Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jön a Kísértetjárás Connecticutban folytatása

2010.04.15. 19:13 koimbra 1 komment

Tavaly mutatták be a Kísértetjárás Connecticutban horrort, amely korrekt eredményt könyvelhetett el, 77 millió dollárt termelt világszerte. Bejelentették a folytatást, úgy volt, hogy a Haunting in New York lesz a második rész, majd következik a harmadik, amelyet Haunting of Georgia címre kereszteltek.

Ám az eltelt hónapok alatt változott a felállás és először a harmadik felvonásnak szánt horror kerül terítékre. A rendezést Tom Elkinsre bízták, aki az első rész vágója volt. Nem egyedi eset, hogy egy sikeres produkció vágója ülhet a sequel rendezői székébe, Kevin Greutert a Fűrész filmeket ollózta össze, majd a hatodik epizódot már ő dirigálhatta. A barlangnál a vágószobában pedig Jon Harris ügyködött, aztán a folytatást már Harris vezényelte le.

Augusztusban indul a forgatás és valós történeten alapul a film. Egy család áll majd a középpontban, akiket egy rejtélyes entitás kezd zargatni.

Címkék: miújság sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr281924389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2010.04.15. 19:56:34

Az első sem volt rossz filmecske, ha maradnak az eredeti történetre építésen, szívesen meglesem. De nekem a dokumentumfilm jobban bejött. :P
süti beállítások módosítása