Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Ismét kitör a hidegháború

2010.08.21. 12:32 nyuszisz 9 komment

 

 

 

Angelina Jolie Tom Cruise elől csípte meg a Salt szerepét, a kedvéért a férfi főhős karakterét átírták nőre. Megnézve a filmet, ez teljesen érthető. Mégis mi lenne ebben az akcióban vonzó, ha Jolie helyett Cruise-t néznénk?

  

 

Ebből már sejthetitek, mi a véleményem az alkotásról. Ki is mondom az elején: hatalmas csalódás a film.

Amúgy a hidegháborús filing vonzó, gondolom a közelmúlt történelme kevés embert hagy hidegen és valószínű számos dokumentum vár feltárásra ha nem is a szakértők, hanem inkább a nyilvánosság előtt. Kicsit valami ilyesmit is vártam, amellett, hogy ez egy akciófilm. De ez igazából - csak - egy sima akciófilm volt. Persze Jolie bámulatosan ugrált benne kamionról tartálykocsira és egyebek.

A történet valóban olyan, mintha a hidegháború alatt írta volna valaki, de  ki tudja, miért csak most került elő. Mikor véget ért a film, az első gondolatom volt, hogy ennél még az Alias is sokkal jobb. Pedig azt nem harangozták így be, mint ezt, egy tévésorozat volt. Nem volt abban sem sok realitás, és hibákkal is küszködött, de ennél sokkal eredetibbnek éreztem. Sőt,  a Salt egyenesen majmolja az Aliast, anélkül, hogy vállalná a merészségét, pl. átvenni a fantasztikus elemeket. Ehelyett beletettek néhány igazán lejárt lemezt, mint a szovjet alvóügynökök serege, na ez szerintem egy szuperhősös filmben még elmenne esetleg, de talán már ott sem úgy, mint főszál. Aztán, úgy néz ki Jolie-t nem akarták (nem merték?) vonzó nőként eladni, bár a plakátokról virít, hogy az, de a filmben érezhetően egy férfikarakter maradt.

Egyébként pedig tisztán látszik, hogy az amerikai fejekben van a gond, a megalománia. Ezek nagyon el lehetnek kényeztetve a világhatalom érzésével és talán az oroszok is ilyenek, csak nem mutatják ki ennyire, de mennyire nevetséges ez már és annyi filmben benne van, mint csillag az égen.

A cselekmény kiszámítható. Látszik, hogy az ügynöknő magánéletével akartak variálni, volt néhány jelenet, ami bizonytalanná tette, melyik oldalon áll, de kivehető volt, hogy számára a férje az első. Akkor is, ha megismerkedésük üzleti volt. Túl átlátszó továbbá a férj jelentéktelensége. Mivel nem is illik össze a nagymenő ügynöknővel, rögtön tudható, hogy neki annyi, majd ha lesz folytatás, abban kaphat Jolie egy igazibbat. Aggódnunk sem kellett a hősért, nem ártott neki golyó, sem egyebek, ezt tisztázták az elején.

Pozitívum, hogy Angelina Jolie-t jó nézni ebben a filmben is. Most nem játszotta agyon magát, mert a szerepe szerint egy rezzenéstelen arcú vaslady, az a dolga, hogy ne mutasson érzelmeket. A külseje is kezd zavaróan művi lenni, de ebben a filmben ez sem nagy baj, a sok öltönyös figura mellett így is gyönyörű. Igaz, nekem pont akkor tetszett a legjobban, amikor férfiruhában küzdött, már a maszk nélkül, rövidre nyírt hajjal. Végre nem azt a szoborszerű dívát láttam benne, amit az utóbbi években mutat magából.

Meglehetősen kevéssé tetszett a mozi befejezése, hiszen egyből a folytatás lehetőségét vetíti előre, pedig nem volt ez annyira jó, hogy továbbvigyék.  Ha lesz második rész, már előre látni Bourne-hasonlóságot, szerintem ne legyen, aki női ügynököt akar, nézegesse Jennifer Garner öt évi munkásságát, Jolie-nak ennél kevésbé sablonos filmekben kellene szerepelnie, s az lehet akciómozi is, csak tényleg legyen jó.

 

Az imdb szerint: 6,7/10

Szerintem: 4/10

/spoiler: egy jó poén volt benne, az egyik alvó orosz kém neve Tarkovszkij, de lehet csak félrehallottam/

Címkék: akció iromány 40 % salt

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr742236894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

countrypecos 2010.08.21. 14:03:37

Nekem valahogy tetszett, pedig nem vagyok oda Angelina Jolie-ért. Manapság sok az egy kaptafa. Már untam a mai filmtermést. Most elővettek valami olyat, ami ott állt a polcon évek óta. Igazából teljesen mindegy. Nem volt szerintem annyira rossz film. Persze, én a bemutatót is csak fél szemmel néztem meg. :P Nem mondhatnám, hogy igazán érdekelt. Mégis beültem a moziba, megnéztem, és élveztem. Lőttek benne, ugráltak, hullottak az emberek. Sima akciófilm, ami nem rossz időtöltés. Mondjuk, manapság egyre kevésbé vagyok kritikus. :) OFF: Expendables jöhetne már!!!! Mi van a forgalmazókkal? Többiek, akik esetleg láttátok, hol néztétek meg, melyik környező országban? Németeknél adják eredeti nyelven, felirat nélkül? Komolyan mondom akkor felülök egy vonatra, 1 napos program, kimegyek és megnézem. Hihetetlenül nagy baromság, hogy nem hozták még be. Most láttam, hogy a Babylon A.D. szeptember 16-tól lesz nálunk moziban. Gratulálok, végül is csak 2008-as film. :P

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.08.21. 17:54:32

Csak egy lövöldözésekkel, üldözésekkel teli filmet vártam, ehhez képest okozott néhány meglepetést.
Részemről 70 %-ot megkap, Angelina Jolie egész jó akcióhős.

spoileres lehet Én azt hittem, hogy végig az lesz, hogy Jolie rohan, a CIA a nyomában, majd a végén elkapja a bérgyilkost, a Cég pedig hátbaveregeti. Meglepődtem, hogy valójában mégis kém, aztán meg azon, hogy a szeretet mindent legyőz alapon szétzúzza a régi megbízóinak a bázisát.

Egyébként pörgött szépen:) Nem akadtam fenn azokon a jeleneteken, mikor Jolie könnyedén lelép a CIA épületből vagy lazán lejut a Fehér Ház alagsorába. Azért néhányan biztosan mosolyra fakadnak az Elnök körül, mikor megnézik a filmet.

nyuszisz 2010.08.22. 07:43:09

@countrypecos: nem láttam az Expendablest, de gondolom meg lehet találni a neten, ha már többen megnézték.

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2010.08.22. 08:38:28

nem tudtam felülkerekedni Angie csontsoványságán, hiteltelenné vált az egész...hogyan tudna elintézni 2 méteres izomfickókat egy ropi?:)
ettől eltekintve tetszett

Spawn85 2010.08.22. 10:08:21

Nem volt ez rossz, az akciójelenetek jók voltak. Részemről 6/10.

@Krizzta: Egy akciófilmnek nem az a dolga, hogy hiteles legyen. :)

arob 2010.08.22. 12:01:04

Ez a film úgy xar ahogy van Pókember nem ugrált szuperhősként mint ez az anorexiás ügynöknő! Én egy pontot sem adnék rá, nagyon nagy csalódás volt!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.08.22. 12:42:44

Jolie totál vékony, ez tény, viszont nem vetkőzik, mindig nyakig fel van öltözve, így még véletlenül se látjuk, hogy mennyire csontsovány vagy izmos. Lehet, hogy nem tudta hozni a Tomb Raider-beli kinézetét, ezért nem mutatták, viszont nekem volt bajom Jolie-val. Más részről pedig örültem egy női akcióhősnek:)
Jut eszembe, Cynthia Rothtrockot is előkaparhatná Stallone az Expendables 2-höz:)

sajtosrolo · http://sajtosrolo.blogspot.com/ 2010.08.22. 21:42:40

Elég gyenge volt. Ráadásul Jolie a film első felében csak futott. Untam, és csalódás.

A nép fia 2010.08.23. 09:10:03

Mikor jött a hír, hogy Cruise helyett Jolie lesz benne, szinte rögtön sejtettem, hogy a film nem lesz/lehet valami nagy durranás, ha a főszereplő nemét pikk-pakk meg lehet változtatni, és ez semmi különösebb következménnyel nem jár. A sejtésem beigazolódott.

Nyuszisz írta, hogy a karakter férfias. Hát persze, mert férfira írták a forgatókönyvet. Az, hogy utólag dolgoztak rajta Angelina kedvéért, nos, talán annak köszönhető a minimális nőiesség. A sztori ettől még ultragyagyi, semmilyen, kiszámítható.

4/10-nél nem érdemel többet. Jolie ennél többet tud, többet érdemel.
süti beállítások módosítása