Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Körvonalazódik a Thomas Crown-ügy folytatása

2010.02.07. 15:44 koimbra Szólj hozzá!

A 90-es évek végén bealkonyult John McTiernan rendezőnek, a Ragadozó és a Drágán add az életed direktora 1999-ben két produkcióval is jelentkezett, a 13. harcos sajnálatosan irgalmatlanul nagyot bukott, a A Thomas Crown ügy viszont korrekt bevételt produkált (majd a Rollerball és a Kiképzőtábor is sikertelen volt, így egy időre eltűnt McTiernan).

A jó bevétel után szóba került a folytatás, évek óta be van tervezve , utoljára jó másfél éve, 2008 szeptemberében hallhattunk a film felől, akkor Paul Verhoeven volt a kinézett rendező és Angelina Jolie-t emlegették a a másik főszerepre. Azóta sok info nem jött a produkció háza tájáról, ám most Pierce Brosnan az első rész főhőse azt mondta, hogy nem kell leírni a második részt. A színész elárulta, hogy a negyedik forgatókönyvet nemrég kapta kézhez, ezzel már meg vannak elégedve, ugyanis végre egy olyan szkript került az asztalára, ami legközelebb áll az ő (és a producerek) elképzeléséhez. A történetről nem árult el sokat, de annyit azért kikotyogott, hogy több műtárgy lesz, mint az első részben, akad benne majd egy váratlan meglepetés is és ezúttal egy új nő is bekerül a képbe.

Az 1999-es remake-ben Thomas Crown milliomost követhettük nyomon, aki igazi műkedvelő, ám sajnálatosan nem tud mindent készpénzzel megvásárolni, így a kinézett festményeket maga lopja el. Catherine Banning (őt Rene Russo alakította) nyomozó azonban gyanakodni kezd a milliomosra.

Címkék: miújság sequel thrillerhír thomas crown ügy 2

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr281736635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása