural Born Killers (Született gyilkosok)

Oliver Stone műve, ami bővelkedik az öncélú, véres gyilkosságokban. A csúcspontot a börtön jelenet jelenti, ahol a rendezői változatban, pár fegyenc a mosógépben végzi, mások arcát kivasalják, Scagnettit gégén szúrják, a Tommy Lee Jones által alakított karakter fejét pedig karóra húzzák. Persze azt már nem tudom, hogy ezekre miért van szükség.
Mennyire félelmetes/erőszakos: 10/10


American History X (Amerikai história X)

Úgy néz ki, hogy Edward Norton szeret olyan filmszerepeket elvállalni, amelyben rendesen elkalapál valakit, hisz Tony Kaye filmjében, az Amerikai história X-ben és a Harcosok klubjában is jól eltorzítja szerencsétlen áldozata arcát. Persze az első filmben rasszista indíttatásból, míg a másodikban csupán oktató jelleggel teszi azt.
Mennyire félelmetes/erőszakos: 10/10


Irréversible (Visszafordíthatatlan)

Lehet, hogy kicsit elfogult leszek, de úgy érzem, hogy Gaspar Noé túlment minden határon. Visszafordíthatatlan című filmjét visszafelé meséli el a rendező, így a film a sokkoló jelenetek után kvázi heppiendel zárul. Csak győzzük kivárni a végét, addig ugyanis látjuk egy nő megerőszakolását és egy ember fejének szétverés egy tűzoltó készülékkel, mindezt erősen pornográf képekkel, szédülést keltő kameramozgásokkal és hanghatásokkal fűszerezve.  Én konkrétan hányingert kaptam a filmtől és kivágtam az egészet a p***ba.
Mennyire félelmetes/erőszakos: 10/10

Az összeállításból kimaradtak olyan alkotások, mint például a Cannibal Holocaust, Salo, avagy Sodoma 120 napja vagy az Ichi the Killer. Ezeket a filmeket még nem láttam, de halottam hírüket, és ha elég bátor leszek hozzá, akkor majd megnézem. Addig is lehet jelezni a kommentekben, hogy mit gondoltok róluk.

(Az összeállítást „Gunsmoke” készítette.)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr341727983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geomayler 2010.02.04. 17:01:18

A Sebhelyesarcú és a Kutyaszorítóban szerintem nem olyan durva, ezeket láttam.
Az andalúziai kutyás jelenettől most is hányingert kapok, ha rágondolok, gyerekként láttam az ominózus vágást főmusoridőben, még a 12-es karikázás előtt, nem is kaarom többet látni.
Mechanikus narancsot elkezdtem, végig se néztem, a legtúlértékeltebb filmek egyike.
Censored meg Videodrome, ezeket hírből ismerem, messzire kerülöm is.
A maradék három híres, már tervezem egy ideje megnézni őket.

A Ragyogás tartozik még nálam az ilyen parázós filmek közé.

Ja és a gyerekbarát Karib-tenger kalózaiban is villára tűznek azért egy szemgolyót, broáf.

Dejdő 2010.02.04. 17:16:58

Psycho: Régi nagy kedvencem! Nem is tudtam hogy ilyen sokáig vették fel azt a zuhanyzós jelenetet,biztos azért sikerült ilyen jóra,nálam amugy a film parája amikor Anthony Perkins bámul a végén a kamerába és azt mondja : "A légynek sem tudnék ártani" vááá ahogy mered rám azokkal a szemekkel a képernyőn keresztül!
Kutyaszorítóban is elég véres!
A sebhelyesarcú a fürdős jelenet tényleg véres de talán láttam már durvábbat is azt hiszem!
Amerikai história x: na ott fájt nekem is a fejem szinte ahogy a pattkára nyomja szét az agyát is szerencsétlennek,érezhető volt a fájdalom!

láplidérc 2010.02.04. 17:23:56

szvsz ne írj többé posztot olyan témáról, amit csak felületesen ismersz és már az is kiveri nálad a biztosítékot.
olyan, mintha egy angolkisasszony/friss apácazárda-szökevény kezdene az extrém szexről értekezni, de már a kutyapóznál vissza kell tartania a hányást.

sjbee 2010.02.04. 17:33:58

A visszafordíthatatlan nekem kifejezetten tetszett. Amúgy nézd meg koimbra a Grotesque-et (csak vicceltem, isten őrizz hogy megnézd :D), aranyos gore film. Egyik kedvencem :D

pepo05 2010.02.04. 18:19:12

geomayler: Talán előbb végig kéne nézni és utána tenni ilyen kijelentéseket.

Érdekes összeállítás, a listáról A meghallgatást, a Visszafordíthatatlant és a szürrealista némafilmet nem láttam.

Ezek közül rám igazán csak A sebhelyesarcú, A született gyilkosok és az Amerikai história X tette azt a hatást, hogy "Bakker, ez de durva".

A Cannibal holocaust filmként egy nagy nulla, viszont eléggé gyomorforgató. Ráadásul szerintem amikor a majmok fejét vágják le, azok tényleg igaziak.

sjbee 2010.02.04. 18:29:19

@geomayler:
hogy te milyen ki finnyás vagy :D

ninarose · http://adultfilmatrium.freeblog.hu/ 2010.02.04. 19:01:07

Visszafordíthatatlan, Groteszk, Eden Lake, Martyrs, Inside, Magasfeszültség és Visitor Q (De ez utóbbi inkább beteges). Viszont mindegyik tényleg nagyon durva. Csak erős idegzetűeknek ajánlom őket.

sjbee 2010.02.04. 19:14:21

@ninarose:
A Visitor X-et nem láttam, de ahogy utánaolvastam, mindenképp meg kell néznem

nyuszisz 2010.02.04. 20:11:07

Nálam is a Ragyogás volt a legfélelmetesebb, mikor először láttam.
Egyébként, mindenféle horror jeleneten nagyon tudok félni.

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2010.02.04. 22:44:49

Mostanában láttam az À l'intérieurt, nagyon kemény, nézze meg mindenki!

A cikkírónak meg valóban nem kéne ilyesmiről írnia.

Midjárt írok én is arról, milyen az űrutazás. Elég nagyokat tudok ugrani. :)

Fecniii 2010.02.04. 23:06:24

Nálam a Motel(Hostel) verte ki a biztosítékot dúrvaságban, moziban néztem és nagyon nagyon elgondolkoztam rajta hogy kijövök, pedig sose jövök ki filmről, de az a film sokkolt.

sjbee 2010.02.04. 23:15:39

@Fecniii:
Pedig hidd el a Moteltől is vannak durvább filmek. El is hangzott itt már egy pár cím.

odishon 2010.02.04. 23:21:12

"Meghallgatás ebből a szempontból mindenképp ott van az elsők között, de ha valami értelmet is szeretnél találni egy ilyen filmben, akkor inkább nézd meg a Park Chan-wook Bosszú-trilógiáját."

Hogy írhatsz le egy ilyen mondatot, ember? Ha ezt komolyan mondod, akkor ne foglalkozz többet filmmel. De komolyan.

A Meghallgatás épp hogy nem egy buta trancsír-horror, mint pl a Fűrész, hanem egy gyönyörű műfaji játék (egy teljes órán át azt hiszed, hogy egy szerelmi drámát látsz, enyhe vígjáték-beütéssel - ráadásul élvezed is! - aztán jön a sokk: az egész film szépen átcsusszan horrorba.) - ami szerkezetében teljesen a Psycho-ra rímel (itt is ugye szerelmi dráma, majd krimi, aztán ... mindenki tudja.). Ezen kívül mindent elmond a férfiember félelméről ill. a férfi nő kapcsolatról.

Kihagyhatatlan, gyönyörű, sokko

ló, brutális, mélyenszántó alkotás. Csak úgy, mint Park Chan-wook filmjei, csak azok teljesen másról szólnak, teljesen más stílusban. A két rendezőt nem is értem hogy lehetne összevetni? Minketten ázsiaiak, vagy mi??

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.02.05. 08:50:58

a cikkíró tényleg nem látott még elég durva filmet, komolyan a kutyaszorítóban egy füllevágásért? jó hogy nem a bambit raktad be...
a cannibal holocaustot meg ne is nézd, mert sokkot kapsz
ugyanez vonatkozik a salo-ra is:)

meg@pepo05: az összes állat meggyilkolása valódi volt, megvan dupla dvd-n, és az interjúkban elmondják.

amúgy majd nekem is lesz egy ilyen posztom, csak még anyagot gyűjtök hozzá:)

szavapart 2010.02.05. 09:05:10

Majd mindet láttam, de számomra a Madarak maradt meg örökre.
Lehet nem kellett volna 10 évesen végignézni. :)

balazsman 2010.02.05. 09:10:32

szezon keveredik itt a fazonnal posztírói és kommentelői szinten...

először is meg kell nézni bizonyos filmeket, hogy a teljes spektumról véleményt alkothass. ez egyfajta házi feladat, nem végzed el tisztességesen a kutatómunkát, ha nem így teszel.

Szóval akkor most a pszichikailag legdurvább filmekről beszélünk, vagy a leggusztustalanabb gore cuccokról? Sokan utóbiakat értik "durva" (és nem dúrva!) alatt...

az Andalúziai kutya p. egyáltalán nem erőszakos, szerintem csak öncélúan polgárpukkasztó, de barátok közt is "csak" szürreális. Az, hogy a szemfelvágás ijesztően néz ki, ettől még nincs sok köze a Pszicho-hoz vagy egy ázsiai bosszúfilmhez.
Cannibal Holocaust: dettó, öncélú, bullshit kategória.
Ami helytálló "para" szempontjából azok a Hitchcock filmek, a Mechanikus Narancs, a Videodrome, stb., ne kavarjuk ide a Salo-t, és a többi műbalhét.

phaidros 2010.02.05. 09:12:57

Grotesque sajnos megvolt. Csak úgy tudtam megnézni, hogy-egy-egy résznél abbahagytam, és utána kicsit előbbről folytattam később. Másodjára nem volt olyan borzasztó az adott jelenet, de elsőre komoly sokk volt.

Salo más tészta, azt még nem bírtam végignézni. Szerintem a legrosszabb mind között.

Posztíró, kicsit többet kellett volna előtte megnézni, szerintem is kicsit túlzás ide a kutyaszorító (bár a kínzásos rész kellő átérzéssel borzasztó persze).

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.02.05. 09:19:19

A Salo a filmtörténelem legundorítóbb filmje, ne vedd meg DVD-n, úgysem fogod egynél többször megnézni, viszont garantáltan örökre emlékezni fogsz egyes jelenetekre.

Azt mondjuk tegyük hozzá, hogy a fentiek közül (talán a Meghallgatás kivételével, de egyedül azt nem láttam) egyik sem az az igazi, öncélúan erőszakos szemét, ami az igazi horrorfilmket jellemzi (Texasi lánfűrészes, Fűrész, Motel meg a hasonló értékelhetetlen fosok).
A fentiek nagyon jó, nézhető filmek, ezekben az erőszak eszköz, és nem cél.

2010.02.05. 09:28:53

@ninarose: köszönöm, ezt helyettem írtad.

Walmer 2010.02.05. 09:33:23

@odishon:
A Meghallgatás ... szerkezetében teljesen a Psycho-ra rímel (itt is ugye szerelmi dráma, majd krimi, aztán ... mindenki tudja.)."

Imádom az ilyen kultúrsznobokat, akik kellően magas lóról leugatják a másikat, aztán leírják a fennti mondatot.

És még mi rímel a Psychora szerkezetileg? Az alkonyattól pirkadatig?

cindbl 2010.02.05. 09:33:55

salo nagyon szar, igaza van otto von Sch-nak.

Ichi the killert se nezd meg, mert attol is szetszakadsz ezek utan :D

waces · http://blog.waces.hu 2010.02.05. 09:34:04

azert kicsit fura, hogy egy-egy zsanerfilmnel (es nem csak az itt felsoroltakra gondolok) pont azt probalja meg a szerzo lehuzni, ami jova teszi a filmet. itt konkretan az andaluziai kutya vagy a mechanikus narancs szurrealitasara, a visszafordithatatlan technikai csavarjaval vagy a szuletett gyilkosok eroszakos kepsoraira gondolok. illetve pl az amerikai historia x szerves resze (a tortenetnek is) a fent emlitett jelenet.
szoval ha horror/thriller filmekrol irsz, akkor vagy szeresd a mufajt, vagy legalabb ismerd es fogadd el. es ne pont azon haborogj, amirol szol. (olyan, ohgy oncelu eroszak meg az exploit/gore filmeken kivul nem sok esetben fordul elo. ha valaki figyelmesen megnezne a saw elso reszet talan eszrevenne, hogy vegtelenul cinikus az alapfelvetes es ehhez szuksegesek az eroszakosnak mondott kepsorok)
ajanlom figyelmedbe a mar elottem is emlitett martyrs vagy eden lake c. alkotasokat (ket teljesen kulon mufaj, de megis kiemelkedoek).
raadasula kutyaszoritoban nem osszehasonlithato a psychoval es a visszafordithatatlan se a videodrome-al.

Hoerbi 2010.02.05. 09:34:20

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

A "Salo, avagy ..."-ról alkotott véleményeddel egyetértek. A teltházas moziban négyen(!) maradtunk a film végére. Én is csak azért, mert úgy voltam vele, hogy ha már elkezdtem, akkor csakazértis végig nézem. Pasolini egy beteg állat.

2010.02.05. 09:35:11

@phaidros: A Man behind the sun című kínai rettenet mellett a Salo vasárnapi matiné. Többek közt valódi holttesteket használtak a trancsírozós jelenetekhez. Mindent visz.

pasztasutta (törölt) 2010.02.05. 09:43:59

Már elnézést de ez a poszt kritikán aluli.
Annyi értékes írás születik a témában a hazai blogoszférában komoly kritikusoktól, de az Index címlapjára ez a dilettáns tákolmány kerül ki...

pavor nocturnus 2010.02.05. 09:44:04

Született gyilkosok... ugyan... Felejtsük már el végre ezt az ótvar másolatot, s vegyük elő a belga eredetit, a "Veled is megtörténhet"-et... Na, az ütős... És legfrisebb borzongás gyanánt persze ott van Lars von Trier legújabb filmje az Antichrist... Na az is ütős... És a visszafordíthatatlan, az persze a leges-legütősebb...

MEDVE1978 2010.02.05. 09:44:14

Alapjában véve 6-7/10 erőszakfaktorral mozog a 28 nappal később, azonban van egy jelenete, ami a tiszta agresszió és őrület önmagában.
Ez az amikor a főhös elkapja a katonát, lever neki kettőt, majd elkezdi a fejét a falba verni, hogy betörjön, végül puszta kézzel kinyomja a két szemét.

SzőröstalpúJeti 2010.02.05. 09:47:40

Szerintem a Visszafordíthatatlanban Bellucci megerőszakolása majd utána szétverése talán a legkeményebb jelenetsor amit láttam, szinte könyörögtem magamban, hogy "hagyd már abba"... Férfi létemre nekem fájt, amit csinált vele a csúnyabácsi.

SzőröstalpúJeti 2010.02.05. 09:48:46

Ja, az Antichristben a csiklómetszés se gyenge...:D

datam 2010.02.05. 09:52:21

Szerintem érdemes megtekinteni az Oldboy című koreai művészfilmet is. Nem kifejezetten az erőszakossága miatt, hanem akár az elmebeteg története és az elborultsága miatt. Egyébként nálam is a Ragyogás az ami mindent visz.... "All work and no play makes Jack a dull boy."

Walmer 2010.02.05. 09:53:51

Van amúgy egy eléggé elfeledett nagyon korai Coppola mozi, a Dementia 13.
Én attól annak idején konkrétan kikészültem. Überbrutál.

Kavics 2010.02.05. 09:59:51

Ez a leggázabb cikk, amit az utóbbi időben olvastam...

doktor.dikhed 2010.02.05. 10:07:24

"A Meghallgatás ebből a szempontból mindenképp ott van az elsők között, de ha valami értelmet is szeretnél találni egy ilyen filmben, akkor inkább nézd meg a Park Chan-wook Bosszú-trilógiáját."

Egyetértek azzal, hogy a Bosszú-trilógia jobb, de a Meghallgatás is egy szépen felépített film, ahol érthető, és érdekes a szereplők motivációja. Jóval több egy sima hentelésnél.

Andie 2010.02.05. 10:11:10

Valóban erős különbséget kell tenni a rémisztő és undoritó filmek között.
Nekem pl nem ugyanaz megnézni a Pszihót, vagy egy Stephen Kinget, mint pl a Fűrészt (erősen hiányolom a listából!).
Speciel a belezős, kézlevágós, agykizabálós filmekre nem is voltam, és nem is vagyok túlságosan kiváncsi. Az ilyetén vizuális lélekrombolás valóban kihat hosszútávon az ember pszichéjére, ahogy anyukád mondta volt. (Street Fighterben az a vöröshajú, akit erőszakos jelenetekkel vaditottak meg?)
Tehát ilyeneket nézni szerintem kell egy bizonyos.. hm.. psziché.

De egy talányos, fordulatos, rémisztő, megdöbbentő, ijesztő, stb filmet nézni (Ragyogás, Köd, vagy pl a Pillangó effekt, de akár a Született Gyilkosok is) már egész más, elgondolkodtató, és netán ad is valamit a szürkeállománynak, nem csak vért :)

lagopus 2010.02.05. 10:24:41

Ichi The Killer... lássuk csak. Néha a legvéresebb jeleneten is csak röhögni tudtam, meg szánakozni, mert annyira látszott, hogy számítógép/gagyi effekt... Azonban amikor .e.á.j. a saját ......., azt nem bírtam soha végignézni. Szerintem nem volt valami jó a film amúgy..
A Kill Bill-ek, tehát olyan 2004-5 óta viszont már nem nézek erőszakos filmeket, egyszerűen nem bírom.. nem vagyok rá kíváncsi, nem akarom látni... Nincs szükségem arra, hogy életem végéig kísérjenek ilyen meg olyan brutális jelenetek... A Faun labirintusát is alig bírtam kiheverni, illetve annak is a fejszéttrancsírozós jelenetét. Nem nekem valóak ezek... de a pszycho-t meg kell néznem most már tényleg! :D

AnarchoAteista 2010.02.05. 10:29:16

Antichrist. Lehet, hogy kispálya, de nálam kiverte a biztosítékot.

2010.02.05. 10:46:34

Basszus, Született Gyilkosokból van rendezői változat is? Na, megint kezdhetek kutatni... :(

ZON 2010.02.05. 11:16:09

Engem a Casino-ban Joe Pesci agyonverése hatott meg.Nem a sok vér, vagy az agyak-belek minősítik az erőszak mértékét, hanem az elkövetők szenvtelensége ("jó iparos módjára"), illetve az áldozat kiszolgáltatottsága.

strogg 2010.02.05. 11:26:02

Én is úgy vagyok vele, hogy vegyük ketté az öncélú sokkolási szándékot, és a történet szempontjából helyénvaló kegyetlenséget. Ezt a filmesek is keverik. pl: a háborús filmek "sterilek" még mindig, de persze cannibal holokauszt mehet. Nem értem. A salo, cannibal holokauszt kifejzetten öncélúan beteg, és mint ilyen értelmetlen. Akárcsak a Motel is.
A film nem lesz jó az élethű vérengzéstől, ha nincsen meg a helye.

el periodista 2010.02.05. 11:31:48

pavor nocturnus 2010.02.05. 09:44:04 Veled is megtörténhet, ez az! Annó nagyon sokat veszekedtem a haverommal, hogy szakadjon le a mainstream Született gyilkosokról. A belga alkotás nagyon odabasz. Huh, tényleg ijesztő.
Amúgy az emlegetett Tesis is az. Nagyon paráztat.
Egyedül nézni, sötét szobában, ahh! Most is kiráz a hideg. Aprorpó, ez ninc smeg vkinek? évek óta vadászom.

fénycsepp 2010.02.05. 11:35:09

"Angliában is be volt tíltva". Na ez durva. Valaki vigye már vászonra a megerőszakolt 'tiltva' szó szenvedését.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.02.05. 11:35:33

egy szempontból örülök ennek a posztnak: a kommentelőknek hála találtam még egy pár filmet, amiket meg kell néznem, h majd az én listám hitelesebb legyen:)

Darkcomet 2010.02.05. 11:58:51

A postolonak fingja sincs a sokkolo, gyomorforgato filmekrol. Itten van nehany: Begotten, Philosophy of Knife, Vision of Suffering, Gvozdi, Men Behind of Sun, Nekromantik, Grotesque, Terrorist, Killers and Other Wackos, Murder-Set-Pieces, Martyrs. Mennyi kell meg? ;)

Darkcomet 2010.02.05. 11:59:45

A postolonak fingja sincs a sokkolo, gyomorforgato filmekrol. Itten van nehany: Begotten, Philosophy of Knife, Vision of Suffering, Gvozdi, Men Behind of Sun, Nekromantik, Grotesque, Terrorist, Killers and Other Wackos, Murder-Set-Pieces, Martyrs. Mennyi kell meg? ;)

Darkcomet 2010.02.05. 12:02:33

A Salo qrvara nem oncelu, egy beteg diktatura bemutatasat csak ilyen eszkozokkel lehet megvalositani.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.05. 12:16:28

Aki úgy érzi, hogy tud jobbat, csinálja meg és küldje be, kiteszem.
Szerintem azért Gunsmoke összeállítása elég korrekt.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.02.05. 12:19:39

@Darkcomet: igazából sokan elfelejtik, hogy a egy könyv II. vh-ba történő adaptálása, szóval ha úgy vesszük semmi új nincs benne, csak hát túl hű a könyvhöz:))

ja és örök hála a listáért:)

Celtic 2010.02.05. 12:27:05

Cannibal Holocaust: erdekes, a temaja szerint mire nem kepes egy forgatocsoport a hirert. A media hatalma. Annyira nem is jo.

Ichi: Hihetetlen nagy film, tobbszor is meg kellett neznem, mire osszeallt az egesz, ki kivel van es miert.

Salo: na, ezt meg hallgatni is szornyu. A jelenetekn kivul maga a mese is iszonyu. Ez leginkabb a megalazasrol szol, mire kepes egyik ember a masikkal, ha a hatalmaban tarthatja.

Takacsi 2010.02.05. 12:27:17

Irréversible .....

Hetekig sokkolt az a film!

és az a döbbenet, hogy egyébként maga a film nagyon jól van megcsinálva.
Nagyon jó, de senki ne nézze meg!

Démonmac1 2010.02.05. 12:47:46

Én különválasztottam volna az ázsiai filmezést az európai/amerikaitól
Valamint, a horrort a thrillertől:)

u.i.A salo-t láttam (megvan dvdn), de nem jött be (csak azért nem törtem össze a lemezt, mert környezetszennyezés:)
igen tudom ki rendezte, de akkor sem tetszik.

Démonmac1 2010.02.05. 12:52:27

A Braindead -(az pl nem rémületes de átkozottul gusztustalan:)

Fjoe 2010.02.05. 12:59:13

Shinya Tsukamoto - Tetsuo-The Ironman
Nem egy új film, anno elég parás volt, bár mostanra az effektek már nem túl jónak néznek ki, de annak idején számomra elég durva és erőszakos volt.

Darkcomet 2010.02.05. 17:36:38

@Celtic: Ott a pont! Nagyon sokan félreértik ezt a filmet, és horronak tartják, pedig nem az. Ez az úgynevezett mondo filmek vonalon készült, ami áldokumentum filmeket jelent. A film az emberi hülyeségről szól, a 15 perc hírnévről. Ugye az egyetemisták azért érkeznek a kannibál törzshöz, mert valami igen brutálisat szeretnének felvenni filmre, de pechükre teljesen békés benszülötteket találnak. Ezért szépen összeugrasztják őket a szomszédos törzzsel, csak balul üt ki a dolog, mert ők lesznek az áldozatok. Szerintem ebben a filmben több a társadalomkritika, mint gondolnátok.

Celtic 2010.02.06. 14:08:13

@Darkcomet: Koszonom :) Sztem nem egyetemistak, csak egy penzehes forgatocsoport. Ugye ott egy jelenet, amikor valahol Afrikaban lefilmeznek egy kivegzest. Akkor mondja valaki, hogy megrendezett kivegzes volt: a hullak valodiak, de nem kovettek el semmit, a forgatocsoport lefizette a katonakat, hogy csinaljanak egy kivegzest.
Na, en akkor hittem azt, hogy midnjart alhanyom magam...

hakaba 2010.03.19. 14:58:30

nem tudom, sírjak vagy nevessek... néhány kommentelő képben van, de a cikk írója egyáltalán nem.
süti beállítások módosítása