Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Reeves szerint még mindig lehetséges, hogy elkészül a Cloverfield 2

2010.07.25. 17:37 koimbra 3 komment

A Cloverfield egész pofás eredményeket produkált és szóba került a második rész, arról is lehetett hallani, hogy egy előzményfilm lebeg a készítők szeme előtt, ám eddig semmi nem történt a projekt háza táján. Mikor napvilágra került a Super 8 kedvcsináló videója rögtön arról kezdtek pletykálni, hogy a  J.J. Abrams rendezésében készülő alkotásnak köze lesz a Cloverfieldhez, ezt azonban megcáfolták.

A Bloody-Disgusting oldalnak sikerült néhány szót váltania Matt Reeves-szel, a Cloverfield direktoriával és a folytatásról érdeklődtek. Reeves elmondta, hogy jelenleg parkolópályára tették a második részt, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen halott ügy lenne. Ő éppen most a Let Me Innel van elfoglalva, J.J. Abrams (aki producere volt a filmnek) pedig szintén nem ér rá a Super 8 miatt. De ha úgy alakul, hogy mindketten rá fognak érni, akkor újra találkoznak és egyeztetnek a sequellel kapcsolatban, Reeves hozzátette, hogy őt nagyon is érdekli a dolog, szeretné megrendezni a második felvonást.

Sajnos ez azt jelenti, hogy 2011 nyara előtt nem nagyon fognak diskurálni a folytatásról, mivel Abrams elvileg csak akkor tudna erre időt szakítani, azonban addig még az is előfordulhat, hogy Reeves addig hozzálát egy másik filmhez. Az első részben egy hatalmas, több méteres, elpusztíthatatlannak tűnő szörny rombolt New Yorkban és néhány fiatal viszontagságait követhettük nyomon, amint megpróbáltak biztonságosabb környékre jutni.

Címkék: cloverfield miújság sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr212175057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Desann 2010.07.25. 19:34:17

A múlt idő a címben elég megtévesztő. :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.25. 19:44:12

@Desann: Hupszi:)
Egyébként nekem nagyon tetszett a film, jöhet még egy ilyen rombolós-kézikamerás akció
süti beállítások módosítása