Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Brian Rogers az új Godzilla filmről ejt pár szót

2010.09.21. 20:16 koimbra 2 komment

Régen tombolt már a Godzilla a vásznakon, az utolsó nagy dobásnak szánt próbálkozás Roland Emmerichhez kötődik, akinek a filmje nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a folytatásból sem lett semmi. Azonban most a Legendary Pictures próbálkozik azzal, hogy egy sikeres és élvezhető Godzilla produkciót hozzon össze. A Bleeding Cool tette közzé az alábbi videót,  ebben  Brian Rogerst, az új verzió producere  több percben beszél a betervezett projektről, aminek egyelőre még nincs rendezője.

E szerint 2012-ben kerülne a mozikba a film, szándékaik szerint teljesen újrakezdenék az egészet, egy reboot lebeg a szemük előtt, ezen kívül tisztelegni akarnak az eredeti Godzilla előtt mindenképpen el akarják kerülni azokat a hibákat, amelyeket a 98-as alkotásnál elkövettek.  A nagyra nőtt lényt CGI-vel keltenék életre, aki egy vagy akár több szörny ellen küzdene.

Címkék: remake godzilla

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr752313689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2010.09.22. 08:07:53

Még anno feliratosan láttam a moziban a Godzilla-filmet, és igazán nem volt azzal semmi baj. Izgalmas volt és látványos. Nekem tetszett. Hm, szerintem itt volna az ideje újra megnézni.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.09.22. 09:54:22

@A nép fia: Nekem nem volt szerencsém, csak az Emmerich filmhez, de az bejött. Anno Jan de Bont nagyon lobbizott azért, hogy ő lehessen a rendező, nem lennék meglepve, ha most is erősen hajtana, hogy ő dirigálhassa le az új filmet.
süti beállítások módosítása