Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Stewart benne lenne a Wanted 2-ben

2010.06.20. 14:52 koimbra 3 komment

Mikor kiderült, hogy Angelina Jolie-t nem érdekli a Wanted második része Kristen Stewart neve merült fel a projekt kapcsán. Az MTV egyik riporterének sikerült mikrofonvégre kapnia Stewartot és a Wanteddel kapcsolatban kérdezte, a színésznő pedig elárulta, hogy benne lenne a dologban, hisz az első rész nagyon tetszett neki és James McAvoy érdeme, hogy egy teljesen másféle akciófilm született, mint az eddig megszokottak,  mivel nagyon is hihetően adta elő a szerepét. Ám ha a Wanted második részét egy agyatlan lövöldözős filmnek képzelik el, akkor rá ne is számítsanak a folytatásban.

Felröppentek olyan pletykák is, hogy Stewart éppen színpadi szerepére készül, ez évben fel fog tűnni Londonban egy színdarabban, ám az Alkonyat sztárja megcáfolta ezeket a híreszteléseket, elmondása szerint az emberek folyamatosan kérdezgetik erről, de fogalma sincs, hogy ki találta ki ezt a színpadi dolgot, mindenesetre egyszer majd valamikor szívesen elvállalna egy szerepet valamelyik színházi előadásban,  de most semmiképp.

Címkék: wanted miújság sequel wanted 2

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr522095699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2010.06.20. 17:06:46

Én megnézném Kristen Stewart-ot, hogy egy ilyen Wanted "típusú" filmben, hogy szerepelne. Na, de majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből.

Azt viszont sajnálom, hogy Angelina Jolie nem tér vissza.

Brekicc 2010.06.20. 19:57:00

Én csak azt nem értem hogy mégis mire gondolt a kisasszony hogy agyatlan lövöldözős filmben nem venne részt? A Wanted 1-ben az első 20 perc után nem volt másról szó csak öldöklésről. V. lehet hogy ő csak azt a 20 percet látta?:)

Amúgy meg nemtom mit tépi a száját, ha esik neki 8-10 misi dellászban, vigyorogva fog öldökölni 90 percen keresztül, akár pucéran is. :)
süti beállítások módosítása