Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Schreiber nehézsúlyó bokszolót alakít

2010.03.01. 12:30 koimbra 4 komment

Az MTV News meginterjúvolta Liev Schreibert (X-Men Kezdetek: Farkas, Ellenállók), aki elárulta, hogy a boksz egyik nagy alakjának, Chuck Wepner életéről szeretne filmet készíteni. "A Rocky ennek a fickónak a történetén alapszik. 15 menetet bírt ki Muhammed Alivel szemben 1974-ben, csodálatos volt, amit a ringben végbevitt Wepner...Azt szeretném, ha ez lenne a következő filmem. Remek, hangulatos produkcióra lehet számítani, remélem mihamarabb megcsináljuk.  " -mondta a színész. Az alkotást Jeff Feuerzeig, a Daniel Johnston találkozása az ördöggel rendezője fogja készíteni. Schreiber pedig hozzáláthatna némi izmot felpakolni magára, a Wolverine-ben is olyan vézna volt Kardfogként.

Wepner nehézsúlyú bokszoló volt, 1974-ben kiállt Muhammed Ali ellen és a kilencedik menetben a padlóra küldte, ami sokak szerint nem volt szabályos. Ali felállt és folytatta a mérkőzést, majd az utolsó 15 menetben Wepner technikai KO-val vesztett. Sylvester Stallonet is ez a legendás mérkőzés ihlette a Rocky forgatókönyvének a megírásánál.

Címkék: igaz történet miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr701799467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

monday 2010.03.01. 14:37:22

Felvételről megnéztem egy-két éve az Ali-Wepner meccset, és nekem úgy rémlik, hogy nem volt egyértelmű, miért is került Ali a padlóra. Egyébként Wepner nem volt az a kifejezetten izmos, atletikus bokszoló, sokkal inkább egy tagbaszakadt óriás volt. A feje meg mint egy kocsmai bunyósé.

Alex Mahone 2010.03.01. 16:19:58

Schreiber vézna volt Kardfogként? Azért én azt nem mondanám...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.03.01. 17:35:56

@Alex Mahone: Tyler Manehez képest az volt, egyébként pedig olyan volt, mintha csak a kabát nyomott volna sokat a latba:D

Alex Mahone 2010.03.01. 21:51:44

Hát, nálam más benyomást keltett... Meg amúgy sem fair Schreibert ahhoz a több mint két méter magas ránézésre életfogytos csávóhoz hasonlítani :D
süti beállítások módosítása