Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

La Horde

2010.05.31. 21:18 koimbra 4 komment

 

A franciák igencsak otthon vannak a horrorban, néhány műfajon belül legyártott darab ki is jut a határokon kívülre, ezek aztán szépen megtalálják maguknak a rajongóit, a Magasfeszültségre is sokan mondták, hogy hűűű (pedig a csavarral egy baromsággá vált), a Mártíroknak is sok kedvelője akadt, de A betolakodó előtt többen letették a hajukat, Xavier Gens pedig nem is oly rég szállította le a vérben tocsogós Frontier(s)-t. A zombi témát ott is elővették, ami nem probléma, főleg hogy mostanság elég gyér a kínálat, a témában igen jártas George A. Romero sem a régi már és A tébolyultak is a szódával elmegy kategóriába esett. Nos a La Horde címre hallgató élőholtak hordáit felvonultató mű pont olyan, mint amit az előzetese sugall, kőkemény vérgőzös akció.

 

Nem húzzák az időt, rögtön az elején egy halott zsarut szemrevételezhetünk, aztán máris annak temetésén járunk. Morcos kollégái tudják kik lehetnek a tettesek, a játékidő negyedik percében máris abba szinte elhagyatott építménybe suhannak be kegyetlen bosszúért lihegve, amelyben meghúzzák magukat a gyilkosok, amolyan nem ejtünk foglyokat, kill'em all harci kedvvel érkeznek a helyszínre. A rajtaütés kudarcba fullad, ám mielőtt a zsaruk maradéka a másvilágon tárgyalná ki, hogy hol rontották el feltámad a másodpercekkel előbb kicsinált jóember, majd vicsorogva megkóstolja a közelében álló keménylegényt. A jelvényesek és a gengszterek kénytelenek szövetségre lépni, ugyanis nem épp valami vidám látvány tárul eléjük, mikor szemrevételezik a tetőről a várost, robbanások zaja hallatszik a távolból, ég a fél város, a holtak pedig feltámadtak és az élőket „molesztálják”.

 

 

Semmi cicó, nincs kecmec, sem fölös mellédumálás. Hogy miért tört ki a zombiinvázió nem árulják el (most sem), de ez aztán nem is fog érdekelni senkit. A történet nagy része egy befejezetlen épületben játszódik, némileg Die Hard utánérzése van a helyzetnek, csak terroristák helyett élőholtak mászkálnak fel s alá, Bruce Willis helyett pedig fél tucat szereplő próbálja életben maradni az események forgatagában, nem árulok el nagy titkot, ha elárulom, hogy a tető elhagyása után nem sokan jutnak ki élve.

 

Agyatlanság a köbön, így lehetne legjobban jellemezni a filmet. Ebben a produkcióban mindenki fegyverbuzi, a gengszterek legalább két zsák fegyverrel rendelkeznek, a házban éldegélő öreg és kissé zakkantnak látszó elhízott veterán először csak csákánnyal és éles baltával aprítja az ellent (sajnos a gránátjait már több éve elhasználta), később talál magához illő „játékszert”. A portás pedig igazi fegyverarzenált tartott magánál. A golyómennyiség nem lényeg, a régi időket idézve több tucat lőszert lőnek ki egy kézifegyverből újratöltés nélkül. A szereplők acélkemények, egy percre sem lazulnak el, zord ábrázatuk pillanatra sem enyhül meg és folyamatosan fennhangon beszélnek. Ha pedig éppen dühösebbek az átlagosnál, akkor tágabbra nyílt szemmel néznek ki magukból. Nem esnek kétségbe, ha véletlenül kifogy a golyó a tárból, puszta kézzel mennek neki a zombiknak. Jó látni végre egy olyan filmet, ahol bélpoklos zombi vs. élő ember meccset láthatunk, itt aztán bevet az illető mindent, fejel, üt és rúg, beleadva apait-anyait. Két ilyen mérkőzés is látható a játékidő alatt (az egyik végén a biztonság kedvéért még egy hűtőszekrényt is ráborítanak az elhunytra) és a rendőrcsaj élőholt meccs talán az egyik legkeményebb csajok között játszódó filmes bunyó.

 

 

A túlzások végigkísérik az egészet filmet, a készítők talán direkt erre törekedtek, már amennyire egy zombis produkció kapcsán szó lehet ilyesmiről. Mindenesetre ezek többsége mellett szó nélkül el lehet menni, de azért akad kevés, amelyek habár jól mutatnak, mégis ki lehetett volna hagyni. Ilyen például, mikor az egyik karakter egy álló kocsi tetején áll, körülötte pedig úgy csápolnak a zombik, mintha éppen egy koncerten lennének, hát nem tudnak felmenni a verdára? Bele lehetne kötni abba is, hogy miért nem lövik fejbe a támadókat? Nem láttak egyetlen filmet sem a műfajon belül? Mindezek ellenére az utóbbi idők legjobb zombifilmje, mocskos (és bűnös?) szórakozás.

 

imdb: 6,2

 

Címkék: horror iromány 75 % la horde

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr562045943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2010.06.01. 18:14:51

Eddig a trailer alapján sz*rnak gondoltam, de ezek szerint megér egy letöltést.

Golden eye 2010.06.28. 13:11:30

Valaki nem tudja hol tudnám letölteni,a betolakodó címü francia horror filmet.Nagyon régóta keresem.Elöre is köszi a segítséget.

blackbarika 2010.08.05. 08:55:59

Szeretem a zombi mozikat de ez valami szörnyű volt. Amikor bekokóznak már csak a fejemet fogtam és kínomban röhögtem. Aztán átpörgettem az egészet.
süti beállítások módosítása