Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Fekete Villám avagy Zúg a Volga (Chernaya Molniya)

2010.07.12. 21:10 koimbra 5 komment

 

Az orosz válasz a Pókemberre -hangoztatták a Fekete villámmal kapcsolatban, Moszkvának is megvan már a saját szuperhőse. Eddig még oké, a folytatás hallatán már összeszaladhat az ember szemöldöke. A főhős egy repülő Volgával osztja az igazságot, repeszt az orosz főváros egén, majd le-lecsap, a rendőrök pedig örülnek a végeredménynek. Még hogy Pókember, maximum K.I.T.T. vagy Herbie felturbózott ruszki változatáról lehet szó. A Hálószövővel való hasonlatosságot inkább abban keresendő, hogy az alkotók azonban a történet kiötlésében egy az egyben felhasználták Peter Parker leigazolását a szuperhős klubba, egy az egyben ugyanazt az utat járja be, mint a a képregényfigura.

A sztori egy szegény egyetemistát állít a középpontba, akinek semmi pénze, viszont igazán jólelkű, de egy előadáson megváltozik, az órát tartó üzletember (aki titkon maffiózó) tanácsára úgy dönt, hogy ezentúl nem fog jótékonykodni, nem segít senkin, tegye fel a kissé kóválygó embert más a buszra és ha valaki bajban van, akkor hívják a mentőket és ne őt nyaggassák, mikor telefonálna. Az apjával történő eset után (Parker is nagybátyja elvesztése után veti bele magát a szuperhős életbe) dönt úgy, hogy hozzá került repülő Volgával az igazságszolgáltatás munkáját fogja segíteni. Csakhogy valakinek nagyon fáj a foga erre az autóra, a benne lévő nanotechnológia segítségével nagyobb vagyonra tenne szert.

Timur Bekmambetov bábáskodott a produkció fölött, korábban az ő kezei közül került ki az Éjszakai őrség, ami után Hollywood felé vette az irányt és a Wanted képregényfilmet készíthette el, azóta is rengeteg filmterv porosodik az asztalán, de egyikhez sem tudott hozzálátni, viszont az Álomgyár nem engedi hazatérni, így csupán producerként egyengette a Fekete Villám útját. Helyette két orosz kollégája dirigálta le a romantikus akciófilmet, amely eléggé felemás lett.

A kiszemelt hölgy kezének elnyerése eléggé haloványra sikeredett, egy percig nem lehet kétséges, hogy összejön Dimával, e miatt nem szoríthatunk hősünknek. Mellesleg az egyetemista lány többszörösen jobban néz ki, mint Kirsten Dunst (Mary Janeként). A speciális effektek többségével nincs nagy gond, az orosz filmgyártás már bebizonyította, hogy képes felvenni a versenyt a hollywoodi művekkel, a korrekt színvonal adott. A hangulata is majdnem azon a szinten van, mint az idei amerikai nagyobb költségvetésű látványfilmeké, ám ez nem dicséret, mivel már az Álomgyár idei felhozatala sem nevezhető túlságosan erősnek/szórakoztatónak, így a végeredmény sajnos csak egy közepes, bár ennek ellenére érdemes megnézni, mivel úgysem érkezik minden héten kis hazánkba orosz akciófilm és azért még megemlíteném, hogy olykor eléggé gyermetegnek tűnik, ami nagy meglepetésre nem akad ki az ember.

imdb: 6,0

 

Címkék: akció iromány 50 % black lightning

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr92147590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2010.07.13. 02:56:27

Én adtam rá egy 7/10-et. Egész jól szórakoztam rajta.

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.07.13. 10:27:40

Még nem láttam, de meg fogom nézni. Tetszetős.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.07.13. 11:23:13

@Armida: Nekem is itt van már a raktárban, ha szar lesz a mai Tour, akkor lehet, hogy sorra is kerül. :)

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.07.13. 11:32:56

@efes: Ha minden terv szerint halad, este már én is megnézem. :)

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.07.13. 19:41:12

Jelentem megnéztem és tetszett, aranyos volt. (A srác pedig tök helyes.:)))))
süti beállítások módosítása