Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Moretz lesz a főszereplője Kusama következő filmjének

2010.07.30. 23:02 koimbra Szólj hozzá!

Karyn Kusama 10 év alatt három filmet dirigált le és egyik sem aratott nagy sikert. 2000-ben A bunyós csaj (Girlfight)  bokszolós alkotással tette le a névjegyét Hollywoodban, ebben Michelle Rodriguez vette fel a kesztyűt és szállt ringbe, majd következett Charlize Theronnal az Æon Flux, ám az akció sci-fi elhasalt a mozikban. Tavaly pedig  Ördög bújt beléd (Jennifer's Body) horrorral jelentkezett, amiben Amanda Seyfried és Megan Fox játszott és már csak a Juno forgatókönyvírója, Diablo Cody miatt is sokkal több bevételt reméltek a filmtől. Kusama a sikertelenség ellenére nem adja fel filmes pályafutását, ezúttal nem kell éveket várni következő művére, ugyanis a The Rut projektet fogja leforgatni, a főszereplő a fiatal színészlány, Chloe Moretz lehet, a szerződést még nem kötötték meg, de már közel járnak hozzá.

A történet középpontjában egy apa és lánya kapcsolat áll, a férfi megtanítja gyermekét a vadászat fortélyaira és tökéletesen elsajátítja az íjászat "mesterségét". Egy nap az apának nyoma vész és a lányának minden megszerzett tudására szüksége lesz.

Mint látható, Kasuma továbbra is kitart amellett, hogy nő legyen a főhős, bár ha ezzel is megbukik, akkor a következő filmjére már elég nehezen tudja megszerezni a forgatáshoz elegendő összeget. Moretz jó választásnak tűnik, már a Kick-Assben is bizonyította, hogy milyen lelkesen szívja magába az apja tanításait, aki nélkül később is egész jól boldogult.

Címkék: miújság thrillerhír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr792188246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.