Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Robert Downey Jr, azon kevesek egyike, akinek sikerült visszakapaszkodnia az élvonalba

2010.11.08. 21:50 koimbra 3 komment

Robert Downey Jr.-nak minden adott volt, hogy ismertté váljon, hisz' filmes családba született, ám a drogok miatt karrierje mélypontra került. Downey Jr. azonban összeteheti a két kezét és hálás lehet a producereknek, illetve a közönségnek, akik miatt ismét élvonalbeli filmekben vállalhatott szerepet, beállhat John Travolta és Mickey Rourke mögé, ugyanis a feledés homályából tért vissza. (Az iromány összeállításához az imdb-t és a wikipedáit használtam.)

Downey Jr. 1965 április 4-én született, apja az underground filmművészetben tevékenykedett íróként, producerként, rendezőként és operatőrként, édesanyja pedig ezekben az alkotásokban játszott. 5 évesen már apja filmjeiben játszott, a Pound abszurd vígjátékban tűnt fel, ahol egy beteg kutyát formált meg, majd 7 évesen a Greaser's Palace szürrealista alkotásban láthatta őt a közönség. 10 évesen klasszikus balettot tanult Angliában, majd New Yorkban a Stagedoor Manorba járt. 1978-ban szülei elváltak, Downey Jr. pedig apjával Kaliforniába költözött, ám később visszautazott New Yorkba, hogy színészi karrierjének szentelje életét.

Először még az American Passion sikertelen Broadway musicalben játszott, aztán a Saturday Night Live televíziós sorozatban találta magát, ahonnan 1986-ban elbocsátották, mert annak érdekében, hogy ne szüntessék meg a műsort új arcokkal próbálták feldobni a showt. 1985-ben a Városi vagányok (Tuff Tuff) James Spader haverját formálta meg, aztán John Hughes rendezésében, a Különös kísérletben (Weird Science) volt látható. 1987-ben a Bret Easton Ellis regénye alapján készült filmre szerződött le, a Fagypont alatt krimiben (Less Than Zero) egy drogfüggő gazdag fickót alakított, a kritikusok nem győzték dicsérni. A színész szerint a szerep olyan volt számára, mint a jövő Karácsony kísértete, hiszen neki is drogproblémái voltak. A film megnyitotta a kaput a nagyobb költségvetésű filmek előtt, az Ég is tévedhet (Chances Are) vígjátékban Cybill Shepherddel, az Air Americában pedig Mel Gibsonnal játszhatott, a Soapdishben pedig Whoopi Goldberg és Kevin Kline volt a partnere.

1992-ben Charlie Chaplint formálhatta meg a Chaplinben, aminek kedvéért megtanult hegedűn játszani és bal kézzel teniszezni, a főszerepre egyébként Jim Carrey is esélyes volt. Ezen kívül felfogadott egy „edzőt”, hogy annak segítségével sajátítsa el Chaplin jellegzetes mozgásait. Oscarra jelölték, ám hiába játszott kiválóan, Al Pacino happolta el a díjat az Egy asszony illatában (Scent of a Woman) nyújtott alakításáért. A 90-es években többek között az Only You, a Született gyilkosok (Natural Born Killers) , a Rövidre vágva (Short Cuts), a Rövidzárlat (Short Circuit), Richard III filmekben játszott. Leszerződött az Életre-halálra (U.S. Marshalls) akció-thrillerre), amit később megbánt, a bemutató után azt nyilatkozta, hogy valószínűleg ez a valaha készült legrosszabb akciófilm.

1996-tól kezdve több éven keresztül több alkalommal is nézett szembe azokkal a vádakkal, miszerint drogokat fogyaszt, elvonókon is részt vett, de hiába. 1999-ben az egyik bírónak ezt mondta : „Ez olyan, mintha a számba nyomnék egy töltött pisztolyt és az ujjam ott lenne a ravaszon, , de én szeretem a fegyver csövének az ízét.” Elárulta, hogy 8 évesen kóstolt először kábszert, apja nyomta a kezébe, aki szintén függő volt. 1996-ban heroin, kokain birtoklás vádjával tartóztatták le, ezen kívül v egy .357-es töltetlen Magnumot is találtak nála. Egy hónappal később a szomszédja házába tört be, ahol elaludt. 3 év próbaidőt kapott, elrendelték, hogy folyamatosan ellenőrizni kell, hogy fogyaszt-e drogokat. Egy alkalommal nem jelent meg a vizsgálaton, ezért 4 hónapot le kellett húznia a sitten, majd ismét kihagyott még egyet, ezért ismét megint kattan a kezén a bilincs. Ezúttal 3 évnyi börtönt kapott, ráadásul 99-ben a bemutató előtt álló Gyilkos álmok (In Dreams) premierjét elnapolták és több olyan filmtervnél is behúzták a vészféket, amiben játszott volna. Egy évet húzott le a rácsok mögött, egy egy héttel azután, hogy kiengedték leszerződött az Ally McBeal sorozatra. 2001-ben Emmy-díjra jelölték és Golden-Globe-bal jutalmazták Vonda Shepard Ally McBeal albumánál íróként és énekesként is közreműködött, Stinggel karöltve dalolt el egy számot. A színész több zenei albumnál is közreműködött, pl. a Chaplin és a Durr, Durr és csók esetében is.

 

Hálaadáskor, az Ally McBeal első évadának a vége előtt újra letartóztatták, egy ismeretlen hívó bejelentése nyomán a rendőrség átkutatta hotelszobáját, ahol színészre kokain és válium hatása alatt találta rá. Ezután mezítláb flangált Los Angelesben, szervezetében ismét drogok nyomaira bukkantak. Ezután az Ally McBeal sorozat producere, David E. Kelly úgy döntött, hogy utóforgatást rendel el és kivágják, illetve újraforgatják Downey Jr. jeleneteit. 2001 -ben a Hamlet színpadi változatában játszott volt, aminek Mel Gibson lett volna a rendezője, ám ezt a projektet is jegelték.

Az ügyvédei kitettek magukért, rehablitációra küldték, illetve 3 év felfüggesztett kapott. A színész ezúttal végrehajtotta a bíróság által kiszabott feladatokat, így újra a karrierjére koncentrálhatott. Gibson az Air America óta cimborája volt, elsők között hívta fel és biztosította a teljes körű támogatásáról. Megkapta tőle Az énekélő detektív (The Singing Detective) főszerepét, produkció iránt korábban David Cronenberg érdeklődött és Al Pacino lett volna a főszereplő. Majd a Gothikában tűnt fel, a forgatás alatt Joel Silver producere a fizetése 40 %-át csak a munkálatok befejezése után utalta át, ez volt biztosíték, ha esetleg újra rátalálna a drogokra. Silver meg volt vele elégedve, ezért ismét együtt dolgozhattak, 2005-ben Shane Black első (és eleddig sajnos) rendezésében játszott Val Kilmer oldlán a Durr, durr és csókban (Kiss Kiss Bang Bang), érdekesség, hogy Johnny Knoxville is pályázott a főszerepre. A Warner egyik elképzelése azt volt, hogy nagyobb költségvetéssel készítteti el az alkotást, amiben Harrison Ford játszotta volna a detektívet. Kilmer a forgatás alatt támogatásáról biztosította Downey Jr-t, mivel elég gyakran nézett az üveg fenekére, úgy döntött, hogy a forgatás alatt nem fog egy cseppet sem innia.

2004-ben kiadott egy zenei albumot, ami vegyes fogadtatásban részesült, Downey később azt mondta, hogy nem fog újabb CD-t csinálni, mivel úgy érzi, hogy rengeteg munkát, egyszerűen nem érzi úgy, hogy megérte volna.

 

2007-ben leszerződtették a Vasemberre, a rendező Jon Favreau azt mondta, hogy „ Downey Jr. nem volt éppen a legkézenfekvőbb választás, de neki volt fogalma arról, hogy miként kell a karaktert felépíteni. A főszerepre egyébként Tom Cruise és Nicolas Cage is szóba jött. A képregényfigura első mozis kalandja  hatalmas sikert ért el, így jöhetett a folytatás, a harmadik részre 2013-ban számíthatunk. Szintén rá osztották Sherlock Holmes szerepét, Guy Ritchie rendezése szépen muzsikált a mozikban, a második felvonás forgatása mostanában zajlik. A Trópusi viharban (Tropic Thunder) egy többszörös Síró majom-díjas színészt játszik, aki azért maszkírozza magát négernek, hogy jobban azonosulni tudjon a szerepével, az Akadémia jelölte a legjobb mellékszereplő-díjára, de Oscar bácsi nem gyütt. 2008-ban A szólista (The Soloist) drámában volt látható, Oscar esélyesként emlegették még a bemutató előtt, ám a stúdió úgy döntött, hogy inkább 2009 áprilisára tolják a premiert, mivel így szerintük többet fog hozni, ám a produkció megbukott és a nagyobb díjak is elkerülték.

Nemrég mutatták be a Terhes társaság (Due Date) vígjátékot, ami az előzetes várakozások szerint remek eredményeket fog produkálni. Egyelőre még nem 100 %, hogy el fogja játszani a Gravity sci-fi főszerepét, a Bosszú Angyalai jövő év elején kezdődő forgatásán viszont biztosan részt fog venni. Jövőbeli tervei között szerep az Óz, a nagy varázsló projekt is, amihez 2011 őszén látnának hozzá Sam Raimi vezénylete alatt és a Yucatan film főszerepével is szemez, ami Steve McQueen egykori dédelgetett ötletén alapulna.

Downey Jr. saját bevallása szerint 2003 óta nem nyúlt a drogokhoz, családja támogatásával és a terápia segítségével sikerült leszoknia, a jóga és a Wing Chun Kung Fu, no meg a meditáció is sokat használt.

Essen néhány szó a magánéletéről is. A Firstborn film munkálatai alatt ismerkedett meg Sarah Jessica Parkerrel, randizgattak egy ideig, majd 1991-ben szétváltak útjaik (a kábszer miatt). 1992-ben vette el Deborah Falconer színész-énekesnőt, akitől egy fia is született, ám 2001-ben a hölgy nem bírta tovább és elköltözött tőle, 2004-ben pedig el is váltak. Fia, Indio Falconer Downey is a show-bizniszben ténykedik, pl. a Durr, durr és csókban játszotta apja fiatalabb énjét, ám inkább a zeneipart részesíti előnyben. 2003-ban a Gothika forgatásán ismerte meg Susan Levin producert, aki a Joel Silver produkciós cégének a vezetője volt. Levin ugyan nem hitt benne, hogy hosszabb távú kapcsolatuk lesz, ám 2005-ben kimondták a boldogító igent.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr532433591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dejdő 2010.11.08. 22:19:23

A kedvenc színészem imádom! És egyáltalán nem a "visszatérése" óta szeretem! Nálam a Chaplin Oscar díjas alakítás volt,kijárt volna neki,kár hogy abban az évben Al annyira jó volt! De ez van sajnos! Korai filmjei közül még a Lelkünk rajta ami egy szórakoztató film,és szintén Robert játéka színesíti meg. Nagyon örülök neki hogy egy szerethető fickó vált belőle és jobbnál jobb filmeket csinál, az Összekutyulva kivételével mindnet szeretek amiben játszik! Remélem még sok alkalommal jelölik,és jutalmazzák meg díjakkal! Hajrá Robert Downey Jr.

Mese92 2010.11.08. 22:54:35

Én is nagyon kedvelem őt, szerintem nagyon jó színész és jó fej is:) Szeretem, hogy minden filmjében más, mégis mindegyikben benne van maga is, egyszerűen tudjuk, hogy filmen kívül is ennyire fasza-laza.

A nép fia 2010.11.09. 07:44:43

Korábban nem nagyon tudtam semmit erről a fickóról, de a Vasember óta nyomon követem a pályafutását és elolvastam az interjúit, életrajzát, pályafutását.

Hihetetlen, amin ez a pasas végig ment, és van benne még tartás, van benne erő és akarat, ami olyan magasságokba vitte az elmúlt 1-2-3 évben, ahol korábban talán még nem is volt. Downey szupersztár, nagyon tehetséges, és én is bízom benne, hogy minél több filmben fogjuk még látni!

Tony Stark-karakterét pedig szinte rá írták, noha maga a Vasember majdnem akkor született, mint Robert. Kicsit olyan, mint mikor azt mondják, hogy Hugh Jackman Wolverine szerepére született. RD Jr. pedig Vasemberére.

A Kamera által c. filmet is lehet, meg kellett volna említeni, hiszen a hamuszürke Keanu Reeves mellett Robert az egyetlen értékelhető színész, és a film a "visszakapaszkodós" időszakában készült.
süti beállítások módosítása