Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Aronofsky következő filmjében Pitt és Jolie is játszik

2010.10.08. 10:44 koimbra 1 komment

Darren Aronofskyt mostanában sok projekttel kapcsolatba hozzák, egyelőre úgy tűnik, hogy ezek közül csak a biztos, hogy 2011-ben lát hozzá a The Tiger: A True Story of Vengeance and Survival forgatásának. A főszereplő Brad Pitt lesz, ám erre még ne vegyünk mérgét. A színész és a rendező korábban két produkcióban is érdekelt volt, A forrás (The Fountain) azért került bajba, mert Pitt hátat fordított a filmnek, a The Fighter fedélzetéről pedig mindketten távoztak. A forgatókönyvet John Vaillant regénye alapján Guillermo Arriaga, a 21 gramm (21 Gramms) és a Bábel (Babel) írója vetette papírra.

"A napokban utazom New Yorkba, hogy tisztázzuk az utolsó részletek is. Novemberben Szibériába teszünk látogatást, hogy a forgatáshoz megfelelő színhelyet keressünk." - mondta Arriaga, azt is hozzátette, hogy jövő évben kezdenének hozzá a munkálatokhoz és Pitt mellett Angelina Jolie is fel fog tűnni.

A sztori a szibériai pusztákon játszódik, ahol az ember egyre jobban teret nyer, a tigriseknek pedig egyre kevesebb élőhely jut. Az egyik "cicusnak" nem tetszik ez a helyzet és a közeli várost kezdi terrorizálni, a helyi lakók pedig úgy gondolják, hogy a ragadozó természetfeletti erőkkel bír.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr192355843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dejdő 2010.10.08. 10:52:14

Érdekesnek tűnik, ilyen rendezővel és két nagyszerű színésszel csak jó film lehet majd:D
süti beállítások módosítása