Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Még mindig lehetséges, hogy lesz Halo film

2010.09.05. 14:10 koimbra 1 komment

Hatalmas sikernek örvendenek a Halo játékok, néhány éve felmerült a Microsoftban, hogy termékükből mozifilmet kellene csinálni. Már majdnem meg is valósult a dolog, Peter Jackson ügyködött producerként a tervezeten és Neill Blomkamp dirigálhatta volna a produkciót, ám az elképzelésüket végül nem tudták megvalósítani, mivel a projektet jégre tették. (Jackson és Blomkamp helyette megcsinálta a District 9-et. ) A fő gond az volt a Halo mozis verziójával, hogy a fejesek túl soknak találták a költségvetést és az sem tett jót, hogy a Doom csúfosan megbukott.

Azonban a Variety cikke szerint a Microsoft nem mondott még le a Halo filmről. "Még mindig szeretnénk megvalósítani egy kiváló mozifilmet, durván sok dokumentációt és egyéb anyagot halmoztunk fel, hogy támogassunk egy ilyen produkciót. Azt már tudjuk, hogy milyen történetet akarunk elmesélni, de addig nem lesz semmi mozgolódás az ügyben, míg nem találunk egy megfelelő indokot arra, hogy megcsináljuk a filmet. Egyáltalán nem sietünk." - mondta Frank O'Connor, a Franchise Development Director. Forgatókönyvük is van, Alex Garland, Stuart Beattie, D.B. Weiss és Josh Olson is ügyködött rajta. A terv az, hogy egy olyan sztorit mondjanak el, ami magában is megállja a helyét és nem a játék történetét akarják elmesélni.

Címkék: halo miújság játékból film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr212272973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2010.09.06. 09:24:11

Éppen annyira kell, és pont annyi értelme van/lesz, mint a StarCraft-filmnek. További véleményemet a játékokból készült filmekről megtaláljátok a SC-filmes poszt alatt.
süti beállítások módosítása