Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Colin Farrell lesz az Emlékmás feldolgozás főszereplője

2010.11.13. 14:08 koimbra 7 komment

2009 elején derült ki, hogy a Columbia fejesei úgy döntöttek, elérkezett az idő arra, hogy elkészüljön az Emlékmás (Total Recall) feldolgozása. A tervezet mögé Neal H. Moritz, a Vas (Torque) és a Nyolc tanú (Vantage Point) producere állt be, majd néhány héttel ezelőtt már tudni lehetett, hogy a stúdió mely színészeket győzködi a főszereppel kapcsolatban. Colin Farrell, Tom Hardy és Michael Fassbender közül végül Farrellnek tettek egy ajánlatot és jelenleg is folynak a tárgyalások a stúdió és a színész között. Minden jel arra mutat, hogy ő léphet Arnold Schwarzenegger örökébe.

A filmet Len Wiseman, az Underworld és a Die Hard 4 rendezője készítheti el, a forgatókönyvet Kurt Wimmer szállította, aki legutóbb a Salt ügynök (Salt) és a Törvénytisztelő polgár (Law Abiding Citizen) szkriptjét írta.

A készítők hangsúlyozták, hogy az Emlékmás feldolgozása nem csak egy egyszerű remake lesz, rengeteg különbség lesz a két változat között és a főszereplő nem fog elmenni a Marsra.

Címkék: remake miújság könyvből film total recall

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr742446257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dejdő 2010.11.13. 14:49:43

Na ez jó hír! Imádom Farrellt!!!! És ha a Törvénytisztelő és Salt forgatókönyv írójától jön a film akkor lehetséges hogy csavaros lesz:D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.11.13. 15:25:59

@Dejdő: Farrel-t én is, de a feldolgozásoktól attól még félek...

csakb 2010.11.13. 17:08:23

Ha a végkifejlete olyasmi lesz, mint az eredeti Dick novellának, akkor még lehet belőle valami. Az tényleg nagy csavar. És hátborzongató.

Dirk Montgomery 2010.11.14. 12:31:45

A Citizen és a Salt is el lett tolva, nem igazán örülök, kissé bizalmatlan vagyok...

Tipca 2010.11.14. 17:59:09

@csakb: Na, az tényleg ütős lenne...

a8zoli 2010.11.14. 20:28:51

erre kb én is ilyen pofát tudok vágni hozzá mint arnie a képen :D

vrango 2010.11.18. 10:02:08

Dick műveiben az a jó, hogy többféle értelmezést is elbírnak - más kérdés, hogy sok rendező, aki feldolgozza írásait, nem bír felnőni a feladathoz (lásd Paycheck vagy a nicholas cage-es Aranyember-adaptáció).
Colin Farrel sztem teljesen jó Dick-hősnek, de remélem, hogy alapvetően más lesz a tempó az új verzióban, mert Arnie-t úgysem tudják utolérni:)
süti beállítások módosítása