Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Kecskebűvölők (The Men Who Stare at Goats)

2010.03.26. 16:00 koimbra 8 komment

 

Néhány éve (pontosabban 2004-ben) jelenet meg Jon Ronson, Kecskebűvölők címre hallgató könyve, amiben az író nem olyan katonákról ír, amelyek puskát szorongatva vágnak át a csatatéren, nem a világhálón küzdenek az ellenséges kémprogramokkal, hanem olyan embereket mutat be, akiknek a paranormális harcmezőn kellett helyt állniuk, az elméjüket vetik be a siker érdekében. A Jedik nem sok évezred után fogják védeni a rendet, a Jedik már itt vannak és az Új Föld Hadsereg tagjai között kell keresnünk őket.

 

Bob Wiltonnak (Ewan McGregor) Irakban próbálja bizonyítani, hogy ő egy többre hivatott újságíró, aztán egy alkalommal megismerkedik Lyn Cassidyvel (George Clooney) , aki elárulja, hogy voltaképpen ő egy Jedi lovag, egy titkos katonai alakulat tagja volt. Az egység tagjai képesek távolba látni, könnyedén megmondják mit rejt az orruk előtt lévő fiók, átfutnak a falakon, gyakorlatozásként pedig felhőket oszlatnak. Oh, és az elméjükkel megállítják egy kecske ketyegőjét és akkor még a szikrázó szem technikáról még szó sem esett. Wilton úgy érzi, hogy ebből nagyszerű sztori kerekedhet és elkíséri Cassidyt, aki azt állítja, hogy parancsoka bajban van, érzi, tudja, segíteni kell rajta.

 

 

Ilyen lenne a Csillagok háborúja, ha nem évezredekkel később (vagyis bocsánat, réges-régen egy messzi-messzi galaxisban) játszódna, hanem a jelenben? A Star Wars hardcore fanatikusok talán szívnák a fogukat, a lazább rajongó azonban mosolyogva nézheti végig a filmet. A Kecskebűvölőkben is felsorakoznak a jó és a sötét oldal katonái, a Szenátus jelen esetben az amerikai haderő, Yoda pedig a copfos Bill Django (Jeff Bridges), míg Obi-Wan Kenobi az egység legjobbja Cassidy, a sötét oldalon pedig Larry Hooper képviseli, aki szétzülleszti a csapatot, az irányítást saját magának akarja, a figura.

 

A színészek kitettek magukért, mindenki kiválóan hozza az idiótának tűnő karaktert. Clooney játssza a 'fő-jedi lovagot”, az általa elmondattak alapján ismerjük meg az egység történetét, ezen kívül olyan komolyan adja elő magát, mondandójához pedig gyakran vág bamba képet, egyszerűen már önmagában is vicces. McGregor jedi témában eléggé járatos, három Csillagok háborújában is eljátszhatta Kenobit, jelenléte már csak ezért is felér egy kisebb poénnal. Itt pedig ámul és bámul, amit útitársa előad a jediképzőről. Arcán többször látszik, hogy akkor itt és most kiszáll, Cassidy inkább egy elmeorvos segítségére szorul, de mégis hajtja a kíváncsiság. . Jeff Bridges könnyedén eljátszotta a copfos-hippi figurát, aki a vietnámi háború után a Pentagontól kapott összegből olyan „küldetésre” indult és a 60-as évek különféle békés helyeit megjárva végül megszületett benne az elhatározás, hogy kell és szükséges egy ilyen pszichoegység létrehozása. Még szerencse, hogy az oroszok azt hitték, hogy az amerikaik már a paranormális harcmezőn élesítik elméjüket, így ők is belevágtak a programba, aminek hatására a jenkinek is kötelező jelleggel kellett elindítani egy hasonlót. Kevin Spaceynek pedig nagyszerűen fekszik a patkány Hooper karaktere.

 

 

Többször cinikussá válik a produkció, olykor pedig átmegy teljesen burleszk jelegűbe, mintha csak egy paródiát nézne az ember. A poénok egy része betalál, váratlanul érik az embert és bizony lehet rajtuk nagyokat nevetni, ám több humorbomba keményen mellétrafál, sok a fárasztó és erőltetett mókásnak szánt szituáció vagy dialógus. Akad néhány túl komolyra vett jelenet is, ami nem igazán tett jót a filmnek, főleg a játékidő vége felé. Ezen kívül (szerintem) a Kecskebűvölők még mondanivalóval is próbál szolgálni, muszáj, hogy higgyen valamiben, lennie kell olyan egy „dolognak”, amiben az ember hisz. 60 %-ot adnék a kecskebűvölős alkotásra, talán egy kénykard dobott volna az összképen (én pedig most megyek az ólba kecskét bámulni).

 

imdb: 6,5

rottentomatoes: 53 %

 

Büdzsé: 25 millió dollár
Amerikai bevétel: 32,4 millió dollár
Eddigi összbevétel: 60 millió dollár

 

Címkék: iromány vígjáték 60 % the men who stare at goats

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr831871278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hemill 2010.03.26. 21:15:14

Sztem anyira nem rossz, h 60%-ot érjen. Az utóbbi időben nem is találkoztam jó vígjátékkal, ez meg egy kellemes időtöltés volt. Valóban nehéz megkülönböztetni a filmben a komédiát és a komolyságot, de sztem pont ilyennek lett ez készítve.
A szereplők nagyon jók, amit persze el is várunk tőlük (biztos jó buli volt a forgatás is :D).
Összeségében én adnék még neki legalább 10%-ot, sokszor megnevetett vagy legalábbis mosolyogtatott :)

Shyllard 2010.03.26. 22:22:10

Nekem tetszett nagyon, rég láttam ilyen jó vígjátékot. Főleg a Dam Mit, vagy mi volt hatalmas (régen láttam már)

FayeFaye 2010.03.27. 10:08:10

Nekem is eszembe jutott, hogy McGregor csak azert kapta meg a szerepet, mert vicces, amikor azt mondja 'Jedi'. Kar, hogy az osszes vicces resz benne volt megint a trailerben. Eggyebkent az eredeti konyv, ha jol tudom, non-fiction, nem regeny.

FayeFaye 2010.03.27. 10:38:39

Itt meg lehet nezni a dokumentumfilm sorozatot, amit Ronson a brit Channel 4-nak keszitett, amibol aztan a konyv lett.

docu.injpn.net/Documentary/Military-War/Crazy-Rulers-of-the-World.html

Alex Mahone 2010.03.27. 11:51:02

Koimbra, mindenben egyetértek :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.03.27. 12:52:51

@hemill: Nem volt rossz, csak sok erőltetett dolog volt benne.
Ez olyan, mint pl a Benny Hill show, 20 percig tuti szakadsz rajta, de másfél óra már sok..)

Krumplicukor1987 2010.03.27. 22:28:19

Nekem meg kevés volt ez a szűk másfél óra :)
Rohadtul bejött a film, jó poénok voltak benne, kicsit el is gondolkodtatott, na meg azért erős színészi felhozatal volt. Clooney meg Bridges marha jók, McGregor és Spacey nem különben. Meg Stephen Lang karakterén is iszonyat szakadtam.
Lehet a vége picit erőltetett volt, de utóbbi 2 évben körülbelül ez, meg a District 9 volt olyan új amerikai film, amit nem töröltem a vinyóról 10 perc nézés után :)

nikodémus 2011.11.14. 22:41:25

Hatalmas ötletekkel indul, a végére kicsit eljelentéktelenedik, de összességében jó móka volt.
süti beállítások módosítása