Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Oscarra nevezzük a Bibliothéque Pascalt

2010.09.07. 17:13 koimbra Szólj hozzá!

Ma ült össze az Oscar-díjra nevező bizottság és a résztvevők egyhangú döntése értelmében Hajdu Szabolcs rendezését, a Bibliothéque Pascalt nevezzük (tavaly a Kaméleont választották ki) az a jövő évi Oscar-ceremóniára a legjobb idegennyelvű film kategóriában. Azok a produkciók jöhettek szóba, amelyeket 2009 október 1. és 2010. szeptember 30. között mutattak be a magyar mozik és habár még hátravan pár hét a végső határidőig, úgy tűnik, hogy nem valószínű, hogy ebben az időszakban még bemutatnak olyan alkotást, amelyet érdemes lett volna jelölni. Az Amerikai Filmakadémia január végén döntenek arról, hogy mely ország jelöltjei kerülhetnek a kategóriába.

A filmunió honlapján olvasható, hogy a bizottság indoklásában kiemelte, hogy a filmben a fantáziavilág és a kelet-európai valóság friss és eredeti módon ötvöződik.

Hajdu Szabolcs 1972-ben született Debrecenben. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után, a 90-es évektől színészként dolgozott. 2000-ben készítette el Macerás ügyek címmel első játékfilmjét, mely 2001-ben a Magyar Filmszemle legjobb elsőfilm díját nyerte el. Fehér tenyér című második mozifilmjét a cannes-i filmfesztivál mutatta be a nemzetközi közönségnek és jelentős fesztiválsikerekkel párhuzamosan számos külföldi mozi is műsorra tűzte. A Bibliotheque Pascal a hároméves kislányát egyedül nevelő Mona Paparu (Török-Illyés Orsolya) utazásainak, szerelmének, nyugat-európai kálváriájának a története

Címkék: oscar miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr712278219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása