Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Bruckheimer is benne van a Bad Boys 3-ban

2010.05.09. 13:46 koimbra 6 komment

Will Smith korábban kijelentette, hogy nagyon szeretné a Bad Boys 3-at, sőt azt is mondta, hogy vannak ötletei is a folytatással kapcsolatban. Nem is oly rég pedig a franchise másik főszereplője, Martin Lawrence erősítette meg, hogy valóban szóba került már a harmadik rész, egyelőre Jerry Bruckheimer producerre várnak, hogy tudassa, mikor lehet a tervből végre valami.

A Comingsoonnak alkalma nyílt beszélni Bruckheimerrel, megkérdezték tőle, hogy lát-e esélyt arra, hogy Smith, Michael Bay és ő ismét együtt dolgozzanak az után, hogy Bay befejezi a Transformers 3-at és Smith letudja a Men in Black folytatását. "Kívánom, remélem és álmodozom erről, most éppen a forgatókönyvön dolgozunk, amely eddig teljesen kiváló. Will szolgáltatta a sztorit és van rá remény, hogy egyszer valóra válhat a Bad Boys 3." - mondta Bruckheimer.

Egyelőre nem ismeretes, hogy mikor láthatnak hozzá a forgatáshoz, Bay az Álcák és az Autobok soron következő harca után egy kisebb volumenű filmet szeretne ledirigálni, Smithnek pedig rengeteg forgatókönyv van az asztalán, szóval 3-4 éven belül biztosan nem lesz semmi a projektből.

Címkék: franchise bad boys miújság sequel bad boys 3

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr121985850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shiver23 2010.05.09. 14:31:04

De negatív vagy :). Egy 2012-13-as premier símán elképzelhető, ha a főszereplők és rendező-producer páros is elhatározza magát a projekt mellett :).

Shyllard 2010.05.09. 14:56:04

Kisebb volumenű projekt. Abban csak a Földet fogja porrá zúzni? :)

Alex Mahone 2010.05.09. 16:29:42

@Shyllard: azért egy amcsi zászló csak épen marad, hogy a naplementében lenghessen... Egyébként kíváncsi vagyok, milyen forgatókönyvötletet adhatott Will Smith.

Dejdő 2010.05.09. 16:30:55

3-4 év sok idő nagyon addigra Martin bá már teljesen feledésbe merül és jobban megöregszik! 2 év múlva premiernek kéne lennie már! És ez a folytatás tényleg jó lenne az biztos! Humorral és sok sok akcióval!!! Bay-nek feltétlenül kell rendeznie? másra nem bízhatják?
süti beállítások módosítása