Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Élet a multiplexen túl

2010.10.11. 11:59 FayeFaye 5 komment


Moziba járni valaha élő, közösségi élmény volt. De a lélektelen, büdös, cukros üdítőktől ragadó multiplexek egyre kevésbé tudnak versenybe szállni a szélessávú internettel és az egyre könnyebben megfizethető házi vetítőkkel. Miközben a zeneipar magáévá tette a letöltést, reneszánszát éli az élő zene és az előadók jobban keresnek mint valaha, addig a filmstúdiók körömszakadtáig igyekeznek fenntartani a régi rendszert és egyre nagyobb költségvetésű de egyre kisebb közös nevezőjű filmekkel igyekeznek elcsábítani minél több embert a kanpéról. Hollywood és a miltuplexek a 3D-ben látják a megoldást, amiért 30%-kal többet lehet kérni és – egyelőre – nem letölthető. Szerencsére vannak olyan független mozik, láncok és kezdeményezések, amik rájöttek, hogy nem feltétlenül a terméket kell manipulálni, hanem „élményt” kell nyújtani, amiért érdemes kimozdulni otthonról. Egyben megmutatják, hogy a multiplexen túl is van élet, és ez nem csak iráni művészfilmeket vagy dán szocio-drámákat jelent. Ti hajlandóak lennétek többet fizetni azért, hogy a mozi ne csak ilyen legyen?

Secret Cinema, UK

A Secret Cinema a Future Shortsból nőtt ki az elmúlt pár évben, és valószínűleg a legizgalmasabb dolog, ami a filmmel történt a szín óta. A Future Shorts egy 2003 óta létező rövidfilm terjesztő hálózat, ami havonta tart tematikus vetítéseket most már 19 ország 90 városában, és a legtöbb fesztiválon jelen vannak. Egy időben voltak a Toldiban is FS vetítések, de nem tudom mi lett velük, gondolom érdeklődés hiányában meghalt a dolog. Emellett a fesztiválos megjelenéseik nyomán elindították a Future Cinemát, aminek a lényege az volt, hogy a film esemény legyen, egy teljeskörű immersive élmény. 2006-ban egy föld alatti – szó szerint, nem képletesen – londoni klubot teljesen megszálltak a Metropolis bulihoz, a különböző termek a film különböző helyszínei szerint voltak berendezve, pl. a Yoshiwara teremben kabaré táncosok, cocktail bár várták a vampos közönséget és szexi rövidfilmeket vetítettek, míg máshol az elnyomott munkások masíroztak keresztül a tömegen. Az est fénypontja természetesen az újravágott Metropolis vetítése volt élő kísérőzenével, de az egész esemény több órás volt kocertekkel, karaktereknek beöltözött színészekkel, installációkkal, DJ-kkel és sok-sok piával. Ennek az organikus folytatása a Secret Cinema, ami ugyanezt az élményt nyújtja, de extra rejtélyes, mert nem tudod előre, mi lesz a film, vagy éppen hol lesz a vetítés. Fel kell iratkoznod a hírlevelükre, és egyszer csak kapsz egy emailt, hogy mikor lesz vetítés, és az alkalomhoz közelebb, hogy milyen jelmezben gyere, és csak a megelőző nap, hogy hol van a találkozó. A heyszínek mindig szokatlanok – cirkuszi sátor, elhagyott gyártelep – és valahogy kapcsolódnak a filmhez, ami általában egy régebbi klasszikus – Bugsy Malone, Alien, Lawrence of Arabia. Az események annyira népszerűek, hogy egy-egy programot már nem csak egyszer tartanak meg, hanem 3-4 egymást követő napon, és számítanak a közönség elkötelezettségére, hogy nem twittelik ki rögtön, hogy mit láttak. Egy jegy £27,50 (~8600Ft), de az eBayen lehet több is, és sokan bevonatoznak más városokból az élmény kedvéért.


http://www.facebook.com/home.php?ref=home#!/pages/Secret-Cinema/46896241052

Alamo Drafthouse Cinema, USA

Az Entertainment Weekly szerint Amerika legjobb mozija, igazából egy terjeszkedő hálózat, amelynek szülőotthona Austin, Texas. Amikor az amerikai filmkultúra szellemi központjaira gondolunk legtöbbünknek valószínűleg Hollywood vagy New York ugrik be elsőre, de már hallottam kritikusról, aki azért költözött Austinba, hogy a Drafthouse állandó látogatója lehessen. És végülis, ez a Nem vénnek való vidék országa... Az Alamo schtickje, hogy minden sor előtt asztalok vannak, és a film közben ételeket és italokat lehet rendelni. Emellett nem vetítenek hirdetéseket, kivételes alkalmaktól eltekintve 18 éve alatt csak szülői kísérettel engednek be, és nagyon szigorúan veszik a film alatti beszélgetést vagy mobilozást (film közben írásban lehet rendelni). Egyszóval felnőtt mozi élményt nyújt, ami nem pronográfiát jelent, hanem civilizált és kényelmes környezetet. Ez a programjukban is tükröződik, mert minőségi mainstream filmek mellett, mint a Social Network, kult, művész és klasszikus horror filmeket is vetítenek, sok a tematikus program és olyan kultikus indie fesztiváloknak adnak otthont, mint a Fantastic Fest (s-f és horror), a South by Southwest (független és nemzetközi zene/film) vagy éppen a Quentin Tarantino Festival. Idén saját terjesztői hálózattal is bővítették a tevékenységi körüket, az első importjuk a Four Lions angol fekete komédia négy balfék terroristáról, ami nem hittem volna, hogy valaha elhagyja a szigetországot, de az Alamo ilyen bevállalós. A jegyár $8 (~1500Ft) körül van, ami átlagos, valószínűleg az árrés az ételeken és italokon van.

Everymen Cinema, London

Az Everymen az Alamo angol – kisebb, elegánsabb, drágább – változata. Az eredeti mozi a nagyon elegéns Hamstead negyedben található, de néhány év alatt már hét másik helyen is nyitottak mozikat. Itt a nézők fotelekben rendelhetnek pezsgőt és organikus nasikat az előadás alatt, párok pedig szófákon bújhatnak össze. Csak egy fő vászon van, így a program egy multiplexhez képest szűkös, de eklektikus, független angol filmektől a Metropolitan Opera közvetítésekig. Természetesen termek bérelhetők magán/céges vetítős bulikra. Számunkra külön érdekesség, hogy novemberig az Everyman Belsize Parkban látható a BFI egy utazó kiállítása Balázs Béláról „A Film Szelleme – az út Casblancáig Balázs Bélán keresztül” címmel Balázs egy korai munkájának első angol kiadásának alkalmából. A jegyárak £12-nál (3700Ft) kezdődnek, ami országos szinten elég magas, de egy belvárosi multiplex hétvégén lehet ennek két- háromszorosa is. Egy kétszemélyes szófa £32.

Cineroleum, London

Néhány fiatal művész, designer, építész és bölcsész idén nyáron átalakított egy lerobbant benzinkutat egy butik mozivá adományozott és talált cuccokból, a régi mozipaloták szellemében. A projekt a városi terek kreatív újrahasznosításáról és a mozi mint helyi, közösségi élmény újraélesztéséről is szól. Miután 4000 benzinkút áll üresen Nagybritannia-szerte, remélik, hogy ez csak a kezdet. A program filmklubos, klasszikusokból és kultikus B-filmekből tevődik össze, Buster Keatontól James Deanen át Barbarelláig.

 

 

Címkék: iromány secret cinema alamo drafthouse

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr762362596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.11. 14:12:36

Jó cikk, gratula!

Annak idején amúgy itt Pesten is volt hasonló kezdemény, a BlueBox (most elbizonytalanodtam a névben), szóval, a Körúton volt egy kis mozi, most asszem kaszinó, ahol ilyen kis fakkokban lehetett képernyőről filmet nézni, lehetett inni, stb. De a Kinizsi moziból lett Tilos-kocsma is ilyesmi volt, simán át lehetett tántorodni a kocsmapulttól egy jó filmre, és vissza.

FayeFaye 2010.10.11. 14:32:47

@efes: A Blue Box, ha jol emlekszem egy muveszmozi volt a 90-es evekben abban a kocka epuletben, amibol kesobb a Kultiplex lett - volt - es akkoriban kekre volt festve. Ket sarokra laktunk tole, emlekeim szerint evekig volt a programjukon egy Citromdiszno c. film, amit ahanyszor elmentem elotte mindig elhataroztam, hogy megnezek a cime miatt, de sohasem jott ossze.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.11. 14:56:20

@FayeFaye: Igen, a Bluebox tényleg a Kinizsi volt. Én amiről beszélek, az a Krúdy-Körút sarkon volt, asszem. Nem jut eszembe a neve, most kaszinó. Ez a szeparés, iddogálós-pizzázós mozi a kilencvenes évek elején, sőt, lehet, hogy a nyolcvanas évek végén volt. Bezárt viszonylag gyorsan.

Alex Mahone 2010.10.11. 15:16:47

Érdekes. Amúgy ez az egész torrent-téma erősen túl van dramatizálva, jenkiéknél korántsem olyan vészes a dolog, mint nálunk, de a magyar mozikultúráról nem keveset lehetne ugye beszélni, az ilyen Furry Vengeance-szintű szarok nálunk degeszre keresik magukat, míg a jó filmek elsikkadnak értő közönség híján...

Én magam is élek a torrent lehetőségével, nem is ritkán, viszont ha van egy film, amire igazán kíváncsi vagyok, ami valamiért nagyon megfog (khhm, Nolan-filmek), akkor azért igenis el fogok vonatozgatni a legközelebbi nagyvárosba. Mert nálam ez a legfőbb probléma, nem lakom a halál faszán, hiszen Siófok azt hiszem, egy pöppet ismert üdülőváros, még sincs egy k*rva mozi egészen Székesfehérvárig...

Kit_Kat 2010.10.11. 19:28:14

Köszi, érdekes olvasmány volt, eddig nem is tudtam, hogy vannak ilyenek.

@Alex Mahone: Ismerős a helyzet, én kisvárosban élek és ugyan itt van mozi, a legjobb esetben is 2-3 hónapos késéssel érnek ide a filmek (vagy néha nem is érnek ide). Addigra meg már van belőlük minimum dvdscreener torrenten és inkább leszedem, pedig néha akad egy-két film, amit megnéztem volna moziban is, ilyenkor irigykedem az olyanokra, akik nagyobb városban élnek és már premier napon/héten meg tudnak nézni bármit...
süti beállítások módosítása