Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Imposztor (Impostor)

2010.04.08. 20:37 koimbra 5 komment

Nehéz volt az Imposztor megszületése, hiszen eredetileg a Light Years címre hallgató sci-fi antológiában kapott volna helyet és sokkal rövidebb lett volna a játékideje, együtt mutatták volna be a The Last Questionnel és a Mimic-kel. Az előbbit Bryan Singer rendezte volna Isaac Asimov novellája alapján , míg az utóbbit Matthew Robbins készíthette volna, amihez Donald A. Wollheim írása szolgáltatta az alapot. Végül a projekt darabokra hullott, ám ekkorra az Imposztor már nagyjából kész volt, a másik két tervezetből később a Mimic ugyan megvalósult, de már más rendezővel és más forgatókönyvíróval. A producerek úgy döntöttek, hogy a vágószoba padlóján landolt jelenetekkel és az utóforgatáson felvett anyaggal kiegészítve az Imposztort csak beküldik a mozikba, csak ne vesszen már kárba az anyag.

Az alkotás Philip K. Dick 1953-ban kiadott novelláján alapszik, az író neve hallatán pedig beugorhat az Emlékmás, a Szárnyas fejvadász vagy éppen Az elhagyott bolygó. Ezen alkotások közös ismertetőjele, hogy a sci-fi műfajába tartoznak és egy sötét, komor világot mutat be. Nincs ez másképp az Imposztor esetében sem, 2079-ben járunk, a Föld pedig háborúban áll, megtámadtak minket az Alfa Centauriak, akik nem ismernek kegyelmet, lesöpörnék az emberi fajt a planétáról. Az űrből érkező nagy hatóerejű rakéták ellen a nagyobb városok fölé védelmező energiapajzsot húztak, az emberekbe pedig SIM kódokat ültettek, így azokat egyszerűbben meg lehet lelni, a szimpatizánsokat,a bűnözőket könnyedén kézre lehet keríteni. Spencer Olham (Gary Sinise) kiváló tudós, éppen létrehozza a legpusztítóbb fegyvert, ami valaha létezett, mikor a titkosszolgálat ügynöke (Vincent D'Onofria) megvádolja azzal, hogy ő nem más, mint a földönkívüliek kéme, egy kiborg, aki maga sem tudja, hogy a másik félnek dolgozik. Emberünk azonban nem hagyja magát, megszökik, hogy bizonyítsa igazát.

 

Olham folyamatosan menekül, Hathaway pedig a sarkában liheg, eléggé hasonlít a Szökevényre, ott Harrison Fordot vádolták meg és Tommy Lee Jones pedig levakarhatatlanul és kitartóan üldözte őt, az Imposztorban Ford helyett Sinise menekül, néha túljár a hatóságok eszén, majd újra menekül, aztán megint kiagyal valamit, majd újra felköti a nyúlcipót. Sinise remekül formálja meg a bujkálni kényszerülő, bizonyítani vágyó főhőst, drukkolhatunk, hogy sikerüljön véghezvinni a tervét. D'Onofrionak nem akadt más dolga csak keményen előadni magát.

Gary Fleder nem egy Ridley Scott vagy Paul Verhoeven kaliberű rendező, a Ne szólj száj vagy Az ítélet eladó nézhető, de nem kiemelkedő alkotások voltak, viszont az Imposztorból a sok problémát leküzdve kihozta (elsősorban magából) a legtöbbet, amit lehetett. A látványvilágon lehetett volna még mit pofozgatni és a díszleteket jobbá tenni, többször elég B kategória-szerű dolgot kapunk a képünkbe.  Asztori viszont elég szépen, tempósan halad előre, még rá is csodálkozhatunk, hogy egyáltalán nem tűnik toldozott-foldozottnak a produkció. Külön dicséret illeti az utolsó percekért, mivel a film végén (kicsit vagy nagyon, de) meg lehet döbbenni. 75 % -ot megérdemel a film, érdekelne milyen lett volna a rövidebb verzió, úgy gondolom egy felettébb pörgős és feszült alkotás lett volna, a mozifilmből a nagy fércelgetés közepette gond adódott az izgalom-faktor egyensúlyban tartásával.

imdb: 6,0
rottentomatoes: 15 %

Büdzsé: 30 millió dollár
Amerikai bevétel: 6,2 millió dollár
Összbevétel. 8,1 millió dollár

 

Címkék: iromány sci fi könyvből film 75 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr941905555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.04.08. 22:06:02

Nem volt ez rossz film, szerintem is 7 pont körüli. Bírtam Sinisét.

Elanor_ 2010.04.08. 22:36:02

egyik kedvenc sci-fim. méltatlanul ismeretlen, mert bár tényleg békat, azért igazi izgulós-elgondolkodtatós-szorítós-revelálós filmélmény, a felvetett probléma pedig annyira... hogy is mondjam, elemi? ősi?

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.04.09. 12:00:06

Csatlakozom - méltatlanul alulértékelt sci-fi. Jómagam is csak úgy akadtam bele anno egy csatornán - aztán ottragadtam végignézni.
Sinise egyik legjobb szerepe szerintem....

kung - fúj (törölt) 2010.04.10. 08:36:04

Nem tudom észrevettétek e már,de az Olhamot üldöző katonák páncélja és sisakja kísértetiesen hasonlít a Csillagközi Invázióban látott katonák páncéljához és sisakjához!
Egyébkén jó kis film ez,a befejezéskor teljesen lementem alfába (persze pozitív értelemben).

Krumplicukor1987 2010.04.11. 09:14:54

Nagyon jó film. Gary Sinise pedig nagyszerű színész.
süti beállítások módosítása