Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az Oscar-jelölteknek két beszéddel kell készülniük

2010.02.16. 21:05 koimbra 3 komment

Többször előfordult már, hogy az Oscar-díjátadón néhányan több percig darálták azokat a neveket, akiknek szerették volna megköszönni a szobrocskát. Ezért vezették be a 45 másodperces szabályt, ami azt takarja, hogy a színpadra lépett díjazott(ak) csak ¾ percig beszélhet(nek) a mikrofonba. Akadt azonban egy-két kivétel, akit nem mertek vagy nem akartak lekeverni (pl. Jack Nicholson), de volt olyan is, aki már nem jutott szóhoz, Jon Stewart igazán jó fej volt, mikor az Egyszerért Oscarral jutalmazott Glen Hansard után már Markéta Irglová már nem jutott szóhoz, ezért a showman a reklám után visszahívta a hölgyet színpadra, hogy mondjon ő is pár szót.

 

A show producerei – Adam Shankman és Bill Mechanic – némi változtatást eszközöltek ismét a köszönőbeszéddel kapcsolatban. Shankman és Mechanic szerint a nézőknek egyáltalán nem tetszik, sőt egyenesen gyűlölik, mikor azt kell hallgatniuk, hogy ki kinek köszöni meg a jól megérdemelt díját. Ezért hát azt kérték az Oscar-jelöltektől, ha a színpadra fáradnak, akkor arról beszéljenek, hogy mit is jelent számukra ez a díj. A színfalak mögött pedig lesz egy úgynevezett Thank You Cam, ami előtt aztán nyugodtan elengedhetik magukat és annak mondanak köszönetet, akinek akarnak és olyan hosszan, ahogyan azt szeretnék.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr541764470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dejdő 2010.02.16. 22:09:36

Ez jó ötlet! Néha valaki tényleg túlzásba viszi a köszöngetést! Pótolhatja hátul! De azért itt szokott lenni az is amikor valakinek megköszöni aki pl. fontos számára nagyon,nem a presztízs megköszönésre gondolok,hanem olyasmire ami megható! Arról meg hoyg mit is jelent számukra nagyon el kell gondolkodni hogy ne ugyanazt mondják sokan! mivel mindneki számára végülis egy dolgot jelent hoyg elismerték a tehetségét!

Shyllard 2010.02.16. 22:14:13

Az egészben úgyis csak az a lényeg, hogy ki kapja meg a díjat. Én pl csak néha-néha figyelek oda, hogy mit mondanak.

b0lha 2010.02.18. 05:53:40

elolvasom a listat, vhol a neten (nagy vszinuseg szerint itt :D), es megnezem a csocsoket a kepeken, oszt csokolom. :D
süti beállítások módosítása