Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Befutott Vin Diesel 2 évvel ezelőtt filmje, a Babylon A.D....

2010.08.25. 20:21 koimbra 9 komment

...végülis, jobb később, mint soha. Még 2006-ban láttak hozzá a Babylon A.D.-hez, amelyre Vin Diesel szerződött le főszereplőnek és  Mathieu Kassovitz ülhetett a rendezői székben. Már a forgatás sem ment simán, mivel Diesel és a rendező sokat veszekedett, majd a stúdiónak sem tetszett, hogy a direktor átlépte a költségvetést. Aztán a Fox és Kassovitz szólalkozott ismét össze, a két félnek a játékidő körül támadtak gondjai, előbbi egy rövidebb verziót akart, utóbbi pedig a hosszabb változat mellett kardoskodott, az is felmerült, hogy egyes országokban csak bemutatják a 160 perces produkciót.

Diesel egy zsoldost alakít, akit arra bérelnek fel, hogy biztonságos helyre kísérjen egy nőt, aki magában hordoz egy organizmust, aminek segítségével úgy vélik, hogy a világra hozhatják a Messiást. Michelle Yeoh, Mélanie Thierry, Mark Strong és Gérard Depardieu is feltűnik az alkotásban. A produkciót már két éve bemutatták Észak-Amerikában a 70 millió dollárba került film 22 milliót termelt a mozikban (világszerte 72 milliót). Nálunk szeptember 16-tól látható.

 A posztert a premierfilmekről szedtem. 

Címkék: trailer poszter babylon ad

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr242247629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2010.08.25. 20:28:07

Láttam úgy másfél éve, de alig maradt meg belőle valami. Semmitmondó, unalmas, kiszámítható. Vin rutinból hozza a figurát, semmi extra, semmi emlékezetes. Kliséhegyek, az egésznek semmi értelmét nem láttam. A CGI pár helyen még szép is, de azért mutathattak volna többet a jövőbeli metropoliszokról - mert az a kevés, ami volt benne, az jól nézett ki.

Talán a dvd-re érdemes lesz rárepülni, ha majd a madarasteszkóban 299-ért adják papírtokban.

De inkább várjátok meg a 99 forintos megjelenést. Nem is lesz az olyan soká...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.08.25. 20:31:47

@A nép fia: Én még 99 Ft-ot se adnék érte. Végignéztem, de minek, unalmas az egész, ha jól rémlik az akciókból sem volt sok, ami meg volt az gáz. Arra emlékszem, hogy lövik a rakétát, ami Yeoh arca előtt megy el, ekkor lelassítják és a nő ránéz a rakétára.

Dejdő 2010.08.25. 21:16:52

Én ennek az embernek a filmjeire amúgy sem mennék el! Pár éve annyira nyomták meg itthon is az össze csaj huuu Vin Diesel van benne meg kell nézni! Szerintem a Halálos iramban sorozat sem miatta jó! Sőt!

Shyllard 2010.08.25. 22:03:37

@Dejdő: A Halálos Iramban a kocsik miatt jó :P

Hát a hazai forgalmazóknak, pedig csak gratulálni tudok a hihetetlen gyorsaságért. Sztem nem volt ez olyan rossz film, sőt még élveztem is valamennyire. Viszont ennyit csusztatni a premierrel... Mostmár inkább jobb nem is szidni senkit sem az egy-két hónapos késések miatt.... Erről jut eszembe: A The Expendables hazai premierjéről még mindig nincs hír?

countrypecos 2010.08.25. 22:16:46

Nem volt olyan szar film. :P De persze láthattunk már jobbat is. Ki vagyunk éhezve egy jó sci-fire, és mit kapunk? Két év csúsztatással egy közepes filmet. Köszi! Akkor ne csodálkozzanak, hogy letölti az ember. Én két éve láttam, vagy már nem is tudom. 2008 December, vagy 2009 január, valahogy így. Nem siették el a forgalmazók. Annyi biztos. OFF: Ha a Faster-rel is ez lesz, én megőrülök. Nagyon jó filmnek tűnik, "nem túl komplikált story", de legalább kemény. :) Csak legyen benne autós üldözés, meg lövöldözés, persze mértékkel.

FayeFaye 2010.08.25. 22:56:10

Borzalmas volt, foleg Kassovitz-tol. En kedvelem Vin Dieselt, nagyon jo hangja van. A Pitch Blackben nagyon jo volt, es nem lehet elfelejteni, hogy o volt az Iron Giant!

Rolee83 2010.08.25. 23:47:45

Ezt most komolyan most akarják mozikba küldeni itthon? Minek? Akit érdekel már rég megnézte! Alig lesz majd valami bevétele! Remélem olvassák ezeket a sorokat az illetékesek:IDIÓTÁK!! SZAROK VAGYTOK!! A mostani filmeket kéne nyomatni inkább, Expendabless, Machete, Pirahna, stb...

Spawn85 2010.08.26. 00:02:40

Ennek ilyen formán akkor lenne értelme, ha itthon mondjuk a rendezői változatot mutatnák be.

A moziverziót láttam 2 éve, de azért érződött, hogy egy 160 percesre tervezett filmet vágtak meg 90 percre. Olyan is lett.
Nem véletlenül nyilatkozta Vin Diesel, hogy az egész alakítása a vágóasztal padlóján hever...

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2010.08.26. 07:00:50

Irtó ratyi film, de azért a sztár(ok) neveivel mindet el lehet adni jó kampánnyal.
süti beállítások módosítása