Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Marvel képregények alapján készült filmek

2010.05.09. 18:10 koimbra 19 komment

A képregényhősök időről időre ellátogattak a vászonra és a tévébe, ezen művek többsége egy ideig a gagyi kategóriába sorolható, látszott rajtuk, hogy fillérekből gazdálkodhattak a készítők és nem is voltak kreatívak a forgatás alatt, bár azért voltak olyan alkotások, amelyek nagyobb rajongótábort tudhattak maguk mögött (pl. a Hulk sorozat vagy az Adam West főszereplésével készült Batman széria). A youtube tele van olyan Pókember jelenetekkel, ahol a főhős többet rohan, mint hálóhintázik, illetve a falmászás is elég nevetségesen lett megoldva, a bunyós jelenetek pedig a vicc kategóriába sorolhatóak. A 70-es években a DC egyik nagy alakja, Superman érkezett a mozikba, ám  a nagy siker után a stúdiók továbbra sem láttak hozzá, hogy a képregényfigurák köré filmet kanyarintsanak. Tim Burton Batmanje sem hozott változást, a trükktechnika fejlődésével viszont a 90-es évek közepétől a stúdiók bátrabban nyúltak a képregényekhez. Az alábbi irományban néhány olyan film megvalósításáról esik szó, amely a Marvel „grafikus novellájában” látható/olvasható hőst tették a középpontba. Az irományban csak nagyvonalakban, röviden írom le az előkészületeket (tehát több dolog is kimarad).

 

James Cameron régóta tervezgette a Pókember filmet, papírra vetette a forgatókönyvet és a rendezést is elvállalta volna, ám a stúdió 1999-ben bejelentette, hogy nem őt fogják felkérni a direktori posztra. Roland Emmerich, Tim Burton, Chris Columbus és David Fincher neve keringett a produkció körül, 2000-ben Sam Raimi ülhetett bele a rendezői székbe. Cameron forgatókönyvében Elektro és Homokember lett volna a Hálószövő ellenfele, mikor David Koepp átírta a szkriptet ők már nem szerepeltek benne, helyettük a Zöld Manó és Octopus jött a képbe. A stúdió ezek után Scott Rosenberget kérte fel Koepp verziójának átköltésére, aki már csak a Manót hagyta benne a történetben és Cameron verziójából átemelte azt az ötletet, hogy a Pókembernek nincs saját maga által készített hálóvetője. A főszerepre szóba jött Leonardo DiCaprio (Cameron még őt akarta 1995-ben), Freddie Prinze, Jr, Chris Klein, Wes Bentley, James Franco és Heath Ledger is, végül Tobey Maguire-nél játszhatta el Peter Parkert. Norman Osborn megformálására Nicolas Cage, John Malkovich és Jim Carrey kérték fel, de egyikük se vállalta, aztán Willem Dafoe alakíthatta végül a gonoszt. Miután befejezték az első részt a Sony berendelte a következő felvonás forgatókönyvét, amelyben Octopus, a Fekete Macka és a Gyík is benne volt, a filmben már csak Octopus volt jelen, a harmadikban pedig már Venom is feltűnt.

Az első rész rekordösszeggel, 114,8 millió dollárral nyitott és 403,7 millió dollárt termelt Észak-Amerikában (összesen 821-et), a folytatás 373 milliót hozott (világszerte 783-at), a harmadik pedig 336 millióval zárt (összbevétel: 890 millió). A következő rész bemutatóját 2011 májusára tűzték ki, azonban a forgatókönyvvel gondok adódtak, Raiminek nem tetszett a szkript, ezért pedig a forgatás is tolódott volna, a filmet se tudták volna bemutatni időben. A Sony titkos tervei között szerepelt, hogy 2011-ben még bemutatják a Pókember 4-et és 2012-ben jön a reboot, így viszont lelőtték a jövő évre tervezett filmet és a 2012-es változat előkészületeihez láttak hozzá. A rendezést Marc Webbre bízták, főszereplő még nincs.

 

1989-ben a Carolco égisze alatt születhetett volna meg az X-Men, ott is James Cameron kezei között formálódott a történet, ám a stúdió csődbe ment, Cameron pedig a Pókemberen kezdett dolgozni és 1994-ben a jogok a Fox stúdióhoz kerültek, ahol Andrew Kevin Walker, John Logan, Joss Whedon és Michael Cabon is megfordult a forgatókönyv körül, 1996-ban Bryan Singert szerződtették a rendezői feladatokra ellátására, a szkripten pedig több változtatást hajtottak végre, a Fox töröltette Bestia, Pyro és Árnyék karakterét a tervezetből, Wolverine szerepére pedig először Gary Sinise, Mel Gibson, Russell Crowe, Viggo Mortensen, Aaron Eckhart, Edward Norton és még Jean-Claude Van Damme neve is szóba jött. 1999-ben hozzáláthattak a forgatáshoz, 2000-ben pedig bemutatták a mutánsok első kalandját, a film pénzügyileg sikeres volt, jöhetett a folytatás, amiben helyet kapott volna Bestia, Angyal és a Danger Room is, sőt még a Sentinelek is feltűntek volna, ezeket költségcsökkentés okán kivágták. A harmadikat már nem Singer dirigálta, mivel éppen a Superman visszatérrel volt elfoglalva. A stúdió Joss Whedonra bízta volna a filmet, aki azért mondta vissza a felkérést, mivel a Csodanővel volt elfoglalva (ebből se lett semmi), Matthew Vaughn pedig családi problémák miatt lépett ki, így Singer jó barátja, Brett Ratner ülhetett a rendezői székbe. A negyedik részt azonnal szóba hozták, de ez azóta sem valósult meg. Helyette az X-Men: First Class munkálataihoz láttak hozzá, Singer melegíthette egyik ideig a rendezői széket, de egy másik film miatt kénytelen volt kiszállni belőle, a produkció Vaughn irányítása alatt fog elkészülni.

 

A tervek között szerepelt, hogy a fontosabb karakterek külön filmet kapnak, először jött Wolverine és az eredeti elképzelés szerint egy sötétebb és picikét brutálisabb alkotást láthattunk volna, Hugh Jackman azonban ellenezte az R kategóriás besorolást. Alexandre Aja és Len Wiseman is érdeklődött a film iránt, a választás azonban Gavin Hoodra esett, aki szintén egy komorabb hangvételű alkotásban gondolkodott és ezt is ígérte a rajongóknak, a stúdió viszont forgatás közben változtatott meg néhány jelenetet. A Wolverine folytatása 2012-ben esedékes, az adamantiummal bevont csontozatú mutáns Japánban fogja aprítani a népet. A Magneto film is érkezik majd valamikor és írják a Deadpool forgatókönyvét. David S. Goyer már 2003-ban elkezdte írni a Deadpool szkriptjét, ám a projekt darabokra hullott, mikor hozzáláttak a Penge 3-hoz.

 

Avi Arad mindenképpen Thomas Jane-t akarta meggyőzni, hogy felöltse a halálfejes pólót, a Megtorló főszerepet Jane kétszer is elutasította, aztán elküldtek számára néhány vázlatot, ami felkeltette a színész érdeklődését. Jonathan Hensleigh 64 millió dollárt akart a produkció elkészítésére, de a stúdiótól ezt nem kapta meg, így nem tudták leforgatni a nyitó jelenetet, amely az Öbölháborúban játszódott volna. A folytatást Hensleigh és Jane kreatív nézetkülönbségek miatt nem vállalta be, pedig egy ideig még kitartottak a második rész mellett. 2007-ben John Dahlt kérték fel a War Zone rendezésére, de ő gyorsan vissza is dobta az egészet, mondván, hogy elég rossz lett a forgatókönyv. Lexi Alexander is visszautasította először felkérést, aztán elolvasott néhány Megtorló képregényt és kedvet kapott a filmhez. A produkció elhasalt a kasszáknál, habár Ray Stevenson azt mondta, hogy elkészítené a következő Megtorló filmet, ebből úgy tűnik nem lesz semmi. (A 80-as években Dolph Lundgren is eljátszhatta egyszer a karaktert, ez a produkció Büntető címen kerül a tékák polcaira)

 

A Fenegyerek jogai 1997-ben a Foxnál voltak, ők Chris Columbusra bízták volna a rendezést, 1999-ben a Columbiánál próbálkoztak, azonban úgy döntöttek, mégsem akarják a filmet. A jogokat 2000-ben a New Regency szerezte meg azokat 2000-ben. Mielőtt Ben Affleck leszerződött volna Vin Diesel neve keringett a produkció körül, sőt még Colin Farrell is esélyes volt a szerepére, ő végül Célpontot játszhatta el. Elektrát Jennifer Garner kelhette életre, előtte Penélope Cruz, Salma Hayek, Natalie Portman, Lucy Liu, Jessica Alba, Rhona Mitra és Katie Holmes is megfordult a stúdió fejeseinek a fejében.

A Fenegyerek nem teljesített rosszul a kasszáknál, bár lényegesen többet vártak tőle, a folytatás szóba került, Affleck viszont közölte csak akkor vállalja el a sequelt, ha egy komorabb történettel rukkolnak elő és szerette volna, ha Mysterioval vehetné fel a küzdelmet. 2006-ban a színész már úgy nyilatkozott, hogy nem akarja a filmet, nem fűlik hozzá a foga, hogy újra felöltse a kosztümöt. Ezután kaptak szárnyra azok a pletykák, hogy újrakezdik a Fenegyereket, 2008-ban Jason Statham érdeklődött a szerep iránt, Frank Miller szerint valóban őt kéne kiválasztani. A remake/reboot azonban még várat magára, ezzel pedig jó eséllyel kezdheti újra Elektra is, hiszen a karakter is kapott egy külön filmet, ami nem volt siker, habár Rob Bowman rendező úgy vélte, hogy az volt és a második felvonást is elkészítette volna.

 

2000-ben Cannes-ban jelentették be, hogy a következő évben bemotorozik a mozikba a Szellemlovas, ekkoriban Johnny Depp érdeklődött erősen a főszerep iránt. A rendezői feladatok ellátását Stephen Norringtonra (Penge) bízták volna. 2001-ben Nicolas Cage-dzsel vették a kapcsolatot, majd meg is kötötték vele a szerződést. Norrington 2000 augusztusában lelépett, ugyanígy tett Cage is. Ezek után a Columbiához vándoroltak a jogok, ők Mark Steven Johnsonra bízták a film elkészítésével és meggyőzték Cage-et, hogy térjen vissza, akire várni kellett, mivel előtte Az időjós felvételein kellett részt vennie. 2004 végén hozzáláthattak a filmez. A kész műről olyan pletykák láttak napvilágot, hogy az bemutathatatlan, olyan rossz lett, hogy a stúdió inkább csak DVD-n fogja megjelentetni, ezt azonban gyorsan meg is cáfolták. A folytatásról beszéltek egy ideig, Cage is újra el akartja játszani a Szellemlovast, idén úgy tűnik már hozzá is láthatnak második részhet, a stúdió is erőlteti, mivel ha őszre nem sikerül elkezdeni a munkálatokat, akkor elveszítik a jogokat. Viszont a forgatással egy időben indul a Nemzet aranya folytatása is, tehát elég valószínű, hogy Cage helyett más lesz a főszereplő.

 

A Fantasztikus Négyes tagjai is Fox stúdiónál pihentek, nem nagyon haladtak semerre a munkálatokkal, de aztán gyorsan összerántottak egy filmet 1 millió dollárból Roger Corman produceri felügyelete alatt, hogy a jogok továbbra is náluk maradjanak. Ezt a filmet soha nem mutatták be.

 

 

 

Chris Columbus, Raja Gosnell és Peyton Reed neve is szóba jött ezek után a normál filmváltozathoz, George Clooney és Brendan Frasert pedig Reed Richard szerepére voltak esélyesek, Paul Walker pedig Johnny Stormot formálhatta volna meg. A produkció végül Tim Story irányítása alatt készült el, jöhetett a folytatás, amelyben már feltűnt Galactus, az Ezüst Utazó is, Don Payne forgatókönyvíró elmondása szerint az Ultimate képregényekből is sokat merítettek. A stúdió nem volt elégedett az eredménnyel, valószínűleg a tervbe vett Ezüst Utazó filmből se lesz semmi, viszont a Fox újrakezdené a franchise-t, a Marvel pedig próbálkozik, hogy újra az ő birtokukban legyenek a filmváltozat jogai.

 

1990-ben már nagyban gondolkodtak egy Hulk filmen, rengeteg forgatókönyvet írtak hozzá,többek között Jonathan Hensleigh J.J. Abrams, David Hayter és Zak Penn is dolgozott a szkripten. 1994-ben az Universal úgy képzelte el a filmet, hogy a zöld óriás terroristákkal küzdött volna, ám ez nem tetszett Michael France-nek a Marvel egyik fejesének. 1995-ben John Turman legalább 10 vázlatot tett le a stúdió elé, ezekben benne volt Rick Jones is, az Universalnál elég vegyes érzésekkel olvasták el ezeket, de a későbbi forgatókönyvekben felhasználták Thurman egy-két ötletét. 1996-ban Hensleigh producerként lépett a fedélzetre, 1997-ben Joe Johnstont választották ki a rendezői teendőkre aki még ebben az évben visszamondta a felkérést, helyére Hensleigh került. Ekkoriban már Hulk hatalmas cápákkal vette volna fel a küzdelmet.

1997 decemberében indult volna a forgatás és 1999 közepén mutatták volna a kész művet, de 1998 áprilisára tolták a munkálatok kezdetét és Lynn Williamst szerződtették le az egyik szerepre, aki egy fegyencet játszott volna, aki ember, hangya és bogár ötvözetű gonosz lehetett volna. Miután a költségvetés átlépte a 100 millió dollárt a stúdió parkolópályára tette a filmet, ráadásul úgy éreztek fent, hogy Hensleigh sem alkalmas a feladatra, ekkor már 20 millió dollárt elköltöttek erre-arra. David Hayter újraírta a forgatókönyvet, ebben benne lett volna a The Leader, Zzax és Szivacsember is. 2001 januárjában Ang Lee ülhetett a rendezői székbe, aki átiratta ismét a forgatókönyvet, 2002 elején pedig elkezdődhetett a forgatás. Bruce Bannert Eric Bana szerette volna megformálni, de Johnny Depp, Edward Norton és Steve Buscemi is szóba jött a főszerep kapcsán. Ang Lee rendezése 245 milliót termelt világszerte, amivel nem voltak elégedettek a fejesek, de hozzáláttak a következő filmnek, amelyet már rebootként emlegettek és Nortont nyerték meg a főszerepre, aki átírta a forgatókönyvet ez már 263 millió dollárt hozott, de míg a költségek 150 millió dollárra rúgtak (előzőnél 137 millió volt ez a szám) és a Marvel valamiért sikerként tekintett a filmre. Hulk két év múlva tér vissza a The Avengers filmben.

 

Wesley Snipes-ot a Fekete Párduc film főszerepét játszhatta volna el, ám a tervezet nem valósult meg (a mai napig sem), így a Pengében ölhette halomra a vámpírokat. David S. Goyer forgatókönyvíró fejében Snipes-on Denzel Washington és Laurence Fishburne is megfordult és egy ponton LL Cool J nevét is felvetették. Stephen Norrington horrorja szépen termelt a kasszáknál, a New Line Cinema zöld utat adott a második résznek, ez már sokkal jobban hozott, ezért berendelték a következő filmet is, nagy reményeket fűztek a trilógia záró darabjához, ugyanis az ebben feltűnt Nighstalkers csapatnak külön filmet szántak, azonban a Penge 3 nem hozta a vártakat, még próbálkoztak egy sorozattal is, amelynek gyenge volt a nézettsége. Snipes mostanában mondogatja, hogy kellene egy Penge 4, talán idővel majd ez is meg fog valósulni. Norrington pedig azt ötlötte ki, hogy az első felvonásban látott főgonosz, Deacon köré építene egy trilógiát, Stephen Dorff pedig újra eljátszaná a figurát.

 

A Vasember szintén elég régóta tervbe van véve, 1990-ben az Universal égisze alatt ügyködtek rajta, majd 1996-ban már a Fox stúdiónál élhettek volna a lehetőséggel. 1997-ben Nicolas Cage lobbizott azért, hogy övé legyen a főszerep, 1998-ban pedig Tom Cruise jött a képbe, ekkoriban született is egy-két forgatókönyv, 1999-ben a stúdió Quentin Tarantinora bízta volt a filmet, de mivel nem jutottak ötről a hatra a Fox eladta a jogokat a New Line Cinemanak, 2000-ben Ted Elliot, Terry Rossio és Tim McCanlies feküdt neki a szkriptnek. A New Line Joss Whedonnal vette fel a kapcsolatot , 2004-ben már Nick Cassavetesszel ültek a tárgyaló asztalnál és 2006-ban a mozikban akarták tudni a filmet, a szkriptben feltűnt Howard Stark is, aki Hadigépként küzdött volna Vasember ellen. 2006-ban Jon Favreau szerződött le a rendezői posztra, nem is kell mondanom, hogy a forgatókönyvön addig rengeteget alakítottak. Favreau ötlete volna, hogy a Vietnámi háború helyett inkább Afganisztán szerepeljen a fimben. Szintén Favreau miatt vetették a címszereplő nagy ellenfelét, Mandarint, mivel a rendező úgy vélte, hogy nem elég realisztikus, úgy gondolta talán a folytatásban majd szerepet kaphat. Crimson Dynamot szintén kivették az elképzelések közül.

A forgatás alatt a színészek improvizálták szövegeket, mivel az előkészületek alatt inkább csak a sztorira és az akcióra fókuszáltak. Mivel a produkció hatalmas sikert aratott, természetesen jöhetett a második rész, amelyben már Fekete Özvegy is feltűnik, illetve Hadigép is fontos szerephez jut. Favreau eleve trilógiát akart, viszont eredetileg úgy volt, hogy az első részben látott Obadiah Stane csak a folytatásokban bújuk bele a nagy páncélzatban, de őt végül letudták az első részben. Mandarin ismét szóba jött, de a rendező ismét ellene volt. Érdekesség, hogy Shane Black is adott néhány tanácsot a forgatókönyvhöz.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr361986302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2010.05.09. 19:24:41

Szép gyűjtemény! Hirtelen nem is jut eszembe más Marvel-produkció. A jövőben viszont el leszünk árasztva a különféle karakterekkel. Örülnék, ha az X-MEN vagy a Vasember-színvonalat hoznák. Azok legalább nézhetőek.

A Penge határeset, nem is klasszikus Marvel-arc, Elektra borzalmas, Fenegyerek elmegy. Az új Hulk egész jó, az első változat valami szörnyen rossz. Pókember gagyi. A második rész ér talán valamit, a harmadik viszont egy nagy hulladék.

Színvonalas X-MEN-t akarok sok mutánssal, véres Wolverine-t, pörgős Avengers-t!

chdstr · http://mozigekko.blog.hu/ 2010.05.09. 19:31:19

Pókember szerepére James Francot is akarták....

A cikk nagyon jó!

nyuszisz 2010.05.09. 19:33:08

@A nép fia: Én meg jó Pókembert szeretnék, amiben benne vannak a párhuzamos világok, meg a sok híres karakter is, de ezt már régóta mondogatom :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.05.09. 21:14:33

Szerintem az egyik legrosszabb Marvel adaptáció az Elektra volt, a Pókember pedig nekem totális csalódás, mondhatni szánalmasnak éreztem.
A Wolverine-ből pedig többet ki tudtak volna hozni, el is cseszték, másfél órás hentelés jó lett volna.

kelta 2010.05.09. 21:46:45

@nyuszisz: Én nem ilyet elborultat szeretnék, én olyat amilyet megszerettem, vegyítsék szuperhőslétett a való élet problémáival viccesen, jó beszólásokkal. Pókember legyen egy szeretni való lúzer, aki folyton elkésik a randijairól, és az eszét használva veri le az ellent.

@koimbra: ja én is néztem, hogy mi van ekkora karmokkal hadonászik, akkor miért nem folyik a vér

Nekem a Penge 2 (Del Toro az isten), X-menek, Vasember(2-őt nem láttam) tetszett, a Fenegyereket régen láttam de úgy rémlik nem volt rossz. Az Elektra tényleg kurvaszar.

A DC-sekről is lesz poszt?

Jamaicamaci 2010.05.09. 21:47:54

Szeretnék gratulálni az íráshoz. Még több ilyenért nem fogunk haragudni :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.05.09. 22:07:29

@kelta: Nem is a vérrel volt a baj, hanem hogy nem hozták ki belőle a maximumot. Deadpoollal meg mit tettek, anyám...
A DC-s filmek közül van Batman, Superman, Macskanő, ők még most indulnak be a filmgyártással, szóval arra még várni kell.

@Jamaicamaci: Kösz:) Én szeretnék ilyeneket összehozni csak idő kell hozzá.

Spawn85 2010.05.09. 23:26:13

Nagyon jó írás lett. (Bár még nem olvastam el alaposan, csak nagyjából átfutottam most.)

Igazából én szeretem az ilyen szuperhősös filmeket, úgyhogy mindig nagyon kíváncsian nézem az ilyeneket.

A "X-MEN" filmek nekem nagyon bejöttek, a "Vasember" két része szintén.
Utóbbinak egyébként 2007-ben készült egy rajzfilm változata is (The Invincible Iron Man címmel), amelyben kicsit máshogy alakult a sztori. (Például élt még Howard Stark, ő vezette a céget, és csak a végén adta át Tonynak. Plusz, ha jól rémlik abban Mandarin is benne volt.)

A "Megtorló" feldolgozásai közül szerintem a legutóbbi lett a legjobb, és a '89-es Dolph Lundgren féle verzió sem rossz, sajna a Thomas Jane-est eltolták kicsit. (Bár arra sem mondom, hogy nézhetetlen lett volna.)

A "Penge" filmekkel sem volt különösebb problémám. (Igazából a harmadikkal sem.)
Egyébként készült egy 12 részes TV-sorozat is belőle, de abban már nem Wesley Snipes játszotta, és meg sem közelítette a mozifilmek színvonalát (azért egynek elment)

A "Ghost Rider" lehetett volna jobb, a "Daredevil" elment, az "Elektra"-t sajnáltam. (Ha újra feldolgozzák, remélem abban is Jennifer Garner játssza, szívesen látnám újra akciófilmben. Ő amúgy sem volt rossz a szerepben, nem tehetett róla, hogy a forgatókönyv olyan volt, amilyen.)

A "Hulk" filmekkel is elvoltam. Az Ang Lee-féle verzióval sem volt gondom, csak hát ő elsősorban más jellegű filmekhez szokott, így a "Hulk"-hoz is aszerint állt hozzá.

A "Fantasztikus Négyes"-t szerintem nem Tim Story-ra kellett volna bízni az "Amerikai Taxi" után. De legalább volt benne Jessica Alba.

Asszem hirtelen ennyi. :)

Természtesen kíváncsi vagyok a többi Marvel filmre is, amik ezután jönnek majd.

Azt pedig külön remélem, hogy a Fekete Özvegy kap egy önálló filmet. (És titkon azt is, hogy ott is Scarlett Johansson játssza. :) )

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.05.10. 09:47:24

@Spawn85: Nem csak Vasembernek adtak külön rajzfilmet, hanem az Ultimate Avengersnek is, de volt Dr. Strange is, no meg olyan is, ahol már a régi Bosszú Angyalai nem éltek és azoknak a gyerekei köré épült a sztori. Nemrég pedig kijött a Hulk Planet is, előtte meg a Wolverine vs. Hulk is napvilágot látott.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2010.05.10. 15:36:57

Remek cikk lett.
Nekem az első két Pókember tetszett, az X-Men-ből meg mindhárom bejött, ahogy a Vasember is.
A Fantasztikus Négyes nem volt valami emlékezetes, ahogy a Fenegyerek se. A Hulk-ot nem bírtam megnézni, annyira unalmas volt, a 2. verziót meg még nem láttam.

Remélem, hogy 2012-ben egy jó Pókember filmet látunk majd, de igazán én az X-ekre vagyok kíváncsi. Belőlük jöhet akármennyi.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.05.10. 15:41:15

@desmondwallace: Köszi. Vaughn kezébe tenni a fiatal X-Menek kalandját jó döntés volt (a Kick-Ass után).

Spawn85 2010.05.10. 17:12:48

@koimbra: Jogos, igazad van.
Pedig a két tavaly vagy tavaly előtt készült "Ultimate Avengers" rajzfilmet láttam is.

A nép fia 2010.05.10. 17:45:10

Rajzfilmből az X-MEN Evolution olyan tinis, csak a 3. és a 4. évad ér valamit.

Ami viszont igen jó, és egész komor hangvételű, az a Wolverine and the X-MEN. Először azt hittem, gagyi, de már a harmadik rész után abbahagyhatatlan volt. Szerintem újra elő is veszem, amit lesz rá egy szabad napom, és megnézem újra.

Viszont a régi, 1994-es X-MEN rajzfilmsorozatot szeretném megszerezni, de eddig még nem jutottam hozzá. Ha bárkinek ötlete lenne, jelezze! Az némileg jobban követte a képregények (főleg a vol.2 és a Children of Atom) történetét, és a rajzok is nagyon tetszetősek.

kelta 2010.05.10. 21:53:56

@koimbra:HÉÉÉÉÉÉJ és a Watchmen?:((((

De akkor Hellboy 1-2-nek, a Spawn-nek,és a Hollónak, a 300-nak, Kick-Assnek ki a kiadója?

Megazért én, szívesen olvasnék azokról is meg Supermenböl volt 5, Batmanböl meg 6 + Macskanő és a Watchmen tehát ez se olyan kevés min. 2

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.05.10. 22:06:59

@kelta: Hellboy Dark Horse Comics, a 300 is pont ez, a Spawn pedig Image Comics. A Kick-Ass Marveles volt, a Holló pedig Caliber Comics.
A Superman visszatér összehozásáról már akartam egy irományt, de nem is hinnéd mennyi minden történt, mielőtt Singer és Routh leszerződött, Tim Burton majdnem hozzákezdhetett egyszer Nicolas Cage-dszel, a forgatás előtt fújták le a filmet.

Spawn85 2010.05.11. 12:43:36

@koimbra: "...A Kick-Ass Marveles volt,..."
Ez biztos?

@kelta: A "Watchmen" DC Comics ha jól tudom. Legalábbis mint ha DC logója lenne a film előtt. Ha nem, akkor rosszul emlékeztem, sorry.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.05.11. 13:56:32

@Spawn85: Biztos:) Itt ugye nem a klasszikus Pókember meg X-Men főhősök voltak, hanem más emberek. Itt pedig lehet humorizálni a másik képregénykiadó figuráival is, én asszem olvastam egyszer egy DC képregényt, ahol a Marveles karaktereket említették meg:)

Spawn85 2010.05.11. 14:12:26

@koimbra: Értem. Nem kötekedni akartam ám, csak meglepődtem, amikor olvastam. :)

A nép fia 2010.05.12. 16:00:30

Nem egyszer volt, hogy összeeresztették a két csapatot. Pl. a Pókember harcolt Superman ellen (Mo.-n is megjelent), meg a Transformers második számában is szőtte a hálóit.
süti beállítások módosítása