Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Gibson a vikinges filmjéről

2010.03.14. 16:09 koimbra 10 komment

Néhány év kihagyás után Mel Gibson visszatért a színészkedéshez, de nem csak a kamera innenső oldalán próbálja ki magát, ugyanis még idén hozzálát egy vikinges produkció elkészítéséhez. Ennek forgatókönyvet A sötétség határán és A tégla írója, William Monahan vetette papírra, a főszerepet pedig Leonardo DiCaprio fogja eljátszani. Gibson úgy nyilatkozott, hogy egy régi nagy álma válik valóra ezzel a filmmel és ha ezzel végez, akkor többet nem fog rendezni.

"Ez volt az a film, amire mindig is úgy gondoltam, hogy biztosan el fogom készíteni. Mikor tini voltam lepörgettem az egészet a fejemben. Komolyan, ez volt az első olyan film, amit meg akartam csinálni. Úgy gondolom ez lesz az utolsó produkció, amit rendezni fogok." - mondta Gibson, majd folytatta - "Jelenleg is dolgozunk a forgatókönyvön. Mikor 16 voltam, az angol nyelv történelmét tanultam és teljesen odavoltam a vikingekért. Elképzeltem, hogyan hangzana a beszédük és miképp társalognak egymással és ezt be akartam mutatni. Soha nem készült még jó vikinges alkotás, legalábbis én még egy ilyet se láttam. Azt hiszem, hogy megtaláltam a módját annak, hogy a mienk jó legyen. Az igazi gond az, hogy miképp tudnánk ezeket úgy bemutatni, hogy szimpatikusak legyenek, hiszen gyakorlatilag a vikingek igazi szörnyetegek voltak.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr741839107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Rorschach_ 2010.03.14. 18:45:00

Azért mr. Gibson ennek a "gyakorlatilag a vikingek igazi szörnyetegek voltak" dolognak alaposabban is utánna nézhetne, és akkor talán nem beszélne butaságot.

Rolee83 2010.03.14. 18:45:34

Így előre megmerem kockáztatni, hogy jó film lesz! Bár Decapriot nem tudom elképzelni mint viking, bízom Gibsonban! Az Apocalyptot nagyon jól összerakta, számíthatunk olyan minőségre most is!

konyvelomo 2010.03.14. 20:44:13

@_Rorschach_: Sajnos beszél néha vad dolgokat, amiért gyakran magyarázkodásokra és mentegetőzésekre kényszerül, de a filmjeivel - úgy színészi, mint rendezői oldalról - nincs gond, sőt.

Rolee83 2010.03.14. 21:31:31

Miért hülyeség, ha azt mondta, hogy a vikingek szörnyetegek voltak? Én is úgy tudom, hogy fosztogató, rabló, gyilkolászó népség volt!!
Valaki tájékoztasson már!

jimbo1000 2010.03.14. 23:04:58

@_Rorschach_: majd a most jővő dreamworks alkotásban megtudod, hogy mennyire voltak szerények a vikingek

_Rorschach_ 2010.03.15. 09:38:31

A vikingek az északi országok (dán, norvég, svéd) férfitagjaiból összeverődött fosztogatók és harcosok voltak. Követtek el szörnyű dolgokat, az tény, de semmivel sem voltak rosszabbak az akkori frankoknál, íreknél, skótoknál (kelták), szlávoknál, stb. A történelem folyamán démonizálva lettek, mivel nem követték a "Fehér Krisztus" tanait egész sokáig. Saját isteneik (Odin, Thor, Loki, Tyr, stb,) saját világnézetük volt, csodás faragványaik és saját rovásíás (old futhark). Mindezek mellett a vikingek nevéhez fűződik még az első "európai" parlament, az Althing, amit 930-ban alapítottak Izlandon, és 1800-ig működött, majd 1845-től napjainkig. Leginkább olyan kalandorok voltak, akiket eleinte a kényszer vitt rá a fosztogatásra, majd rájöttek, hogy a hirtelen rajtaütéseikre az európaiak nincsenek felkészülve, ettől vérszemet kaptak és a meggazdagodás remémyében indítottak expedíciókat.
Összességében azt mondanám, hogy kalandorok, felfedezők, kalózok, akik vérszomjasak is időnként, de semmivel sem voltak rosszabbak a kor egyéb népeinél, vagy akár az akkori Egyháznál.

_Rorschach_ 2010.03.15. 09:39:39

@Könyvelő Mo: félreértés elkerülése végett: én is szeretem Gibson-t, csak itt szerintem most kicsit mellélőtt. Az Apocalypto nagyon ott volt, nekem is tettszett. :D

murczie 2010.03.15. 16:20:16

Várós film lesz ez. Sajnos tényleg nem volt még egy jó film sem a vikingekkel kapcsolatban, pedig gyerekkoromban nagyon rá voltam kattanva a népségre. Ha valami Apocalyptohoz hasonló felfogású dolgot összehoz, az nem lenne rossz, bár esetleg az operatőrt lecserélhetné...

negeev 2010.03.16. 10:36:53

@_Rorschach_: Ja! Köszi szépen, hogy megkavartad a kérdést és kiélezted inkább vallási üggyé.
Értelmes, igencsak értelmes...

_Rorschach_ 2010.03.16. 21:45:53

@negeev: nem én tettem vallási témává. Olvass utánna, és belátod. Tim Severin vagy Else Roesdahl.
süti beállítások módosítása