Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Toy Story 3

2010.07.08. 20:56 koimbra 21 komment

 

Hollywoodban kevés olyan ember mozog vagy cég tanyázik, akik ha valamibe belevágnak azonnal rá tudná fogni az ember, hogy ebből bizony csak jó dolog sülhet ki. A Pixar már régóta tevékenykedik a showbizniszben, majd megalkothatták az első animációs filmjüket, amiről a kritikusok és a nézők csak szuperlatívuszokban beszéltek. A pazar minőségből azóta sem engedtek, sőt, még javítottak is rajta és a szórakozásfaktor is az egekben volt. Csinálhattak bármit, beszélő versenyautóktól kezdve a főzni tudó patkányon át a léggömbökkel utazó öregúrig mindegyik alkotásuk telibe talált. Mikor bejelentették a Toy Story harmadik részét kicsit megrémülhetett néhány ember, hisz nem sok olyan franchise akad, amelynek hármas számú felvonása megütötte volna a szintet, a Halálos fegyver, az (original) Star Wars és az Indiana Jones abba a kategóriába tartozik, amelynél nem következett be romlás és mint kiderült, a játékok újabb kalandja is csont nélkül hozta hozta az elvárt szintet.

 

 

Woody, Buzz, Szemenagy és a többi figura rosszul érzi magát, ugyanis Andy már nem törődik velük, a srác felnőtt, 18 éves lett és egyetemre megy. Két verzió lehetséges a hanyagolt játékok számára. Az egyik, hogy felkerülnek a sötét padlásra, ez még jobbik eset, hiszen lesz társaságuk, csomó más cucc is ott van; a másik pedig a fekete nejlonzsák, ami a büdös kukába kerül, akkor aztán végképp befellegzett nekik. A sors azonban úgy hozza, hogy egy óvodában kötnek ki, aminek először örülnek, mivel végre valaki törődik velük, aztán már menekülnének, hiszen eléggé elgyötörtté válnak a nap végére, ráadásul ezen a helyen diktatúra uralkodik, amelynek vezetője Macó, akit gazdája egyszer véletlen magára hagyott és ettől kezdve már nem volt volt az a vidám plüssmedve.

 

 

Az alkotók több műfajból is merítettek, rögtön az elején western sci-fibe csöppenünk, majd akad itt némi drámázás és persze vígjáték is, de leginkább a börtönfilmek köszönnek vissza, legalábbis a felnőtt közönségnek bizonyára ez ugorhat be, a fiatalabbak még úgyse láttak/láthattak rács mögött játszódó produkciókat. Az ovi ugyanis olyan hőseink számára, mint egy sitt, ráadásul a durva szekcióba helyezték őket és a legnagyobb ellenfelük saját társaik, akik már kialakították a saját rendszerüket ezen a helyen. Nekik teljesen jó itt, gondoskodnak róluk és ameddig akad „friss hús”, addig elkerülhetik azt a veszélyt, hogy áthelyezik őket egy másik szobába, ezért arra is erősen figyelnek, hogy az újak még véletlenül se szökjenek el. Szóval a kis 5 évesekre akár úgy is tekinthetünk, hogy ők a kegyetlen börtönőrök, Woody és kompániája a új börtönlakók, marcona Macó és társai pedig a régebb ideje itt lévő tagok, akiknek saját szabály-és törvényrendszere van. Persze nem durván és véresen tálalják, mint a többi fegyintézetről szóló filmben és még az izgalmakat is fokozni, a szegény, szomorú játékokért való aggodalom a tetőfokára hág.

 

 

Láthatunk jó néhány új figurát is, a lila szamócaillatú medvét zsigerből utálhatjuk, legnagyobb segítője egy hatalmas félszemű baba, aki már régóta hűségesen szolgál mellette (spoiler: az a jelenet mikor ledobja a kukába a nagy medvét a Star Warsra hasonlított, Darth Vader levágja a mélybe az uralkodót). A divatimádó Ken is kapott rengeteg poént és ha már a kockahasú fickóról van szó, nem hagyhatták ki Barbit sem, akit én még soha nem kedveltem így, mint ebben a produkcióban. De persze akad jó néhány emlékezetes mellékszereplő, a bohóc-Joker szomorú játék, a majom megfigyelő vagy éppen zselés-nyúlos polip.

 

Vidám, poénokkal zsúfolt animációs film lebegett esetleg a szemed előtt? Nos, nem igazán lett az, sok kilátástalan helyzetet, szomorú és melodramatikus pillanatot pakoltak az alkotásba, még szerencse, hogy a Pixarnál olyanok dolgoznak, akik nem csak ahhoz értenek, hogy miképp teremtsenek poénos szituációkat, hanem profin hozzák a többi jelenetet is, elég csak a Fel!-re gondolni. Azért akadnak benne humoros jelenetek, szövegelések, a Buzz spanyol üzzemmódba váltása fergetegesre sikeredett, lehet nevetni, mosolyogni, de mégis valahogy csöppet szomorkásra sikeredett az összkép. 90 %-ot adnék erre a műre, régen szorítottam egy filmben ennyire valakinek, abszolút élvezhető, szórakoztató alkotás született,  még talán némi horrorisztikus elemet is sikerült belecsempészni.

 

imdb: 9,1 a 6. legjobb film
rottentomatoes: 99 %

 

Büdzsé:190 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 307 millió dollár
Eddigi összbevétel: 473 millió dollár

 

Címkék: animáció iromány sequel 90 % toy story 3 toy story

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr532139392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2010.07.08. 22:20:06

Igen én is így éreztem, teljesen jó lett a kisbabás, chukky-ra hasonlított, amúgy teljesen jó volt. Ken ruhakollekciós próbála nagyon jó volt... 9/10, akinek tetszett az első 2 rész az nem fog csalódni, nem egy lehúzott bőr..

Alex Mahone 2010.07.08. 23:04:06

@ChrisDry: és ha valakinek tetszett az első két rész, ezt mégis egy gagyi, humortalan, erőltetett, jellegtelenül közepes rókabőrnek tartja? Jelentem, ebbe a táborba esem...

Kezdem a rövidebbel, pozitívumok, mondjuk időrendi sorrendben:
-nachos, még a film előtt
-night & day
-a tényleg nosztalgikus első pár perc, a már koimbra által is említett westernes beütés, bár már itt is voltak erőltetett poénok
-"kitört a béke!"
-kreativitás. Woody szökésénél az elején, automata, mint gyülekezőhely, Buzz szökése, hellyel-közzel a végső szökés.
-a barbie-s űrruhás könyvmolyos poén
-a nagyolvasztós jelenet (húdek*rvajó lezárás lehetett volna...)
-a filmvégi játszás, valamint a tovatűnő autó (bár még mindig az olvasztóra szavazok, de az korhatárt jelent és elégedetlen tömegeket).

Ami nem tetszett:
-történet. Rókabőr, szinte 1in1 második rész.
-síkhülye játékok. Már 20 éve Woody a vezérük, mégse hisznek neki.
-hová tűnt a pásztorlány és a többi kismillió játék?
-a történet lassan indul be amellett, hogy egy nulla az egész
-Szemenagy keveset szerepel. Egy (1, I!!) jelenete van, a többiben csak sodródik az árral.
-ahogy szinte mindenki más is. A krumpli karakterét veszti, erőltetett, gyökér és fárasztó lesz minden megmozdulása. A cowgirlből pedig egy kétkedő, esetlen sablonnőstényt kreáltak, amivel őt is megfosztották a karakterétől. Buzzról már nem is mondok semmit. Egy darabig még nem szúrta a szemem, de a félénk csajozós jelenetei irritáltak, a spanyol üzemmóddal egyetemben.
-Macó. Most komolyan, milyen főgonosz válhat egy mosolygós, bizalomgerjesztő orgánumú, rózsaszín-lila plüssmackóból? Olyan, akit/amit nem lehet komolyan venni. Koimbra, örök hála, sokáig filóztam, mire emlékeztet az az emelés :)
-a főgonosz büntetése. Egy gyerekfilmbe is fért volna durvább annál, mint hogy kikötözik egy kamion elejére.
-erőltetett poénok, de rengeteg
-ugyanilyen a nosztalgia, mint olyan. A film elején (öt perc) és végén (szintén öt perc) érzékeltem, közben pedig semmi nem volt, pedig nekem páran úgy harangozták be, hogy körüljárja a filmet egyfajta megfoghatatlan nosztalgikus atmoszféra, ami már magában is mosolyt csal az arcokra. Hát, kellett volna.

Szóval, bőven felejthető lett a Toy Story 3, legalábbis számomra. 5/10.

Alex Mahone 2010.07.08. 23:05:06

Uhh, bocs, hogy regényt írtam.

Shyllard 2010.07.08. 23:36:03

Számomra viszont a Pixar már egy ideje egy pöcegödörben tanyázott, ez a mese, pedig épphogy kimentette a szememben őket :) Hiába voltam biztos a végkifejletben, a nagyolvasztós jelenetnél majd megszakadt a szívem, annyira szorítottam a hőseinkért. Elmúlt évek legjobb animációs alkotása és szerintem a 3 rész közül az eddigi legjobb is. A befejezést is figyelembe véve remélem folytatják majd még valamikor.

@Alex Mahone:
Válaszolva a negatívumokra:
-Volt egy pár hasonlóság, de szerintem egyik sem volt olyan szembeötlő, hogy zavaró legyen.
-Kb 10 éve nem használta már őket Andy, még szép, hogy meg inogott benne a bizalmuk. (gondolom te sem fekteted bele minden bizalmadat egy hosszú idő óta nem látott ismerősbe)
-Az idő során elhullottak, ezt meg is magyarázták. A pásztorlánykát én is hiányoltam, őt igazán meghagyhatták volna.
-Ez rád tartozik, ebbe nem tudok beléd kötni :)
-A 2-ben is elég mellékes karakter volt, azok után szerintem nem is volt valószínű, h több szerepet kaphatott vna.
-Hát pl sztem Krumplifej iszonyat idegesítő éshát a szökésnél elég sok szerepet kapott.
-A 2-ben is egy kedves kis aranyásó volt a főboss.
-Dobják a kutyák elé, vagy mi legyen? Ez egy mókás büntetés, viszont biztosak lehetünk benne, hogy nincs menekvés a számára.
-Najah, poén ezúttal nem is volt olyan sok, a Buzz-osok pedig egy kicsit tényleg sokak voltak.
-Az emberfüggő, hogy kiből mennyi nosztalgiát vált ki a film, őszintén szólva igaziból én is csak a végén éreztem ezt a hangulatot ^^

Spawn85 2010.07.09. 00:36:39

Szerintem korrekt folytatás lett, de annyira nem volt jó, mint az első rész.

Llew 2010.07.09. 09:18:31

Nagyon jó volt. Simán 9/10. Ilyen pozitív negatív elemzésbe nem megyek bele, én csak simán remekül szórakoztam, röhögtem, vigyorogtam rajta. Szerintem jól megmagyarázták a hiányzókat. A pásztorlányt muszáj volt kivenni, mert nagyon hasonlított Barbira, és két majdnem egyforma szereplő felesleges lett volna. A többieket meg azért kellett megritkítani, mert az újakkal együtt túl sok szereplő lett volna.

SPOILER:
- "gyökérgumó ember" szerintem óriási, nekem olyan poén, mint a 2-ben a vertikális transzporter, feküdtem rajta
- szerintem több film utalás is volt benne a Star Wars mellett (amire már másodikban is volt ugye) pl. az olvasztós jelenetnél a zene szinte egy az egyben a Terminator 2 zenéje, de meg kéne nézni még egyszer csak az utalásokra figyelve

izbiz 2010.07.09. 09:23:12

Szerintem meg cseszettül ki kéne írni, hogy Spoiler!

Szépen elmondtátok az egész filmet:(

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.09. 09:42:06

Szerintem egy erőltetett poén se volt, az meg hogy néhányan hiányoznak meg lehet érteni. A plüssmaci nagyszerű főgonosz volt, első pillantásra bizalomgerjesztő, de mégis nagy mocsokláda, sikerült elérni, hogy utáljam.
Az olvasztós jelenet pedig nem lehetett volna lezárás, elvégre végső soron csak egy gyerekeknek szóló mese, nem lett volna túl pozitív ha gyerekek milliói hagyják el a mozitermeket sírva, aztán napokig depisek lesznek.

Egyébként túl komor volt, ha lenne gyerekem, lehet, hogy nem vinném el rá.

A nép fia 2010.07.09. 10:08:29

Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e a film, vagy sem. Annyi minden szól mellette, és én is izgultam, szurkoltam nekik, stb, mégis... valahogy nem az igazi.

Nekem sem tetszett, hogy megint ugyan az a szitu: nem hisznek a cowboynak. Ez már uncsiii!

Viszont tagadhatatlan, hogy a Pixarnál igazi profik dolgoznak. Tudják, hogyan kell megszerettetni egy karaktert, és hogyan lehet mesés környezetbe helyezni egy koncentrációs tábort. Elérik, hogy aggódjunk, hogy szorítsunk a hőseinkért, és hogy megkönnyezzük őket a végén.

Igen, volt néhány idegesítő rész, volt, ami felesleges, volt, amit hiányoltam, volt, amit máshogy csináltam volna.

Azért teljesen színvonalas és nézhető a produkció, nem csak kisgyerekeknek. Sőt!

nikodémus 2010.07.09. 10:30:22

Ahhoz képest, hogy a Pixarnál állítólag utálják a folytatásokat (a Disney erőlteti asszem), egészen korrekt lett, itt kéne befejezni a történetet. Az olvasztós jelenet szép finálé lett volna, kicsit túlcsavarták, és túlérzelmeskedték (szerintem) a végét.

Ha folytatják, na AZ lenne erőltetett.

Tapló Terepjáró · http://taploterep.blog.hu/ 2010.07.09. 10:33:17

Nekem végülis tetszett, de nem nézem meg töbször.

Csak szerintem nem gyereknek való. Legalábbis nem óvodásnak. A zombi-baba, a keresztapa-plüssmaci, a halálközeli élmények, a kidobott/elhagyott játékok lelkiélete. El akartam vinni a gyereket mozba, de jó, hogy megnéztem előtte, mert tuti sokkot kapott volna.

Tapló Terepjáró · http://taploterep.blog.hu/ 2010.07.09. 10:37:19

ja, és a legjobb rész tényleg az volt, mikor Buzz átvált latin lover üzemmódba :DDD

Daihelyon 2010.07.09. 10:47:17

SPOILER

Amikor a kukáknál a maci elkapja Woody-t és lerántja magával, akkor azért még én Woody szájába adtam volna azt hogy:
-Fussatok, bolondok!

Csak szerintem hiányzik onnan az a mondat?

Llew 2010.07.09. 11:21:28

@Daihelyon: tényleg, az is, lassan csak összeszedjük. az úgy túl nyilvánvaló utalás lett volna, hisz neked is beugrott anélkül is az eredeti

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2010.07.09. 13:06:05

A 15 éves húgommal néztem meg. Mindketten elégedetten jöttünk ki a moziból. Tény, hogy nem kisgyerekeknek való a harmadik rész, de minden tekintetben magas minőségű alkotás. A látvány például elképesztően sokat fejlődött az első rész óta. A technikát aztán alaposan bevetették az SPOILER olvasztós résznél SPOILER vége.
Az egyszerűen lélegzetelállító volt.
A plüssmaci ideális volt SPOILER gonosz szerepére SPOILER vége.
A játékbaba történetszála vagy a bohócé szintén egy-egy gyöngyszem volt.
Aki fikázza a filmet, annak kiégett szén darabka van a szíve helyén.
Nagyszerű szórakozás a Toy Story harmadik része. 10/10

Alex Mahone 2010.07.09. 14:23:23

@Gamma Leonis: köszönöm. Ez olyan megállapítás volt, mint hogy "buzi akinek nincs plazmatévéje". A látvány sokat fejlődött? Tizenöt év alatt azért azt hiszem, ez el is várható.

@Daihelyon: az odabaszott volna. De így is hemzseg a házon belüli utalásoktól.

@Shyllard: -"pár hasonlóság"? Te tudod...
-Nem mondtam semmit Andyről, Woodyról (tudod, a cowboy-baba) beszéltem.
-A lánykát azért hiányoltam, mert ha már Buzz romantikus szála megmaradt, akkor illő lett volna a "főjáték" romantikázását is meghagyni. De hát Woody megözvegyült, ez van.
-Ha alig hagynak karaktert az eddigi részekből, akkor szerintem az a minimum, hogy nem szúrják ki a szemüket egy fél perces jelenettel egy majdnem két órás filmnél.
-Krumplifej idegesítő és túl sok szerepe van, ezt mondtam én is.
-Egy csákánnyal hadonászó psycho-aranyásó mégiscsak gonoszabb gonosz, mint egy mosolygós lila plüssmaci.
-Mondjuk ja, dobják a kutyák elé.

FayeFaye 2010.07.09. 14:43:32

Nekem is eroltetett, hosszu es humortalan volt. Spanyol Buzz es Ken ruhatara lennenek a poenok? Latin szereto es buzi viccek, azert ezek a clichek szerintem nem meltoak a Pixarhoz. A 21. szazadban mar senkihez sem, de a Pixartol ez kulonosen fajt, meg a Verdak utan is. A haverom mellettem a felet ataludta. Ketszer nevettem, egyszer a kicsi zold urlenyeken es a Totoro cameon az uj kislany haloszobajaban.

FayeFaye 2010.07.09. 14:44:58

Ja, es lesz folytatasa, a jovo evi Verdak 2. elott Toy Story rovidfilm lesz.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2010.07.09. 17:05:47

@Alex Mahone: Oké, másként megfogalmazva, egy idő után a férfinak illik beismernie, hogy nem izgul mesefilmekre. Most vettétek észre, hogy felnőttetek.
Na, ez az érdeme a Toy Story harmadik részének. :-)

Alex Mahone 2010.07.10. 14:35:40

@Gamma Leonis: jogos. De ettől még van mesefilm, ami tetszik, pl. a How to train your Dragon fantasztikus volt, és eddig nem láttam filmet, ami szebb lett volna 3D-ben. Egyébként nem a Toy Story 3 "érdeme", mert már a Verdák sem tetszett...

ila35 2010.10.24. 14:09:50

@Tapló Terepjáró: lehet, az apuka kapott volna sokkot, a sok kérdéstől, amit a gyermek kérdezett volna a mozi után...
süti beállítások módosítása