Elköltöztünk: filmdroid.hu
Del Toro a DreamWorks animációs részlegén ügyködik
2010.09.27. 11:18 1 komment
Dirk Cook, a Disney egyik fejese a 2009-es D23 expón jelentette be, hogy Guillermo Del Toro náluk fogja elkészíteni a betervezett animációs filmjeit. Cook elmondta, hogy "a rendező tudása, elismertsége és azon képessége, hogy új fantasy világokat tud létrehozni nagy lehetőségeket biztosít a Disney számára, hogy más megközelítésű filmekkel tudja szórakoztatni a közönséget." Az első produkció a Trollhunters lett volna, ám időközben valami megváltozott, a stúdió talán rájött, hogy Del Toro agyszüleményei mégsem illenek be a cég profiljába, mindenesetre nem is oly rég kiderült, hogy a rendező hetenként egyszer ellátogat a DreamWorks animációs részlegére, ahol több alkotás elkészítését segíti tanácsaival. Napvilágra került, hogy a Trollhunters is a DreamWorks égisze alatt fog megszületni, a forgatókönyvet maga írja és a rendezői teendőket is el fogja látni
Néhány folyamatban lévő projektnél, mint pl. a Kung Fu Panda 2, Puss in Boots és más egyéb alkotásoknál Del Toro consultant és exec producerként tevékenykedik. Pár ötlete a stúdió következő animációjába, a Megaagyba is bekerült. A Trollhunters más lesz, mint a főleg gyerekek számára készült "mesék", némileg ijesztőbb lesz a megszokottnál és a tündérmesék elemeit kombinálja a mi világunkkal.
Címkék: miújság
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.