Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jude Law durván eladósodott

2010.07.03. 15:10 nyuszisz 12 komment

A távolabbi jövő  mindig kíváncsisággal tölti el az embert, lévén olyasmi, amit nem fog látni, így mindig lesz igény az afféle elképzelésekre, mint amilyet a Repo Men! mutat be. Ebben az esetben azonban, nem túl szerencsés, hogy a film igazából egy másik (vagy  inkább több) alkotás feldolgozása.

A jövőben járunk (nem túlságosan távol), amikor a technika és az orvostudomány már eljutott oda, hogy mesterségesen létrehozzon, szinte bármilyen emberi szervet. A kifinomult, mesterséges szervek meglehetősen drágák, de mint minden, akár hitelre is megvásárolható, ha a szükség úgy hozza, és természetesen hozza is, mert az életre nehéz nemet mondani. A kölcsönnek viszont ára van. Aki nem képes kifizetni a számlát, ahhoz magasan képzett behajtókat küldenek ki, hogy visszavegyék tőlük a társaság tulajdonát képező mesterséges szerveket.  Ezt a beavatkozást kevesen élik túl. 

Hősünk, Remy (Jude Law) is ilyen szervbehajtó emberke, sőt gyerekkori barátjával (Forest Whitaker) együtt űzik az ipart.  Egyik bevetése alkalmával azonban olyan balesetet szenved, mely után ő maga is pótolhatatlan mesterséges szervre szorul. Természetesen neki sincs elegendő pénze és jókora adóssággal a nyakán kell folytatnia további életét. Végül őt is gyorsan eléri a végzete, nem tudja fizetni a részleteket, a cége elküldi hozzá legkeményebb behajtóját, aki nem más, mint régi barátja.

Aki most leragadt annál a pontnál, hogy a kedves behajtónk szívét miért nem fizeti a szervkereskedelemmel foglalkozó cég, akkor úgy járt, mint én és maradjunk annyiban, hogy hősünk ahelyett, hogy egy unalmas munkaügyi perbe kezdett volna, inkább kalandos akcióba keveredett, s felvette a harcot a gonosz céggel, amely tönkretette az életét.

Kissé erőltetett jövőkép ez, mely egyben azért valamit csak akar mondani a mának. A  bemutatott társadalomkritikával nem tudok teljes mértékben elégedett lenni. Egy mai problémát helyez más megvilágításba a film, a bankok kölcsöneiben fulladozó ember kilátástalan helyzetét. Sajnos, amikor ilyen kölcsönökről van szó, akkor igen kevés eséllyel jut eszünkbe az, hogy valaki az életét szeretné menteni vele, hiszen ezek a lehetőségek jellemzően a lakáshoz, autóhoz és ma már mindenféle árucikkhez köthetők, pedig elképzelhető, hogy a kórházakban is jelen lehet, ahol nincs olyan tb-rendszer, mint nálunk. De a filmben ez az egész mégis olyan bután elnagyoltnak tűnik. Ez a behajtó módszer talán már ma sem elfogadott, remélem a jövőben sem lesz. Ugyan miért sietnék el a kölcsönző cégek a szervek visszavételét, amikor még pl. sehol sincs az úgynevezett késedelmi kamat? És mit kezdenek a visszavett szervekkel, talán beültetik másoknak? Aztán hol voltak a filmben az egyénre szabott visszafizetési lehetőségek? A bankoknak szerintem elsősorban a pénz kell, nem a termék visszaszerzésén gondolkodnak, mert annak az értéke mindig kevesebb. Ráadásul itt sokszor pont az ügyfelek életébe kerül ez. Nehéz elhinni, hogy ilyen lesz a jövő.

A Repo Men talán nem is nagyon akar több lenni egy akciófilmnél, melyben az erkölcsi kérdések csupán kötelező elemként szerepelnek. S ha már a bevált sémáknál tartunk, ezek azok, amik tovább rontják a filmet. Ugyan a Repo! - A genetikus opera című alkotáshoz nem volt szerencsém, nem sok utánanézés kell ahhoz, hogy megállapítsuk a történet nagyon hasonló. Ettől függetlenül még egy sor akciófilm eszünkbe juthat a jelenetek alapján, szóval minden tekintetben egy amolyan összetoldott munka. Számomra mégis a Vanília égbolt-szerű csavar a leginkább zavaró az egészben, teljesen érthetetlen, miért került ebbe a filmbe. Ez a csavar szépen hazavágja a filmnek azt a kis mondanivalóját is, ami addig felbukkant, valamint jól elrontja az egész összképet. Összezavar, inkább tartunk tőle a végkifejlet előtt; csalódottságot vált ki.

Imdb: 6,2/10

Szerintem: 4/10

Címkék: akció iromány sci fi

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr12127176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DEW3yl · http://dew3yl.wordpress.com 2010.07.03. 17:30:03

Gondoltam, hogy nem lesz olyan nagy durranás, pedig szerintem nagyon sok van a sztoriban és érdekesen meg lehetett volna csinálni. Ezért még megnézem, mert kamázom Forest-et. De a tagline-szerűsége elég elcsépelt (For a price ...)

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2010.07.03. 19:01:36

7/10-et adnék rá, annyira nem volt rossz szerintem... de biztos engedékeny vagyok, Forestet is szeretem, és Jude Law hangját, ill. kiejtését is... :D

damoqles 2010.07.03. 22:26:03

Énnálam még áprilisban 'négyperötöt' kapott. Kellemes meglepetés volt, még ha nem is filmklasszikus.

damoqles 2010.07.03. 22:26:48

@damoqles: Bocs, háromperötöt, rég volt már. :]

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.04. 12:38:01

A genetikus opera nekem eléggé tetszett, de azt a dalok adták el igazán, még Paris Hilton sem volt rossz benne. Azért ezt meg fogom nézni majd egyszer.:)

A nép fia 2010.07.04. 13:13:36

Eddig azt hittem, meg fogom nézni, mert a sztori nem lett volna rossz, ha ilyen cyberpunk-os lesz, átgondolt és logikus történettel. Így viszont (a kritikák alapján) csak egy sci-fibe oltott ál-mondanivalós akciófilm B-s történettel.

Söci 2010.07.04. 20:10:23

Hát szerintem sem egy nagy show, el lehet vele ütni egy kis időt. Meg ezek a vagdalós részek egy picit durvára sikeredtek ! Énnyi !

madárijesztő 2010.07.04. 22:20:30

A genetikus opera nagyon ott volt. A Repo Men meg egy elcseszett nagy lehetőség volt. Sokat akartak, de nem jött össze, két szék közül a földre ültek.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.12. 22:16:50

Letudva:) Addig a pontig, míg be nem teszik az új szívet teljesen jól elvoltam rajta, de aztán csak azt kérdezgettem, hogy miért miért?
Miért nem csinálja tovább a melót? Erre nincs magyarázat, csak megváltozik. Aztán mi a fenéért pont azt a nőt nézi ki magának. No mindegy, 4-es a 10ből

Spawn85 2010.07.13. 02:59:57

Én is ma néztem. Igazából én két részre bontottam a filmet, az első felében szinte nem történt semmi, a második felén viszont jól szórakoztam. Azért volt egy-két csavar a sztoriban, de egy-két logikátlanság is, amiket már Koimbra is leírt előttem.
Volt egy olyan érzésem is, hogy készítők nem tudják eldönteni, hogy mit akarnak. Egy drámát, amin el lehet gondolkodni, vagy csak egy szimpla akciófilmet.
Egynek azért elment, de tényleg több volt az alapötletben.

a8zoli 2010.12.24. 23:55:33

megnéztem nekem teccett. bár szinte sejtettem hogy nagy csavar a végén és ugy is lett. :D

nikodémus 2011.11.14. 22:29:02

Gyenge az egész, az a csavar pedig nevetségesen erőltetett.
süti beállítások módosítása