Elköltöztünk: filmdroid.hu
Törvénytisztelő polgár (Law Abiding Citizen)
2009.12.07. 21:12 10 komment
Van, mikor az egyszerű ember csalódik a rendszerben, egy lefizetett vagy nem éppen a helyzet magaslatán lévő bíró kedvezőtlenül dönt vagy mondjuk a vádlott ügyvédje ismeri az összes lehetséges kiskaput és a bűnös nem kapja meg megérdemelt büntetését. Ilyenkor mit lehet tenni? Ha thrillerről van szó, nyilván bosszúszomjas jóember maga szolgáltat igazságot. Charles Bronson a Bosszúvágyban felesége halála után tette biztonságosabbá az utcákat, Arnold Schwarzenegger pedig Az igazság nevében akciófilmben mutatta meg, hogy ő sokkal többre képes, mint a CIA, A másik énben Jodie Foster akar igazságot szolgáltatni. A Megtorló viszont már szimpla munkaként kezeli a gazfickók kinyírását, a családja halála csak a kezdet kezdete volt.
Clyde Shelton (Gerard Butler) békésen, nyugodtan éldegél lányával és feleségével, mikor rájuk tör két fickó. Az este végeredménye egy kettős gyilkosság erőszakkal fűszerezve, Clyde túléli a borzalmakat, a rendőrség pedig kézre keríti a tetteseket, azonban az ügyész alkut köt az egyikkel, így az megússza pár évvel, míg a másik a siralomházba költözik be.. Eltelik 10 év, éppen végrehajtanák a halálbüntetést, ám az elítélt hatalmas kínok között kerül át a másvilágra, ez nem éppen a szokványos procedúra. A duó másik fele eközben nyugodtan szívja magába a kokót, ám hamarosan darabokban lelnek rá. Levonják gyorsan a konzekvenciát, itt bizony csak Shelton lehet a tettes, tehát gyorsan el is kapják őt. Hamarosan kiderül, hogy ez még csak a kezdet volt, ugyanis emberünk az egész városon meg akarja torolni szerettei halálát, bosszút akar állni az ügyészségen, a bírón, a városi vezetésen és az egész rendszeren.
Ígéretesen indul a film, nem kell sokat várni, megtörténik a tragédia, majd jön az egyezség, ami után Shelton kiagyalja szörnyű tervét. A néző szimpátiáját elnyeri és még drukkolni is lehet neki, azt csak öröm lehet látni, ha a két nyavalyás bűnöző elhullik és a karrierista ügyészért sem kár. A játékidő első fele teljesen rendben van, több helyen is levegőbe csaphat vidáman a néző miközben ez jár a fejében: „Igen, ez az, mutasd meg nekik”. A főhős bolondját járatja a rendőrökkel, a vezetéssel és úgy egyébként mindenkivel. Élvezetes, mikor Shelton gyakorlatilag lehülyézi a bírónőt vagy mikor kényelmes kis ágyat rendeltet a cellájába vagy éppen ízletes ebédhez jut némi alkudozással. Ám egy idő után egyre meredekebb húzásokkal rukkolnak elő a készítők, a spéci fegyverzet bevetése és a robbanó autók még úgy-ahogy elmennek, de a későbbiek folyamán már teljesen agyamentté válik a történet. A „hullajelöltek” nem tudják elképzelni, képtelenek felfogni hogy miképp képes a magánzárkából is kézben tartania a dolgokat a bosszúszomjas férfi, később az ügyésszel együtt mi is megvilágosodhatunk, de a magyarázat nem nevezhető túlzottan épkézlábnak.
Gerard Butler alakította volna az ügyészt eredetileg, ám később a színésznek jobban megtetszett a másik karakter, ezért megkérte Foxx-ot, hogy cseréljenek. Butler jól hozza a figurát, nem is vele van a gond, a probléma az, hogy Shelton ámokfutásával túllőttek a célon, még annak a nézőnek az együttérzését is sikerül elveszítenie (szerintem), aki hozzá hasonlóképpen mélységesen kiábrándult a rendszerben és kitörő örömmel követte kezdeti lépéseit a bosszú útján, a vége felé már azt várja az ember, hogy mikor húz fel emberünk egy halálfejes pólót. Jamie Foxx viszont nem erőltette meg magát, nem tud egyenrangú partnere lenni Butlernek, nem izzik köztük a levegőt, Néhány jelenetből leszűrhető, hogy mennyire bánja a rossz fiúkkal való alkudozást, de belső vívódását tudja tisztességesen, hitelesen előadni. Kezdetben még ő is a negatív figurákhoz tartozik, a készítőknek karakterét egy idő után szimpatikusabbá kellett volna tenniük, ha már Sheltonból gyakorlatilag negatív hőst faragtak. Azonban az alkotóknak nem sikerült ez a feladat, az legalább a karakter javára írható, hogy fejlődőképes, bár ez az alku-nincs alku dolog anno jobban ment Tom Cruise-nak.
Kezdetben még úgy állt a helyzet, hogy Frank Darabont dirigálja le a produkciót, ám végül átadta a lehetőséget másnak. F. Gary Gray elmondta, hogy műve csak szórakoztatni akar, se erkölcsi, se morális mondanivalót ne keressen benne. Személy szerint örülök, hogy csak a színtiszta kikapcsolódás volt a cél, mégis be kellett volna látni, hogy Kurt Wimmer forgatókönyvén csiszolgatni kellett volna, a film egy pontig teljesen jól működik, ha ott nem szálltak volna el és úgy-ahogy maradtak volna a földön, akkor igen élvezetes mű születhetett volna, így csak 60 %-ot tudok adni rá.
Büdzsé: 50 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 72 millió dollár
Címkék: thriller iromány 60 % law abiding citizen
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2009.12.07. 21:46:16
Amúgy meg végig lekötött a film azzal semmi gond nem volt! Tényleg egy szórakoztató film, de sokat nem kell rajta agyalni.
Érdekes, hogy egyik főszereplőnek pártjára sem lehet igazán állni. Bár lehet, hogy valaki tud, de nekem sehogy sem sikerült.
A vége számomra teljesen hihetetlen, de igazán nem is kell rajta "filózni", nem azért készült. (ha ezt M.Scofield látta volna)
60%
Lacás 2009.12.07. 22:02:22
duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2009.12.07. 23:58:56
Mert rossz nem volt, az biztos.
Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2009.12.08. 07:51:30
Jamie Foxx tényleg erőtlen, de a karaktere ilyen, nem?
amúgy azért tetszett, kb.75%-ban
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.08. 09:49:30
De nekem inkább az volt a bajom, hogy egy idő után elszálltak a bosszúval.
Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2009.12.08. 10:11:37
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.08. 10:19:33
A játékot pedig ki lehetett volna szerintem tolni úgy, hogy továbbra is fennmaradjon az érdeklődés, ott volt az ügyész családja meg maga az ügyész, csak egy jó forgatókönyv kellett volna.
_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2010.01.09. 09:24:10
gyönyörű kütyük vannak szerte szét mindenütt a filmben, ráadásul az említett jelentben a pirotechnikusok is kitettek magukért -- ami a SUV-ot levegőbe emelte, az ott igazi robbantás volt. :)
K.Leslee 2011.08.13. 13:49:05
Kurt Wimmer megint egyszerű sztorit tolt elénk amiben a lyukakat légből kapott magyarázatokkal tömködi be. Így volt ez az Equilibriumban is, szóval ne is lepődjünk meg.
Arra viszont még mindig keresem a választ, hogy annak a sok ártatlan embernek miért kellett meghalnia(például Jamie Foxx tanonca).
Senki iránt nem éreztem szimpátiát ebben a filmben.
Annyira egyszerű volt minden és annyi parasztvakító (technikai) megoldás volt ebben a filmben, hogy akár Michael Bay is rendezhette volna.
Jerryco 2014.03.14. 11:26:54
1.) Nyilvánvalóan a város ellensége Clyde, de akkor miért nincs 24 órás megfigyelés alatt? Minimum a bírónő telefonos akciója után bekamerázom a celláját és egy őr ül a falnál, 24 órában és figyeli, minden rezdülését.
2. Clyde, mint város ellensége, fényképével tele a média, minden rendőr őt keresi és semmi maszkhasználat nélkül bemegy az igazságügyi központba, ahol kommandósok és rendőrök között sétál az épületbe, takarítónak álcázva magát, monoklival. Egy arc nem volt közöttük, aki látta a fényképét a hírekben, hogy ez a pasas hirdetett keresztes hadjáratot a város ellen?