Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

MacGruber

2010.09.16. 21:48 koimbra 2 komment

 

 

Az SNL MacGruber szkeccsfilmjei népes rajongótáborra tettek szert, Will Forte viccesen figurázta ki a régi idők egyik sorozathősét, MacGyvert. A készítők úgy érezték, ha már ennyire közkedveltté tették a figurát, akkor egy mozifilmre is jók lesznek, ráadásul hollywoodi mércével nézve aprópénzből kihozták az egészet és egy pár ismert nevet sikerült megnyerni a produkcióhoz.

 

MacGruber (Will Forte) az Egyesült Államok leghalálosabb fegyverének, azaz emberének számít, számtalan kitüntetésben részesült, több Bíborszívet és becsületrend büszke tulajdonosa, megjárta a Föld legkeményebb poklait, ott volt például Boszniában, Mozambikban és Angolában, a Sivatagi Viharnál is jelen volt, tagja volt a zöldsapkásoknak, a Rangereknek és a Navy Sealnak. Szóval egy igazi adu ász a fickó. Ám egy vidámnak ígérkező napot sötét felhő árnyékol be, az esküvőjén ugyanis Dieter von Cunth (Val Kilmer) megöli a feleségét, emberünk ezután egy monostorszerű helyen húzza meg magát, míg meg nem jelenik Faith tábornok (Powers Boothe). Cunth ugyanis megszerzett egy nukleáris rakétát és be akarja vetni Amerika területén, csak MacGruber lenne képes megtalálni a tömegpusztító fegyvert és elintézni a kegyetlen gyilkost.

 

 

Hiába emlegették MacGyvert a címszereplő, illetve a projekt kapcsán, vajmi kevés köze van hozzá. A rövidfilmek talán remekül működtek MacGyver-klónként, ám a mozis verzióban nem nagyon eszkábál össze semmiféle rafinált kütyüt vagy hasznos felszerelést. Nem hogy működőt, de még működőképtelent sem. Na jó, van egy-két helyzet, amikor erősen azon van, hogy kiötöl valamit, ám ez elhanyagolható. Az alkotás azonban mégis paródia, méghozzá az akciófilmeket figurázza ki, Jerry Bruckheimert és társait. Ugye mindenki emlékszik azokra a filmnyitányokra, mikor a tapasztalt főhős egyik igen kedvelt társa elhalálozik és ezután visszavonultan éldegél az erdő mélyén, a magas hegyek között vagy egy kolostorban, aztán adódik egy olyan eset, ahol csak az ő szakértelme tud segíteni? Mint már írtam, MacGruber is pont ugyanígy kezd, majd összeállítja egykori csapatát, akikkel akár a fél világot is letarolnák, ha esetleg ezt kívánná a haza. Ám az egység egy csúnya baleset következében más világra szenderül, a Nagy Amerikai Hős azonban nem adja fel.

 

A film első harmada nagyszerűen működik, poén poént követ, garantálja a folyamatos vigyorgást. Majd mintegy varázsütésre ezeknek a perceknek vége szakad, mintha az írók kifogytak volna a szuflából és ettől kezdve már nem szállítják olyan gyakran a humoros jeleneteket. Illetve próbálkoznak erősen, ám ezek többsége izzadságszagú, erőltetett vagy éppen gusztustalan. Ki tud azon nevetni, hogy Mac meztelenül a seggében egy zöldséggel eltereli az ellenség figyelmét. Egyértelmű, hogy a Halálos fegyver 4-et próbálták parodizálni, ahol Danny Glover alsógatyában gágogva (vagy ilyesmi) terelte egy pár pillanatra az aktuális várost leamortizáló bűnözőt, de azzal az égvilágon semmi probléma nem volt, Forte azonban előszeretettel mutogatja a hátsóját és egy biztos, ettől még senki nem fog hanyatt vágódni a nevetéstől. Szintén akad néhány visszatérő poén, ezeken sem lehet mindig heherészni.

 

 

Ami egy idő után elég idegesítővé válik, az az, hogy MacGruber totál hasznavehetetetlennek tűnik. Rendben, legyen akcióparódia, fogják rá a főszereplőre, hogy ő az ászok ásza, a vérprofi, de akkor mutasson is már fel valamit abból a nagy tudásából, hisz ő az, aki előszeretettel kitépi az ellenfele gégéjét(á lá Rambo). Ám elég sok időnek kell eltelnie, mire végre láthatunk is ebből valamit, addig csak szerencsétlenkedik.

 

Kár, igazán kár a filmért, az elején még nagyon úgy tűnt, hogy megvan az év egyik legjobb vígjátéka és az elmúlt évek legjobb paródiája, ám a lelkesedés elég hamar lelohad. MacGruber csapatát csupa pankrátorok tették ki, akik előtt Forte röhejesen nézett ki, Val Kilmer pedig direkt túljátssza a gonosz szerepét (az a szájlebiggyesztés haláli). Az első 20 perc után még jó 90 %-ot ért a produkció, a végére ebből csak 40 % lett, talán a 10 millió dolláros büdzsé vetette vissza a kreatív kedvet?

 

imdb: 5,7

rottentomatoes: 48 %

 

Büdzsé: 10 millió dollár

Amerikai bevétel: 8,5 millió dollár
Eddigi összbevétel: 9,2 millió dollár

 

Címkék: paródia iromány vígjáték 40 % macgruber

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr912301697

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MacGruber 2010.09.22. 09:07:01

Alapsztori: MacGrubernek újra vissza kell térnie, hogy elbánjon főellenségével, aki nukleáris fegyverrel fenyegeti Amerikát. MacGyver paródia.Húzónév: Will Forte, Ryan Phillippe, Val KilmerMűfaj: akció, vígjátékTrailer ittAmire számítottam: Nem nagyon ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2010.09.17. 07:42:34

Kissé elvetted a kedvem, épp ma akartam megnézni. Mindegy, egy esős őszi délutánra talán még jó lesz.
süti beállítások módosítása