Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

2011-ben jön a Baywatch film

2010.03.31. 12:07 koimbra 15 komment

Bizonyára a legtöbben már láttak egy-két Baywatch epizódot, sőt egy-két évadot néhányan talán meg is néztetek. A sorozat egy dologra épített: a szereplők teste. Szépen lebarnult, nagy mellű (egy-két kivétel akadt) lányok szűk ruciban rohangáltak a tengerparton és kockahasú fickók ugrottak a mélyvízbe, hogy kimentsék a bajba jutottakat. A mozifilm gondolata érik már néhány éve, a DreamWorks 2005-ben vette meg a jogokat és Jay Shericket és David Ronnt, a Norbit forgatókönyvíróit állították rá a szkriptre és egy akciódús produkció lebegett a fejesek szeme előtt. A jogok később átkerültek a Paramounthoz, ahol Jeremy Garelick dolgozhatott a forgatókönyvön, aki azt mondta, hogy egy részt sem látott a Baywatchból és egy Rendőrakadémia-szerű vígjátékot fog papírra vetni, aztán a rendezői székbe is beül.

Garelicktől időközben megváltak,  Brian Gatewoodot és Alessandro Tanakat állították rá a forgatókönyvre és a stúdió  2011 nyarán már a mozikba szeretné küldeni a filmet. Annyi biztos, hogy a főbb szerepekben nőket fogunk látni. Vajon David Hasselhoff benne lesz?

Címkék: baywatch miújság sorozatból film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr931883649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuki123 2010.03.31. 14:31:00

érdekes egyébként hogy az első részekben még nem voltak ennyire oldalt felvágva a ruhák...csak "normál" piros fürdőruhák voltak...
és a későbbi részekben már érezhetően a férfi rajongóknak készítették az epizódokat...szerintem

egyébként van belőle egy többrészes pornóverzió is...viszonylag nehezen beszerezhető egyébként...(legalább is torrenten) XD

failtv · http://kopkodotvmaci.blog.hu/ 2010.03.31. 16:21:28

Ez egy megunhatatlan sorozat...:) Az nagyjából mindegy, hogy a film akció vagy vígjáték elemekkel lesz tele, a nézők másra lesznek kíváncsiak.:)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.03.31. 17:31:43

SPOILER

Valaki a vízben fog majdnem megfulladni a filmben!

Shyllard 2010.03.31. 17:49:10

@Interstellar Overdrive: Már nem lesz értelme megnéznem a filmet :)

Érdekel egyáltalán valakit a sztori? Én a sorozatnál se azt néztem :)

Shyllard 2010.03.31. 18:14:02

@FikuszKukisz: Nem emlékszem. Mondom, hogy nem azt figyeltem :)

2010.03.31. 18:41:51

Há nagyon remélem, hogy mr. Hasselhof is lesz benne, mer' akkor tuti nézős. Mondjuk kimenthetne egy részeg, monokinis hamburgert az ócejánbú.

autosdolgok · http://autos.dolgok.com 2010.03.31. 18:47:07

Nem mind olyan jó csaj ám szerintem!

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.03.31. 20:33:45

Reméljük a babewatch sorozatból is átvesznek pár hölgyet. Hasselhof majd a parton hányó háttért adja.

Kivlov 2010.03.31. 20:52:20

"Több csöcs, mint pöcs..."
ezt már szeretjük! :)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2010.03.31. 22:10:01

Van itt olyan, aki szerint vicces az, hogy...Fikusz...Kukisz??? :D
A csajok meg blokkolnivalóak... :-)

Thresher 2010.03.31. 22:17:52

Ah, Donna DeRico, régen asszem szerelmes voltam belé...
süti beállítások módosítása