Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Gavin Hood rendezi a Végjátékot

2010.09.21. 10:58 koimbra 18 komment

Gavin Hood a Wolverine rendezőjét kértél fel arra, hogy írja át a Végjáték (Ender's Game) forgatókönyvét. A film Orson Scott Card amerikai író regényéből készül, 1985-ben adták ki a könyvet , majd Hugo-és Nebula díjjal jutalmazták, akárcsak a folytatást. Ha Hood végez a szkripttel a rendezői teendőket is ellátja.

A könyv tartalma: Egy Földön kívüli űrbázison szigorúan titkos és zárt körülmények között "nevelik" azokat a tehetséges gyerekeket, akiket a szüleiktől és testvéreiktől elszakítva tökéletes katonákká akarnak kiképezni, hogy majd bevethessék őket az idegenek ellen. A katonaiskola a gyerekek játékszenvedélyét egyre inkább a könyörtelen és kegyetlen harci játékok felé irányítja, s Ender Wiggin csak akkor döbben rá eszköz voltára, amikor már két fiatal társát is meggyilkoltatták vele. Card lélektanilag is kitűnően ábrázolt szituációkban vetíti elénk az emberi kegyetlenség és manipuláció ördögien kitervezett stációit, a kamasz- és gyermeklélek művészi igényű megjelenítése pedig messze túlmutat a sci-fi műfaji határain is. A kötet 1987-ben kapta meg a legnagyobb nemzetközi elismerést jelentő Hugo- és Nebula-díjat. (moly.hu)

Címkék: miújság könyvből film scifihír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr552312038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lasombra 2010.09.21. 12:18:27

az egyik kedvenc könyvem. sajnos lefordíthatatlan címmel, hacsak nem magyarítjuk a kissrác nevét is, pl Végh Vilmosra. :)

állítólag a US Marine Corpsnál ajánlott olvasmány, annyira jól fel van építve a pszichológiai kondicionálás és a vezetőképzés.

csak nehogy elcsesszék filmet!

Flynn 2010.09.21. 12:44:44

A kedvenc könyvem.
Kár, hogy nem erről szól...

Flynn 2010.09.21. 12:45:41

Pontosítanék: hálisten nem erről szól. :)

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2010.09.21. 13:00:09

De régen olvastam... elő kéne venni megint.

Luthor 2010.09.21. 13:13:26

Legjobb könyv. Nehogy elszúrják...

ssrat 2010.09.21. 13:19:14

Latom, nem en aggodok egyedul... sztem van olyan konyv (sot vannak, jo sokan) amiket egyszeruen nem lehet/nem erdemes filmesiteni. Ez is olyan.

FayeFaye 2010.09.21. 13:49:39

Szerintem ez egy kifejezetten jol megfilmesitheto sci-fi. Az Alapitvany, na az tenyleg megfilmesithetetlen, vagy a Randevu a Ramaval. Foleg ha kihagyjak belole a testvereit a Foldon. A nehezseg jo gyerekszineszeket talalni Ender szerepere. Valoszinuleg egy kicsit oregebbre fogjak irni a filmben. Es jol megcsinalni a sulytalansagot, ami pl. az Eredetben kurva jol sikerult. A harc terem pl. azon ritka esetek egyike, amikor szerintem a 3D erdemben tudna hozzatenni a filmhez.

KoBold72 2010.09.21. 14:09:58

A szüzsé valóban kissé hamis képet fest a sztoriról.
A könyvből készült képregény meglepően jól sikerült, úgyhogy én a filmben is reménykedem. Ha el tudják kerülni az akciófilmmé silányítás zsákutcáját, sikerülhet jól.
Kiadhatnák végre újra a könyvet magyarul. A magyarul még ki sem adott folytatásokról ("Enderversum")és párhuzamos regényekről ("Shadow") nem is beszélve.

FayeFaye 2010.09.21. 14:52:29

@KoBold72: nem sokat veszitettel vele, a masodikon meg atragtam magam, de a harmadikat mar nem birtam elolvasni, egyre kevesebb tortenik es egyre tobba moralizalas.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.09.21. 14:52:51

hatalmas könyv, de

a) tényleg nem erről szól, pontosabban a leírt szüzsé eléggé más képet festhet az olvasóban.

b) szerintem is nagyon nehéz lesz gyerekszínészt találni, annál is inkább, mert a könyv több évet is felölel, ha jól emlékszem Ender olyan 10-15 éves koráig, amit elég nehéz lenne egy színésszel hitelesen megcsinálni.

@FayeFaye: A tesók pedig elengedhetetlenek, mindekettő létfontosságú Ender pszichéje megértéséhez.

A másik nagy kérdés meg, hogy a folytatásokat is megcswinálnák-e, főleg, hogy igazából csak halványan kötődnek az első regényhez.

FayeFaye 2010.09.21. 15:07:09

@Yarner: Igazad van a testverekben, de szerintem azutan, hogy otthagyta oket mar nincs rajuk szukseg, szerintem jobban mukodne, mint egy klausztrofobikus ur iskola, es csak elvonna a feszultsegbol ha beillesztenek a politikai armanykodasaikat. Pl. az internet abrazolasa is eleg viccesnek hat mar ma. Konyvekbol mindig vagni kell, es szerintem a demosztenesz/locke szal a legkonnyebben elveszitheto.

FayeFaye 2010.09.21. 15:07:43

Persze azon mulik, hogy a folytatasokat is meg akarjak-e csinalni, mert akkor szukseg van ra.

ssrat 2010.09.21. 15:54:41

Azert gondolom, hogy nem lehet rendesen megfilmesiteni, mert a lenyeg ebben a konyvben is a parbeszedek kozotti leirasokban van. Mint a Dune pl. Egyszeruen nem tudom elkepzelni, hogy meg lehet rendesen csinalni. A Dunenek sem akarki allt neki, megis mi lett belole...
Ha meg neki is allnak a Vegjateknak, kizartnak tartom, hogy nem lesz belole "utolso csillagharcos" :)

FayeFaye 2010.09.22. 10:51:07

A filmnek mint mediumnak mindig a legnagyobb kihivasa megjeleniteni a szereplok belso gondolatait, es ez nem csak a sci-fire igaz. De szerintem ez megoldhato, bar inkabb egy Danny Boyle stilusu rendezo kene hozza keriteni, nem a Wolverinet, mert felo, hogy tul csili-vili es vidam lesz.

En szeretem David Lynch Dunejet, nem a konyv, de egy hangulatos film. De ha milliardos lennek az elso dolog a listamon Alejandro Jodorowski soha el nem keszult Dunejenek a finanszirozasa lenne (bocsi, Terry Gilliam), amihez Moebius rajzolt vazlatokat es egyszerre orult es lelegzetelallitoan szep.

ssrat 2010.09.22. 11:57:59

Nem mondom en, hogy nem jo a Dune. Lynch az Lynch. Ha ugy latom a filmet, hogy nem olvastam a konyvet, valszeg imadnam. Meg igy is megnezem idonkent, mert szeretem a lassu SF-t es az mostansag eleg ritka. Viszont a hianyerzet mindig ott buzeral...

FayeFaye 2010.09.22. 13:53:22

@ssrat: Igen, en probalom mindig a sajat erdemei alapjan elbiralni egy filmet, annyira mas a ket media, teljesen masok a megkotottsegeik, a lehetosegeik, a kozonseguk. A tul szolgai adaptaciok rosszabbak, ld. Watchmen. Vagy ellenpeldanak a Let me in, ami ey zsenialis film, pedig a konyv legalabb fele nincs benne, foszereplok lettek kiirva-egybevonva, es pont igy jo.

vrango 2010.09.22. 17:44:46

A regény nagyon jó (a folytatásai még inkább), de eredeti formájában megfilmesíthetetlen...
Tutira veszem, hogy a kadétsulira fog koncentrálni, 3D-ben, Will Smith kisfiával a főszerepben :P (vagy akkor nem Endert, hanem Alit fogja játszani).
Még így sem lesz rossz móka, csak Card nem fogja adni a nevét egy 3D-s "Utolsó csillagharcos"-remake-hez :(
süti beállítások módosítása