Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Megvan ki játssza Moriartyt, Sherlock Holmes ellenfelét

2010.09.28. 22:13 koimbra 9 komment

Nem jött össze, hiába próbálták a Sherlock Holmes producere megszerezni a második részre Brad Pittet. A nevét már az első rész után is emlegették, az alkotók azt szerették volna, ha Pitt játssza Moriartyt, akinek arcát akkor még nem láthattuk, csak a folytatásban lép ki az árnyékből. A tartalékterv az volt, ha Pittet nem is, de Daniel Day-Lewist biztosan le tudják szerződtetni, ám még volt néhány jó választásnak tűnő név a listán: Javier Bardem, Sean Penn, Gary Oldman. Nem lacafacázhatták sokat, hiszen hamarosan elindul a forgatás és valakit le kellett szerződtetni Moriartynak, végül Jared Harris lépett fel a fedélzetre, ő fogja megformálni Holmes nagy ellenfelét. Néhány órával ezelőtt még Russell Brandet is emlegették a szereppel kapcsolatban, állítólag találkozott Guy Ritchievel, a film rendezőjével, de úgy tűnik ez nem volt több egy kedélyes beszélgetés egy jó tea mellett.

Harris a Reklámőrültek (Mad Men) sorozatban látható, illetve feltűnt a Parfüm (Parfüme), az Eszeveszett küzdelem (Extraordinary Measures) és a Benjamin Button különös élete (The Curious Case of Benjamin Button) produkcióban is, idén pedig John Carpenter új horrorjában, a The Wardban fog játszani.

A Sherlock Holmes folytatásában természetesen ismét Robert Downey Jr. lesz a címszereplő, Jude Law pedig újra Watsont formálja meg.

Címkék: miújság sequel sherlock holmes sherlock holmes 2

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr472330848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dejdő 2010.09.28. 22:48:38

Úgy gondolom hogy mind az 5 "Nagy név" talán túl sokat kért és lehet nem fért bele a költségvetésbe, de ki tudja?! Ez az ember eddig nem igazán alkotott olyat amire mindenki kapásból emlékszi, most így beugrik a Benjamin Buttonból a Mike kapitány szerepe meg a Kismenőből hogy Ő volt a főnöke Vinona Rydernek, de ennyi! MAjd kiderül milyen választás volt, Én egy kicsit "gyengének" tartom egy ilyen fontos szerepre, de mondjuk egy Brad Pitt meg nem kellett volna Moriartynak, talán a kettő között találtak volna valakit....Én Danielnek vagy Gary Oldmannek örültem volna!

Tipca 2010.09.28. 23:18:57

Hmm... őszintén szólva eddig baromira nem tudott érdekelni, ki lesz Moriarty, de most, látva, milyen nagy nevek lehettek volna, akaratlanul is az volt az első gondolatom a cikket olvasva, hogy "ez meg ki?". Engem lepett meg a legjobban, hogy csalódtam a választásban...

0gre · http://stoneagecomics.comxa.com/index.html 2010.09.28. 23:30:33

Stephen Fry is csatlakozott, hogy eljátsza Mycroftot.

skaven 2010.09.29. 02:45:50

tenyleg csalodasnak tunik, ugyanakkor ha ranezek erre a kepre, megis azt erzem, hogy passzol hozza a szerep. :)
jatszott egyebkent a Fringben is, elso evad vegen azert benne volt par reszben.

Tipca 2010.09.29. 09:24:36

@skaven: Tényleg, Mr. Jones! Tudtam, hogy ismerős valahonnan, de nem tudtam beazonosítani.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.09.29. 12:15:13

@Dejdő: Brad Pitt tuti elkért volna egy huszast. De a többi ennek töredékéért vállal szerepet. Nekem teljesen mindegy ki játssza Moriartyt, csak legyen jó. Asszem az első részben Kőszegi Ákos szólaltatta meg az árnyékba burkolózó figurát, vajon megfelel Harrisnek is?

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.09.29. 14:28:02

Ööö...a Resident Evil 2-ben nem ő volt a tolószékes prof is?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.09.29. 17:43:13

@Vészmadár: De benne volt a Resident Evil 2-ben, arra már nem emlékszem, hogy kit játszott.

SherlockHolmes · http://jeremybrett.eu 2011.01.18. 20:29:52

Jó, hogy Brad Pitt kimarad. Csak azt lehetne olvasni mindenütt, hogy szerepel. A búlvár által keltett hírneve elnyomná a filmet.

sherlock.extra.hu
süti beállítások módosítása