Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Gru (Despiacable Me)

2010.11.15. 21:45 koimbra 6 komment

 

 

Az Universal nagyon fogták a fejüket, ugyanis ez az év nem kedvezett nekik, közel sem nevezhető jónak bevétel szempontjából, sok buktát szállított a stúdió, amelyek érzékenyen érintették a fejeseket. Mire befutott a Gru talán már le is mondtak arról, hogy hatalmas eredményeket érjenek el vele, a producerek a korrekt bevétel elérése reményében borulhattak térdre, alapjában az Universal stúdiótól nem igazán szokhatták meg az emberek, hogy animációs filmekkel gazdagítsák a mozik kínálatát. Fohászaik kegyesen meghallgatásra találtak, nem csak, hogy szépen termelt a produkció, hanem még szerették is az emberek.

A címszereplő, Gru folyamatosan azon munkálkodik, hogy valami gonosz tevékenységgel felhívja a figyelmet saját magára, célja, hogy ő legyen a bűnözők között a legnagyobb. Eleddig csak kevés figyelmet kiérdemlő lopásokat hajtott végre, ezen túlmenően kiötlött néhány gonosz találmányt is, mint pl. a fagyasztó sugár. Egy nap kiderül, hogy valaki nem kisebb cselekedetet hajtott végre, minthogy lenyúlta a Gízai nagy piramist, ezért Gru fejébe veszi, hogy kis minyon csapata segítségével meglovasítja a Holdat. Tervében nagy szerepet játszik három szeretetre vágyó árva is.

 

 

Részben bátor húzás volt negatív figurát megtenni központi karakternek, hiszen a szülők és csemetéik is jobban azonosulnak egy olyan figurával, akit meg lehet kedvelni, akivel együtt tudnak érezni tudnak és drukkolhat érte, hogy céljai elérje. Ahogy lenni szokott az efféle alkotásokban a negatív hős a játékidő végére megváltozik, a Disney mesékben is a bandita végül megmutatja a jó oldalát és elnyeri méltó jutalmát. Itt Gru jelleme változik, idővel láthatjuk, hogy nem olyan gonosz ő, mint amennyire akar lenni, a három árva közelsége megteszi hatását és csöppet átformálódik jelleme. A szülőknek tehát nem kell aggódnia, hogy gyerekeikre rossz hatással lesz a produkció és végül nyugodt szívvel állhatnak fel a székből, bár némi fejszámolást végezhetnek a pénztárcájuk tartalmával kapcsolatosan.

Mint minden animációs filmben a Gruban is vannak mellékszereplők, akik vidám pillanatokat okoznak minden feltűnésük alkalmával. Az apró, remek munkakedvvel megáldott, kissé túlbuzgó sárga minyonokon lehet mosolyogni és nevetni is, ráadásul többféle is akad belőlük. Az alkotás után nem elképzelhetetlen, hogy a gyerkőcök is „minyon” mintázatú alvópárnát, teás bögrét, meleg takarót követelnek apjuktól vagy anyjuktól.

Ezek az apróságok úgy néznek ki, mintha csak Spongyabob gömbölyűbb változatai lennének, idővel kiderül, nem tartom kizártnak, hogy a különféle felmérések után az Universal úgy dönt, hogy külön sorozatot szentel nekik, hisz' a Madagaszkár pingvinjei is jól elfértek egy másik szériában. És ha már hasonlóságokról volt szó, Gru akár Dr. Genya ikertestvére is lehetne (a New Line talán össze is koccantotta a szemöldökét), a felnőttebbek a főszereplő ebe láttán pedig egy négy lábú piranhára gondolhatnak, a Piranha 3D-ben szinte egy az egyben így néztek ki a vérengző cukiságok. A banánfejű nagymamát is ismerős, láthattuk már valahol őt is.

 

 

Az Universal égisze alatt készült mű ugyan nem ér fel pixari magasságokba, de több DreamWorks produkcióval is vidáman felveszi a versenyt, ráadásul hazájában könnyedén leelőzte Spielberg cégének az idei hasonló műfajú bemutatóinak a bevételét. A humor elviszi a hátán a Gru-t, végül is ez az, ami számít, illetve, hogy a főhőst is meg tudjuk kedvelni és a három szeretetre éhes árva is csak erősíti a filmet. Az alkotók olykor visszaveszik a tempót és lassabb, unalmasabb részekkel próbálják fenntartani az érdeklődést, ezért 70 %-ot adnék a Gru-nak.

 

imdb: 7,7
rottentomatoes: 82 %

 

Büdzsé: 69 millió dollár
Amerikai bevétel: 248,7 millió dollár
Eddigi összbevétel: 519,7 millió dollár

 

 

Címkék: animáció iromány 70 % despicable me

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr432450975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2010.11.16. 07:32:11

Azt hiszem, most jött el az ideje, hogy ma este megnézzem 3D-ben. :-)

Mese92 2010.11.16. 09:51:42

Én is nagyon szeretném megnézni, de sajnos nem tudok mostanában moziba menni. Az előzetesben az volt a kedvencem, amikor Gru felolvassa a könyvet a cicákról, a kislányok vidulnak, ő meg: Ez tényleg bejön nektek?? xD

A nép fia 2010.11.16. 15:59:11

Még két és fél óra, és látni fogom! :-D

Kriz.93 2010.11.19. 22:07:21

@Mese92: most igyák meg a tejet xddddd

Mese92 2010.11.30. 21:03:32

Olyan jó film :) Egymás után kétszer is megnéztem, másodjára már társaságban. Egyszer sem unatkoztam rajta, bár Gru ellensége ritka gyenge volt és ötlettelen. Ezután félek decemberben megnézni az Aranyhajat, mert biztos nem lesz ilyen jó xD

nikodémus 2011.11.14. 22:16:56

Nem rossz, a főszereplő szerethető karaktere viszi el a hátán.
süti beállítások módosítása