Elköltöztünk: filmdroid.hu
Köntörfalak, a járható út
2010.02.14. 21:02 8 komment
Közhely, hogy a magyar filmgyártás mint olyan a bájosnak cseppet sem nevezhető varangyos béka feneke alatt sínylődik évek óta. Az ember csak ül, néz, mint a moziban, és a feje búbját vakargatja. Nem érti, miért téblábolnak színészeink a kamera előtt, és miért várnak olajozásra párbeszédeik. Miért az unalomig kivasalt arcok. Miért a hivalkodó disznóbaszás (a művészet nevében), a szinglilét ismételt szájbarágása, a gyomor/forgató/könyvek, meg a besült bombaslágerek. Az ember ott tart, hogy ha igényes darabot akar nézni, akkor marad a dán, a svéd, a francia, a spanyol, a német, vagy a független amerikai. Ám a Filmszemle apropóján mégiscsak összefut egy jó magyar filmmel. Ez pedig a Köntörfalak című, Dyga Zsombor rendezésében.
Egy hamisítatlan kamaradrámáról van szó, lényegében három színésszel és egy belvárosi ház puccos művészlakásával. Budapesten járunk, de tulajdonképpen lehetnénk bárhol a világon. Végre. Egy film, amely nem akar görcsösen magyar lenni, el mer rugaszkodni a közép-európaiság fojtogató, kisstílű kozmoszától, és más nagyvárosok magányos lakóit is képes lesz megszólítani New Yorktól Tokióig. Adott egy nő (Tompos Kátya) és egy férfi (Elek Ferenc), akik egy félresikerült randi ellenére sem tudnak elszakadni egymástól; a kettejük között szövődő fonálhalmazt pedig a nő testvére (Rába Roland) tovább gyarapítja, ugyanakkor saját magát is egyre jobban belegubancolja. Három ember egy lakásban, néha kint a tetőn, de elsősorban: egymás életében. A türelmes, jól átgondolt történetvezetést tökéletesen kiegészíti mindaz, ami miatt filmet kapunk, nem pedig színházi közvetítést: a sejtelmes szürke-sárga alaptónus, az ablaküvegen felbukkanó szellemképek, a szereplők legapróbb rezdüléseit is pártatlanul dokumentáló fényképezés, valamint a kiváló zenei aláfestés (vö. The Uptown Felaz). Dyga Zsombor filmjének hangulata van: szép példáját adja a huszonegyedik század celluloidra nyomott impresszionizmusának.
A rendező által felvázolt utat a színészek hitelesen járják végig, ennek köszönhetően olyan magyar filmet láthatunk, amelynek szereplői nem feszengnek a vásznon, nem akarnak többnek látszani annál, mint amik valójában, és egyiküknek sem jut eszébe, hogy szemen köpje a nézőt valami hülye életbölcsességgel. Sajnáljuk Zolit (Elek Ferenc), az anyátlan medvebocsot, aki képes egy béna kardigánban randira menni; utáljuk Gábort (Rába Roland), a fulltapló sznobhuszárt, akinek a hajszerkezete külön tanulmányt érdemelne; és legközelebb mi kísérnénk haza Esztit, a korlátlan mimikájú, tornacipős szomszéd lányt, aki a saját bátyját is képes legecigörényezni, ha a tisztesség úgy kívánja.
Dyga Zsombor és a Köntörfalak teljes stábja példaértékű munkát végzett; látjuk, elhisszük, hogy van kiút a sötétségből a magyar film számára. Itt tartunk most; kíváncsian várjuk a folytatást.
85 %
Címkék: iromány dráma 85 % köntörfalak
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
stars7726 2010.02.14. 21:10:09
Hajrá Argentína!!!!!!!
DEW3yl · http://dew3yl.wordpress.com 2010.02.15. 00:34:19
belalunda 2010.02.15. 10:35:46
és mindezt nyolcvan millából.
gratulálok,így tovább
Spontán Lista 2010.02.15. 13:16:20
zsebdög 2010.02.23. 08:52:31
a sztori, az ötlet nagyon jó, csak többet is ki lehetett volna hozni belőle. az első felében-kétharmadában iszonyat lassú a sztori kibontása, a végén pedig az ütős információkra már nem marad ideje és energiája se a szereplőknek se a nézőnek. és még mindig kimódoltak a színészek.
nikodémus 2010.10.04. 13:47:32
