Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Megvan a Hobbit filmek rendezője

2010.06.25. 20:30 koimbra 12 komment

Mindannyian tudjuk, hogy rendező nélkül maradt a két Hobbit film, felmerül ugyan pár név, de úgy tűnik, hogy megvan ki fogja dirigálni a produkciót. Ő pedig nem más, mint Peter Jackson, az az ember, aki leginkább járatos Tolkien világában, neki köszönhető a Gyűrűk ura trilógia. A Warner, a New Line és az MGM fejesei azt mondták, hogy addig noszogatják Jacksont, míg határozott nemet nem mond számukra. Pont ellenkezője történt, végre egy határozott igen csúszott ki a száján, aminek a rajongók többsége bizonyára örül. A hírt a megbízható Deadline és a Heat Vision hozta le, a rendezővel éppen a végső megbeszélések folynak. Ezek szerint Jacksonnak sikerült lepasszolnia vagy elnapolnia egyéb teendőt, bár a forgatás elvileg jó esetben is csak jövő év elején veheti kezdetét.

Címkék: hobbit könyvből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr712110312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.06.25. 21:32:09

Azért én szívesen megnéztem volna, Del Toro mit hoz ki belőle, de ez mindenképp jó hír!

freddyD 2010.06.25. 21:44:11

Lehet, hogy én emlékszem rosszul, de nem őt kérdezték meg anno legelőször és mondta, hogy nem kér belőle?

Shyllard 2010.06.25. 22:23:14

Jol döntött, csinálja is meg, kell már ez a film.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2010.06.26. 00:30:52

Ezt vártam már mikor jelentik be!

Gandalf Garaboncias 2010.06.26. 00:54:24

Azért ez még nem ér fel egy hivatalos bejelentéssel. Majd ha Jackson szájából hallom, akkor lesz biztos.

Mese92 2010.06.26. 03:00:34

Ő lenne a legjobb, hiszen a Lotr-t is tökéletesen rendezte meg. Nagy rajongó és egy ilyen fazon kell a Hobbit rendezőjének. Szerintem.

Brekicc 2010.06.26. 05:36:28

@Mese92: Hát nem mondanám azért a Lotr-t tökéletesnek, de a Fantasy kategóriában tényleg a legjobbnak mondható.

A rendezői hibái leginkább a 2. részben jöttek ki, ahol több cselekményszál futott egyszerre. Nem igazán sikerült neki jól összehozni.
Illetve a 3. részben a csatajelenet elég vontatottra sikerült sztem. Hiányoltam a megfelelő fény árnyék játékokat. Gondor lerohanásának szerintem sokkal komorabbnak kellett volna lennie az elején. Nem volt elég drámai, illetve a 2. részben is a csatajelenetben a kürtvár lerohanásakor több félelmet és kétségbeesést szívesen láttam volna a végén, mielőtt Gandalf megérkezik a felmentősereggel.

A Hobbit régi szívügyem, és ha csak a LOTR színvonalát hozza P.J. akkor már rossz biztos hogy nem lesz! Az meg hogy 2 részre van bontva nagyon jó döntés volt, mert a 250 oldalba annyi cselekmény van benne, hogy 2 2 órás film simán kijön belőle.

damoqles 2010.06.26. 09:10:23

Unalmas leszek :], de megint mondom: del Toro menjen mán Az őrület hegyeit csinálni!

A Babó különösebben nem izgat, de megnézem, főleg ha Jackson csinálja.

Gandalf Garaboncias 2010.06.26. 12:44:05

@damoqles:
Del Toro a Comic-Con során fogja bejelenteni, mi lesz a következő filmje.

vrango 2010.06.28. 08:54:40

Végre egy jó hír!
Del Toro sem volt rossz ötlet, de talán mégiscsak így lesz a legjobb kezekben a film:)

Gandalf Garaboncias 2010.06.28. 12:45:18

Az AICN legfrissebb értesülései szerint még nem dőlt el semmi.
süti beállítások módosítása