Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A függetlenség napja (Independence Day)

2010.06.23. 20:30 koimbra 22 komment

 

Talán kevesen tudnák és még kevesebbeket érdekelne, hogy melyik napra esik az Egyesült Államok egyik nemzeti ünnepe, a Függetlenség napja, ha nem készült volna el a film. De jött Roland Emmerich és megismertette a világgal, hogy július 4 bizony fontos dátumnak számít az amerikaiaknál és ugyan mely ország mondhatja el magáról, hogy egy inváziós produkciót rittyentett valamely fontos ünnep köré? Emmerich azzal tette le névjegyét Hollywoodban, hogy a(z akkori) kor két legnagyobb akcióhősét összeeresztette egymással (Tőkéletes katona), itt már kijelölte mintegy magának az irányvonalat és első nagyobb bemutatkozásával nyilvánvalóvá tette, hogy az agyatlan, ám korrekt módon összerakott és élvezetes produkciókat részesíti előnybe. Ezután átküldte Kurt Russellt a Csillagkapun, majd megírta Dean Devlinnel A függetlenség napját. Érdekes, hogy Hollywoodban rábíztak egy ízig-vérig amerikai filmet egy németre, hiszen egy tősgyökeres yenki rendezőt kellett volna állítani a projekt élére, bár azok után nincs mint meglepődni, hogy Árpád apánkat Franco Nero játszhatta el.

A történet július 2-án veszi kezdetét, befut az űrlények hatalmas anyahajója, majd arról kisebb „csészealjak” szakadnak le és a nagyobb városok felé veszik az irányt. Hamarosan kiderül, hogy a vendégek átrendeznék a Föld arculatát, konkrétan ki akarják irtani az emberiséget és egész jó úton haladnak afféle, hogy ez sikerüljön nekik. De felvirrad július 4-e és vele együtt a remény is, ugyanis  a részeg David Levinson (Jeff Goldblum) agyából kipattan a nagy ötlet, hogy miképp lehetne eltakarítani az agresszorokat. Az Elnök (Bill Pullman) kezdetben aggodalmasan néz, ahogy a civilizáció percek alatt szinte semmivé lesz, majd atomot küld bestiákra, végül vadászgépbe pattan, hogy a vezényletével rúgják szét földönkívüliek valagát, hogy aztán meg tudják ünnepelni a Függetlenség napját.

 



 

A színészek közül egyedül Will Smith számít ma sztárnak, a többiek kisebb költségvetésű produkciókban tengnek-lengnek. Smith feltűnt korábban is néhány alkotásban, a lökést a Bad Boys hozta meg számára, majd a Függetlenség napjával már le sem lehetett lökni a filmsztárrá válás útjáról. A bátor, vakmerő vadászpilóta szerepét bízták rá, a poénos négert játssza, akinek mindig akad egy-két vicces mondata, no meg bevisz egy harmadik típusú pofont is és a rögeszméje a finálé duma. Jeff Goldblum a „kábeltévés”, aki rájön arra, hogy miben sántikálnak a hivatlan látogatók, a színész valamiért úgy döntött, hogy nem kér a nagyobb költségvetésű filmekből, pedig a Jurassic Park és az idegen invázió után bátran bevállalhatott volna még pár hasonló szerepet, mégis inkább a kisebb volumenű alkotásokat választotta (vagy mellékszerepeket). Bill Pullman egyetlen arcot mutat egész idő alatt, folyamatosan aggódó tekintettel néz maga elé, no nem is csoda, hisz' több millió honfitársa veszett oda és még az ellentámadás is kudarcot vallott, ráadásul felesége sincs jó bőrben. Nincsen világvége hangulat nők nélkül, a hősök mellé kellenek jól kinéző hölgyemények is, akikkel már lazábban el lehet viselni a hatalmas problémát. Vivica A. Fox Smith mellett feszít, amikor pedig nem, akkor bátor rúdtáncos, aki mellesleg ráakad az Elnök haldokló nejére, Constance Spano pedig Goldblum karrierista exét formálja meg.

 



Emmerich védjegye a pusztítás, a nagyobb városok leamortizálása, gyakorlatilag mostanára már erre akár külön védjegyeként is tekinthetünk. Ha szóba kerül a Rendező Úr, a legtöbb ember földig rombolt városokat, a megtépázott anyabolygót vizionál maga elé, ekkor van csak igazán elemében Emmerich. A függetlenség napjában nyugodtan elpusztíthatta a fél világot, ám leginkább Amerikára koncentrált, áldozatul esik néhány nevezetes építmény, majd tűzviharral söpri tisztára a városokat. Karakterábrázolással vagy fejlődéssel nem törődik, de hát ezt nem is várjuk el tőle. Popcornfilmet gyártott le, azzal a céllal, hogy a nézőt teljesen lekössék a látottak és hogy könnyedén teljen el a több, mint két óra. A sváb Spielbergként emlegetett jóember szinte maradéktalanul végrehajtotta azt a feladatot, hogy elszórakoztassa a közönséget, így könnyen szemet lehet hunyni egyes gyengébb fordulatok esetében. Például Az 51-es körzet szóba kerülése vagy az, hogy a kábeles zseni teljesen részegen jön rá, hogyan lehetne bemutatni az űrlényeknek elég gyengén van beillesztve a történetbe, de ezen nem lehet fennakadni.

Mondanom sem kell, ha már július 4-ről van szó, akkor beleadnak apait-anyait a nagy hazafiasságba, van itt patriotizmus bőven. Aki nem bírja elviselni, hogy már megint az amerikaiak mentik meg a világot egy vadászgép „kormánya” mögött ülő Elnökkel az élen, jobb ha kihagyja. Ezen felül akad itt Bill Pullman szájából egy lelkesítő szónoklat is, amely hallatán egyeseknek felfordulhat a gyomra, pedig nem Amerikáról beszél ekkor, hanem a teljes emberiség pusztulását emlegeti. Személy szerint jómagam máris bepattantam volna az első F-16-osba, hogy leradírozzam az űrlényeket az égről. Egyébként ha a hazai filmgyártás tudna ilyen volumenű filmet készíteni, akkor nyílván valamely magyar nemzeti ünnepet választanának ki és itt is csorogna a képernyőről a hazafiasság, de bármely más országban ugyanez lenne a helyzet. Mellesleg mondanivaló vagy hasonló nincs, sőt tanúság sem akad, ne is keressen benne senki, ugyanis mint mondottam ez egy szórakoztatni akaró mű. 


imdb: 6,5
rottentomatoes: 61 %


Büdzsé: 75 millió dollár
Amerikai bevétel: 306 millió dollár
Összbevétel: 817 millió dollár

 

 

Címkék: akció iromány sci fi függetlenség napja 90 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr462104926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

curby (törölt) 2010.06.23. 21:49:51

nekem az egyik kedvenc filmem.bármikor meg tudom nézni.

Dejdő 2010.06.23. 22:01:37

Csatlakozom! Én is imádom ezt a filmet! Itt még Emmerich bá tudta mit művel:) ("2012") :(

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.06.23. 22:10:16

@Dejdő: A 2012 már komolyabb volt és sajnos fél órával hosszabb volt a kelleténél.
Egyébként azt nem értem, hogy miért fikázzák, hogy tömény amerikai giccs meg amerikaias? Hát milyen legyen könyörgöm?:D Ha az oroszok csinálnának ilyet, akkor ott a saját zászlójuk lebegne lassítva, ha a japánok, akkor ott meg a japán melldüllesztés folyna.
Egyébként a bevétel mutatja, hogy Amerikán kívül is tojtak bele, hogy az Elnök rúgja szét az E.T.-k valagát.

@Armida:
Köszi:)

pepo05 2010.06.23. 22:32:24

@koimbra: Azért fikázzák, mert az embernek már hányingere van a nagy amerikai önérzettől. Hogy minden szaros világkatasztrófa amerikában köt ki, és mindig csak amerikaiak tudják megmenteni a földet a nagy világégéstől.
Nem értem az érvelésed. A függetlenség napja ilyen szempontból kicsit más, hisz a címében benne van minden, de általánosságban miért lenne oly egyértelmű, hogy a film származása már egyből meghatározza kik verik majd benne a mellüket. Hollywood a filmgyártás központja, a legnagyobb pénzekkel, erősen nemzetközi alkotói stábbal, szóval nem lenne alaptalan elvárás a világ részről, hogy ha csinálnak egy világkatasztrófás filmet, az ne fajuljon amerikai nacionalista hőseposszá, jóformán minden egyes alkalommal. És kiemelném mégegyszer, hogy ez a film valójában egy bolygószintű katasztrófáról szólna, nem az amerikaiakról. Aztán mégis arról szól, hogy senki nem mentheti meg a föld koszos seggét, csak amerika dicső fiai. Csak akkor lenne jogos az amit írsz, ha csak amerikában történtek volna támadások...

A Függetlenség napja szerintem pont az a film, amit nem szabad felnőttfejjel is megnézni. Gyerekként én is imádtam, de most...hát elég gyengének tartom. Nevetséges és irritáló sokszor. Persze van benne sok jó jelenet, rész, Will Smith baromi cool meg minden, elég látványos is, és izgalmas is, de az, hogy az űrlények elleni csodafegyver egy földi oprendszerre írt vírus (!) és hogy az elnök olyan faszagyerek, hogy csak úgy fogja magát és gépbe pattan, az már kiverte nálam a biztosítékot. A fentebb említett nagy patrióta amerikai giccstől meg még nekem is kifordul a számban a fánk, pedig én szoktam bírni a heroikus, epikus filmeket.

tolcsi 2010.06.23. 22:36:59

húúú,már rég láttam...lehet meg kéne nézni érettebb fejjel is:)

Spawn85 2010.06.23. 23:04:13

Nekem is tetszett a film, pont pár hete láttam a TV-ben. Még mindig lekötött kötni.

verhold 2010.06.24. 01:03:47

Csak egy apróság (nem kötekedésképpen):

Goldblum exét Margaret Colin alakította, a filmbeli karaktert hívják Constance Spano-nak :P

Egyébként nekem is tinédzserkorom egyik kedvenc filmje, aminek minden kis ostobaságát meg tudom bocsátani pusztán azért az élményért, amit először adott a moziban. És még utána jó pár megnézéssel később is.... :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.06.24. 08:52:30

Nem, korántsem Emmerich volt az, aki megismertette a világgal július 4-ét, hanem Oliver Stone, a Született július 4-énnel. :P

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.06.24. 08:56:24

@pepo05: Lófaszt. Én felnőtt fejjel láttam már először is, és azóta még jó néhányszor, és semmi baja nincs ennek a filmnek. Csak a megfelelő helyen kell kezelni. szvsz, még mindig minden idők legjobb látványfilmje, scifi-katasztrófa-amerikai zászlólengetős műfajban.

Krumplicukor1987 2010.06.24. 09:03:43

Nekem eléggé közepes ez a film. Látványügyileg marha jó, Will Smith és Jeff Goldblum nagyon jó választás volt a két főszerepre. És tök jó film lenne, eltekintve a végétől. Bill Pullman hazafi beszéde abszolút egy zs-kategóriás giccsömleteg, és az idegen űrhajó vírussal megtámadása valami óriási baromság, és számomra ez a két dolog iszonyatos lepontozásra késztet. 4/10

A nép fia 2010.06.24. 09:23:17

Irtó bárgyú az egész film, A-tól Z-ig.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.06.24. 10:08:00

@pepo05: Hollywood elsősorban a saját népét szolgálja ki, persze azért erősen számítanak a nemzetközi bevételre is. Nyílván az amcsi nép azt akarja látni, hogy a bátor yenki hős leabálja az ufókat és mondjuk nem szívesen látná mondjuk, hogy egy kínai vagy török fickó játszaná a főhőst.
Hollywood megteheti ezt, mivel bármikor hatalmas összegeket mozgósít egy film megvalósításához. Ha mi magyarok meg tudnánk tenni azt, hogy a Budapest felett kószáló genyó földönkívülieket néhány bátor magyar legény szétszedje darabokra, akkor megtenné és magasról tennének arra, hogy a franciák, a németek vagy az oroszok hogy oldják meg a problémát, max jeleznék nekik, hogy így kell.

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.06.24. 10:19:41

hát igen, popcorn film kategóriában 10/10-es. csak engem akkor is zavar hogy hatalmas kult film LEHETNE a 2012 is, ha átírnák a bárgyú cselekményt, kivennék a sipítozó gyerekeket, a szokásos elvált apukát, stb. nekem ezek nagyon elrontják a film élményt. bele vagyok szegezve a székbe látványtól, aztán két másodpercenként kizökkent az akció közben sipákoló (kis)gyerek szereplő

Ex0dus 2010.06.24. 10:19:48

@pepo05: Teljesen egyetértek, én is eléggé hányni tudok Roland Emmerich propagandafilmjeitől, de legalább ez a filmje szórakoztató (valamelyest). Az azóta elkészített filmjeiről ez már nehezen mondható el.

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.06.24. 10:25:11

egyébként jó szinészeket szokott választani, azok jól is játszanak, a látvány is kiváló. még azzal is kibékülök hogy "tudományos" szempontból röhejes ( www.pauliddon.net/img/A%20virus.png ). csak kevésbé családira kéne megcsinálni :(

lojzi1 2010.06.24. 11:44:47

egy ismerősöm anno aki ma Jobbikosnak számítana úgy jellemezte a filmet, hogy 'a zsidók és a négerek megmentik a világot', bár inkább csak végtelenül PC-k akartak lenni a készítők, de nem tudva túllépni azért a WASP elnök sztereotípián.
Legjobb elnök az 5. elem nagy benga négere, aki bármilyen más filmben csak egy 2. perc alatt elhalálozó segédgengszter lehetne :)

pepo05 2010.06.24. 12:17:01

Szerintem is szórakoztató, ezt nem vitatom, és tényleg nagyon látványos, de az említett dolgok nálam is lehúzzák, bár nem annyira, mint Krumplicukornál.

Koimbra: Nem ez a lényeg. Én nem azt mondom, hogy egy amerikai filmben, ne mentsék meg a világot amerikaiak. Legyenek ott a jenkik, amúgyis olyan faszagyerekek, meg már megszokhattuk, hogy mindig ott vannak. Én azt kifogásolom, ami már az agyamra megy, hogy bármi van, a világot, csakis kizárólag amerika, és amerikaiak tudják megmenteni, senki más. A függetlenség napja is mennyivel normálisabb film lett volna, ha legalább mutatnak néhány nemzetközi akciót, csak úgy felvillanásképp, vagy legalább az amerikai csapatban lettek volna külföldiek. Mert így az egész filmből az jön le az embernek, hogy a világot megtámadták az idegenek, egész európa, meg ázsia ül a seggén, visítoz, mint a herélt kutya, és csak arra vár, hogy az USA lépjen valamit, mert ha ők nem mentik meg a bolygót, akkor senki. Én ettől hányok.

És úgy gondolom, az amerikai önző önérzetesség, hogy amerikai filmben csak amerikaiak menthetik meg a világot, még szóba sem jöhet, hogy netán ott van a világmegmentő csapatban egy orosz, egy dán, vagy akárki.

Persze a Függetlenség napja még ezen is túltesz. Nem elég, hogy a világot csak amerikaiak menthetik meg, hanem a nagy hősök között ott van az ELNÖK, na meg egy részeges permetező. Hát persze.

Brekicc 2010.06.25. 00:41:18

A maga korában jó kis film volt ez. Will Smitht jól megtalálták a szerepre, talán az 1ik legjobb filmje volt. Jó persze lehet jönni az Alival meg a csöves apukással aminek a címére már nem emlékszem, de sztem ő ezt a nagypofájú nigger karaktert tudja jól hozni csak.

skaven 2010.06.25. 22:14:58

@pepo05:
sztem az armageddonban pl volt orosz emberke is... :-p
szoktak azert lenni, ennyire nem kell ezt tullihegni. ez egy ilyen kategoria, usa-n kivul nem nagyon van erre senkinek penze, na meg kedve sem. :)
es azert azt sem szabad elfelejteni, hogy egy nemet rendezo szallitja ezeket a szarokat a vilagnak a nagy amerikai onerzetrol...

COLT 2011.01.26. 10:58:42

Jó film, azt meg hogy a zsidók félnyezik magukat már megszokhattuk, a 80-as évekbe is ez volt, mindig amerikai túristák, amerikai katonák, hablabla, én is foglalkoztam vele egy darabig, de rájöttem hogy felesleges, mert: hga folyton ezen jár az agyam egy filmet se fogok élvezni, meg tök mindegy, úgyse tudok ratja, tudunk rajta változtatniXD
süti beállítások módosítása